13 °C Budapest

Rengeteg magyar döntött már a hiteléről: ezt négyféleképpen is kérhetik az ügyfelek

2020. április 20. 11:45

Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük. Becsei András, a Bankszövetség elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában elmondta, ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy az ügyfelek tovább fizessék hitelszerződéseiket az eredeti ütemezés szerint. Hozzátette, hogy az utóbbi lehetőséggel a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint egyre többen élnek.

Aki nem szeretne a moratóriummal élni, az négyféleképpen nyilatkozhat erről: az internetes banki felületen, a banki honlapon, telefonon az ügyfélszolgálatoknál és személyesen a bankfiókokban - mondta. Kitért arra is, a bankfiókok több mint 95 százaléka a koronavírus-járvány ellenére is üzemel, ami európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 11:52
A Media1 információi szerint megszűnik a Comedy Central Family nevű televíziós csatorna.
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm