Rengeteg magyar diák adósodott el: így engedhetik el a tartozás egy részét

2019. augusztus 11. 09:00

Továbbra is növekszik a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a rekordalacsony kamatozásnak köszönhetően. Tavaly júliushoz képest idén másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya szintén növekedést mutat. A hajlandóság növekedése mögött vélhetően az olyan kedvezmények állnak, mint a második és harmadik gyermek utáni 50 százalékos és 100 százalékos hitelelengedés.

A Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99 százalékra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum hetvenezer forintig igényelhető hallgatói hitelt. A tavalyi megnövekedett számú igénylést követően a kamatcsökkentés utáni hónapban másfélszeresére emelkedett a Diákhitel1 terméket igénylő hallgatók száma. A felsőoktatási képzési díjakra fordítható, továbbra is kamatmentesen igényelhető Diákhitel2-t is közel 20 százalékkal többen igényelték, mint tavaly júliusban.

Magyar Péter vezérigazgató az elmúlt hetekben többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Diákhitel Központ termékei szinte összehasonlíthatatlanok a kereskedelmi bankok által forgalmazott piaci hitelekkel, egyrészt a hallgatói hitelekre jellemző nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, másrészt a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a második és harmadik gyermek utáni 50 százalékos és 100 százalékos hitelelengedés miatt.

Magyar Péter szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek az alfa generáció körében, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, akár egy fotelből, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel.

Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően már közel minden második hallgató, személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok kitöltése nélkül, ügyfélkapun keresztül történő azonosítással köti meg Diákhitel szerződését. Azon diákok, akik 2019. szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm