13 °C Budapest

Sokan nem tudják, pedig így szinte lehetetlen bebukni a lakáshitelt

2017. március 9. 05:30

Egyesek szerint óriási lehúzás, mások szerint hasznos pénzügyi szolgáltatás. Magyarországon százezrek rendelkeznek jelzáloghitel mellé köthető hitelfedezeti biztosítással. A biztosítók arra figyelmeztetnek, hogy olvassuk el a feltételeket, válasszunk körültekintően csomagot illetve ha nem akarunk meglepetéseket kárügyintézésnél, legyünk őszinték a szerződéskötéskor. A Pénzcentrum annak járt utána, mennyibe kerül Magyarorszgágon, hogy baj esetén más fizesse helyettünk a lakáshitelünk törlesztőrészleteit.

A hitelfedezeti biztosítás egy olyan pénzügyi szolgáltatás, mely a hitelfelvevőt segíti olyan helyzetekben, amikor nehézséget okozna a hitel visszafizetése vagy a törlesztőrészletek időben való megfizetése. Legtöbbször néhány ezer forint fejében, a hitel törlesztőrészletével közösen kell a díjat megfizetnünk. Magyarországon ott lehet ezt a biztosítást keresni, ahol hitelt veszünk fel, tehát a bankoknál.

Jellemzően úgy működnek, hogy

  • megfelelő mértékű egészségkárosodás (rokkantság) illetve halál esetén a biztosító kifizeti a teljes hiteltartozást, míg
  • kisebb baj (jellemzően saját jogú táppénz és munkanélküliség) esetén a törlesztőrészleteket fizeti helyettünk a biztosító egy meghatározott ideig.

Itthon eddig elkerülték a botrányok a hitelfedezeti biztosítási piacot, de ez például Angliáról nem mondható el. Ez a 2011-es cikk arról számolt be, hogy a bankok évtizedeken keresztül agresszíven árulták az ilyen típusú biztosításokat, amelyekből óriási jutalékbevételre tettek szert. Mindemellett a velük párban lévő biztosítók a befizetett biztosítási díjak töredékét fizették csak ki a biztosítottak részére károkra.

Más iparági szakértők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a típusú biztosítás hasznos segítség lehet betegség vagy munkanélküliség esetén, csak olvassuk el és értsük meg a feltételeket.

Mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy

  • a biztosításunk milyen típusú munkanélküliségre nyújt védelmet (ha egyáltalán nyújt ilyet) illetve, hogy
  • a rokkantság mely fokozatánál aktiválódik a védelem (és ezzel elégedettek vagyunk-e), valamint azt is érdemes mérlegelni, hogy
  • mekkora segítséget nyújt számunkra egy ilyen biztosítás, hiszen betegség és munkanélküliség esetén is előfordulhat, hogy több ideig tart a munkakeresés, esetleg hosszabb ideig vagyunk ágnyak esve, mint a szolgáltatási idő felső határa.
Hitelfedezeti biztosítás kisokos

Balesetből eredő halál, rokkantság, keresőképtelenség: olyan haláleset, rokkantság vagy keresőképtelenség (tehát táppénz), mely nem betegségből, hanem balesetből ered. Mivel ezek az események ritkábban erednek balesetből, mint betegségből, ezért a baleseti kockázatok szűkebb körű biztosítási védelmet jelentenek, mint azok, melyek a betegségből eredő helyzetekre is kiterjednek.

Egészségkárosodás: rokkantság, melyről igazolást a területileg illetékes Kormányhivatal állít ki.

Fennálló tartozás: az az összeg, ami még hátra van a hitelből, tehát a banktól kölcsönkapott pénz azon része, amelyet még nem fizettünk vissza.

Keresőképtelenség: olyan időszak, mely alatt nem tudunk pénzt keresni, azaz táppénzen vagyunk. A hitelfedezeti biztosítások általában a saját jogú táppénzes időszakokra nyújtanak szolgáltatást, tehát például gyermekápolás idejére nem.

Meglévő betegség: olyan betegség vagy fogyatékosság, mellyel a biztosított már a biztosítás megkötésekor rendelkezik. A legtöbb biztosító nem nyújt szolgáltatást olyan esetekben, ha erre vezethető vissza a káresemény.

Önrész: aki kötött már kötelező vagy casco biztosítást az autójára, annak ez a koncepció ismerős lehet. Kár esetén ezt az összeget kell neked megfizetned és csak az ezen felül eső részt fizeti a kárösszegből a biztosító. Hitelfedezeti biztosításnál leginkább arra alkalmazzák, hogy meghatároznak egy időszakot, melyen belül nem fizet a biztosításod, hiába lettél munkanélküli vagy mentél el táppénzre. Legtöbbször ez az önrész két hónap.

Törlesztési biztosítás: hitelfedezeti biztosítás.

Várakozási idő: a biztosítás megkötését követő azon időszak, melyen belül hiába történik károd, nem fizet a biztosító. Ezt azért alkalmazzák a biztosítók, hogy ne akkor köss például munkanélküliségi biztosítást, amikor már tudod, hogy felmondtak neked. Ne keverd össze az önrésszel. Az önrész minden káresemény esetén újraindul, a várakozási időt viszont csak egyszer kell kár nélkül átvészelni.

Megkérdeztük a Magyarországon hitelfedezeti biztosítási szolgáltatást nyújtó biztosítókat, hogy mire kell figyelni egy lakáshitel mellé köthető hitelfedezeti biztosítás igénybe vétele előtt illetve, hogy hány olyan ügyfelük van jelenleg, akik megkötötték ezt a biztosítástípust.

A Groupama jelenleg 70 ezer, a BNP Paribas Cardif 25 ezer, az UNIQA Biztosító pedig 10 ezer olyan biztosítottal rendelkezik, akik jelzáloghitelük mellé kötöttek törlesztési biztosítást. Mivel nincs a birtokunkban az összes biztosító ilyen jellegű ügyfélszáma, csak feltételezhetjük, hogy Magyarországon több százezren rendelkeznek ilyen biztosítással.

Ilyen időtávon már elengedhetetlen, hogy az előre nem látható, váratlan helyzetekre is legyenek felkészülve az ügyfelek... ...egy tragédia esetén is biztos legyen a hitel törlesztése, hiszen ellenkező esetben a család otthona is veszélybe kerülhet

- írta a Pénzcentrum megkeresésére Berentés László, a Groupama Biztosító bankbiztosítási igazgatója. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a hitelfedezeti biztosítás megkötése előtt érdemes mérlegelni, hogy a javasolt termék tulajdonságai mennyire illeszkednek az élethelyzetünkhöz, vannak-e például speciális szabályok a munkanélküliségi fedezet vonatkozásában.

...a kölcsön igénylésekor vagy a kölcsönszerződés megkötésekor kössék meg a biztosítást, mert utólagosan lehet, hogy erre csak korlátozottan lesz lehetőség

- ezt már Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif vezérigazgatója közölte a Pénzcentrummal. A vezető azt is hozzátette, hogy a biztosítás megkötése előtt olvassuk el a feltételeket és legyünk tisztában azzal, hogy a biztosító milyen feltételek mellett nyújt szolgáltatást.

Megkeresésünkre Kóka Antal, az UNIQA Biztosító értékesítési igazgatója az őszinteség fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ha az ügyfél az egészségi nyilatkozatot nem teljes körűen, a valóságnak megfelelően tölti ki, az kárrendezéskor vethet fel további kérdéseket

- írta a biztosítási szakember, aki azt is elárulta, hogy a biztosító banki partnereinél tízből négy jelzáloghitel mellé kötnek ilyen biztosítást, míg személyi kölcsön esetén van olyan partnerük, ahol a hitelügyletek 70 százaléka mellé választják az ügyfelek ezt a szolgáltatást.

Többször előforduló probléma, hogy amennyiben a keresőképtelenség a szerződéskötés előtt is meglévő betegség eredménye, az akadálya lehet a szolgáltatásnak, Bóna Katalin, az UNION Biztostó életbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint.

A Generali Biztosító munkatársa arra figyelmeztetett, hogy érdemes végiggondolni a hitelszerződésben résztvevők élethelyzetét, hisz a hitelfedezeti biztosítások között léteznek adóstársas konstrukciók is. Ezek értelemszerűen szélesebb védelmet kínálnak a hitelügyletben résztvevő felek számára.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legtöbb esetben több biztosítási csomag közül választhatunk egy-egy bank ajánlatai között. Ezzel kapcsolatban Bárdos Tamás, az Erste Biztosító termékfejlesztési vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy azok számára, akiknek gondot jelenthet a törlesztőrészletek megfizetése egy átmeneti keresőképtelenség esetén, ajánlott egy összetettebb csomagot választaniuk. Mindemellett azoknak, akiknek ez várhatóan nem jelentene gondot, megfelelő lehet egy letisztultabb csomag, amely csak a fő kockázatokra, így a halálesetre és a tartós egészségkárosodásra fókuszál.

A Központ Statisztikai Hivataladatai szerint 2015-ben a lakáscélú kölcsönök átlagos hitelösszege 4,8 millió forint, átlagos futamidejük pedig megközelítőleg 14 év volt. Ennek megfelelően példáinkban ilyen hitelekkel kalkuláltunk, továbbá piaci kamatozású konstrukciókat választottunk és semmilyen banki vagy állami kedvezményt nem vettünk igénybe.

Az OTP Bank három hitelfedezeti biztosítási csomagot kínál lakáshitelek mellé. A legnagyobb csomag ára (35 és 45 év közötti ügyfelek esetén) a törlesztőrészlet 12,3 százaléka, tehát 5 022 forint havonta. Ennek fejében halál és rokkantság (legalább 70 százalékos egészségkárosodás) valamint munkanélküliség és keresőképtelenség esetére kapunk védelmet. Ha elveszítjük állásunkat vagy táppénzre megyünk, akkor a kéthavi önrész után legfeljebb 12 hónapon keresztül fizeti a Groupama Biztosító a törlesztőrészleteinket.

A törlesztőrészlet 4,8 százalékáért (1 960 forint) cserébe munkanélküliség és keresőképtelenség nyújt szolgáltatást a biztosító, míg 5,1 százalékért (2 082 forint) munkanélküliségre, balesetből eredő halálra, balesetből eredő rokkantságra és szintén balesetből eredő keresőképtelenség esetére jutunk védelemhez. A biztosító szolgáltatása ebben az esetben megegyezik az első csomagéval.

Az Unicreditnél két jelzáloghitelek mellé köthető törlesztési biztosítási csomag közül választhatunk. Az egyik csomag halál és legalább 50 százalékot meghaladó, balesetből eredő egészségkárosodás (azaz rokkantság) esetén nyújt szolgáltatást, mely esetekben a teljes fennáló hiteltartozást megtéríti a Generali Biztosító. Ennek a csomagnak az ára a törlesztőrészlet 3,5 százaléka, tehát példánknál maradva 1 404 forint. 

Aki ennél szélesebb körű védelemre vágyik, annak lehetősége van a fentiek mellett táppénz, munkanélküliség illetve betegségből eredő rokkantság esetére is biztosítást kötnie. E komplexebb csomag ára a törlesztőrészlet 6 százaléka, mely 2 407 forint havonta. Ha ezt a csomagot választjuk, akkor ha elveszítjük munkánkat vagy táppénzre kerülünk, akkor a 60 napos önrész után, legfeljebb fél éven keresztül a biztosító fizeti a törlesztőrészleteinket.

A K&H Banknál a hitelfedezeti biztosítást értelemszerűen a K&H Biztosító nyújtja, költsége a havi törlesztőrészlet 8 százaléka, mely 2 857 forint. Ezért az összegért halál és 75 százalékot meghaladó egészségkárosodás esetén a biztosító a fennálló hiteltartozást, munkanélküliség és táppénz esetén pedig a törlesztőrészletet fizeti meg, legfeljebb 10 hónapon keresztül. Az önrész ennél a pénzintézetnél is két hónap mind táppénz, mind munkanélküliség esetére.

Magyarországon hiába van munkaerőhiány és alacsony munkanélküliségi ráta, ha valaki elvesztette a munkáját, akkor átlagosan 18 hónapig volt munkanélküli a Központi Statisztikai Hivatal szerint.

Ennek megfelelően minden biztosítási csomagnál érdemes végiggondolnunk, hogy pontosan milyen védelmet is kapunk a pénzünkért.

A Raiffeisen Banknál a hitelfedezeti szolgáltatást az UNIQA Biztosító nyújtja. A biztosítás kiterjed halálra, balesetből eredő, legalább 50 százalékos vagy betegségből eredő, legalább 79 százalékos rokkantságra (azaz egszségkárosodásra), 60 napot meghaladó keresőképtelenségre és munkanélküliségre is. Táppénz és munkanélküliség esetén is legfeljebb 6 hónapon keresztül törleszt helyettünk a biztosító.

Két csomag közül választhatunk.

  • A hitelösszegünk 0,08 százalékáért, tehát havi 3 840 forintért, védettséget kapunk az összes elérhető kockázatra
  • míg az olcsóbb csomag esetén a munkanélküliség fedezetről mondunk le, így 2 400 forintra csökken a havi biztosítási díjunk, ami az eredeti kölcsönösszeg 0,05 százaléka.

Az Erste Banknál három csomag közül választhatunk. 

  • Az első csomag bármely okú halál, bármely okú, legalább 79 százalékos rokkantság, valamint munkanélküliség és keresőképtelenség esetére nyújt védelmet.
  • A második csomag szintén tartalmaz védelmet munkanélküliség és keresőképtelenség esetére, halál és rokkantság esetén viszont csak akkor nyújt szolgáltatást, ha a biztosítási esemény balesetből eredően következett be.
  • A harmadik csomag pedig csak munkanélküliség és keresőképtelenség esetére nyújt védelmet.

Az első csomag ára a hitelösszeg 0,084 százaléka havonta (4 016 forint), a második csomag a hitelösszeg 0,051 százalékába (2 439 forint), a harmadik pedig 0,037 (1 794 forint) százalékába kerül, szintén havonta. Munkanélküliség vagy táppénz esetén legfeljebb 6 hónapig fizeti a törlesztőrészleteinket az UNION Biztosító, halál vagy rokkantság esetén pedig a fennálló hiteltartozást téríti meg a bank számára.

A CIB Banknál két csomag közül választhat, aki jelzáloghitel mellé hitelfedezeti biztosítást szeretne kötni. A teljes csomag ára a folyósított hitelösszeg 0,057 százaléka (2 736 forint) havonta, melynek fejében halál vagy legalább 79 százalékos rokkantság esetén a Generali Biztosító kifizeti a fennálló tőketartozást. A csomag részeként kapunk egy változó kockázatot, amely, ha alkalmazottak vagyunk, kiterjed keresőképtelenségre és munkanélküliségre, ha pedig épp álláskeresők vagyunk, akkor viszont kritikus betegségek (például rák) esetén nyújt szolgáltatást. Ezen biztosítási események következtében legfeljebb 8 havi törlesztőrészletet fizet helyettünk a biztosító.

Aki ennél szűkebb védelemmel is beéri, annak lehetősége van csak halálra és rokkantságra kötni biztosítást az eredetileg folyósított hitelösszeg 0,036 százalékárt, tehát példánknál maradva havi 1 728 forintért.

A Budapest Banknál három csomag közül választhat, aki jelzáloghitel mellé köthető hitelfedezeti biztosítást keres. 

A törlesztőrészlet 4,7 százalékáért, tehát havi 1 882 forintért két csomag közül választhatunk.

  • Az egyik csomag halál és balesetből eredő, legalább 50 százalékos rokkantság (egészségkárosodás) esetén fizeti ki a bank számára a fennálló hiteltartozást, a másik pedig 
  • munkanélküliség és keresőképtelenség esetén, két hónap önrész után legfeljebb 8 hónapig fizeti a törlesztőrészleteket.

A drágább szolgáltatási csomagba a bank szakemberei az összes kockázatot (halál, baleseti rokkantság, munkanélküliség és keresőképtelenség) beépítették, a törlesztőrészlet 7,5 százalékáért (3 004 forintért) cserébe.

A Budapest Banknál a vállalkozókra, nyugdíjasokra illetve GYED-en vagy GYES-en lévőknek a következő megoldást dolgozták ki: mivel rájuk státuszukból adódóan nem vonatkozik a munkanélküliségi fedezet, helyette balesetből eredő kórházi ápolás esetén térítenek meg egy vagy két törlesztőrészletet, a kórházi tartózkodás tartamától függően. A biztosítási szolgáltatást a Budapest Bank esetén a BNP Paribas Cardif (Cardif Biztosító Zrt és Cardif Életbiztosító Zrt közösen) nyújtja.

Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem