16 °C Budapest

Reménytelen helyzetben sok százezer fiatal: ennyi év alatt jutnak saját lakáshoz

2019. március 22. 12:04

A dráguló lakások és albérletek miatt a legnehezebb helyzetben az első lakásuk megszerzését tervező fiatalok vannak. A mamahotelben maradással és így az albérleti díj megtakarításával 4-5 év alatt tudja összehozni egy budapesti garzon lakáshiteléhez szükséges önrészt egy fiatal. Egyébként Budapesten március közepén az olcsóbb, legfeljebb 40 négyzetméteres eladó lakások négyzetméterára 680 ezer forint volt, egy-egy lakást pedig 21,6 millióért kínáltak.

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai nehéz helyzetbe hozták azokat a fiatalokat, köztük egyetemistákat, pályakezdőket, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. Ha nincsen saját lakásuk és a családtól sem kaphatnak többmilliós segítséget, akkor a lakásvásárláshoz szükséges hitel önrészének előteremtése is nehézkes. Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogy egy fiatal vagy egy fiatal pár mennyi idő alatt takaríthat meg akkora összeget, amellyel már belevághatnak egy kis - maximum 40 négyzetméteres - lakás megvásárlásába. A jelenlegi szabályok szerint az ingatlan értékének legalább 20 százalékával kell rendelkeznie annak, aki hitelre szeretne vásárolni.

Hány év kell az önrészhez?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Már a 2011-es népszámlálás idején is minden harmadik 20-39 éves fiatal mamahotelben lakott, ami több mint 200 ezer embert érintett. Azóta pedig még inkább kitolódott az önállósodás átlagéletkora, ami részben a 4-5 éve tartó lakásdrágulásnak is köszönhető. A már keresettel rendelkező fiatalok a megspórolt bérleti díjból viszont összegyűjthetik a lakásvásárláshoz szükséges önrészt". Az ingatlan.com adatai szerint az olcsónak számító maximum 40 négyzetméteres kiadó lakásokért Budapesten 100 ezer forint bérleti díjat kell fizetni, a hasonló kategóriába tartozó eladó lakások átlagára pedig 21,6 millió forint volt.

Lakásvásárláson gondolkodsz? Nézd meg, mennyibe kerülnek a hitelek. <<< KATT

Az ingatlan.com becslése szerint Budapesten átlagosan, a feltételezett 10 százalékos éves lakás- és bérleti díj emelkedést is figyelembe véve 43 havi bérleti díj megtakarításával jöhet össze egy olcsóbb garzonhoz szükséges önrész. Tehát legalább 3,5-4 év szükséges a fővárosban élő fiataloknak az önállósodáshoz, ha az el nem költött lakbér összegét félre tudják tenni. Ha egy fiatal párról van szó és az egyik szülőnél laknak a lakásvásárlásig, akkor a takarékoskodásra fordított idő akár a felére is csökkenthető. Akik pedig házasságot és gyermekvállalást terveznek, azok az állami támogatások kihasználásával juthatnak könnyebben lakáshoz. A többi nagyvárosban is hasonló a helyzet: Debrecenben és Szegeden 5 évnyi, Győrben és Veszprémben 4 évnyi, Pécsen és Miskolcon pedig kevesebb mint 3 évnyi olcsóbb lakbért kell félretenni egy olcsóbb garzon lakáshiteléhez szükséges önerőhöz.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm