17 °C Budapest

Pert nyertek a devizahitelesek az OTP ellen

MTI
2012. április 26. 15:32

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.

A felperesek egyrészt azt kifogásolták, hogy devizahitelüknél az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg és terhelte rájuk. Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forint összegét az OTP az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét.

A táblabíróság jogerős döntése az első kifogás kapcsán az elsőfokú bíróság semmisséget kimondó ítéletét mellőzte, míg a második esetében azt helybenhagyta. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke és felesége az OTP-vel szemben indított perükben a 2008. május 29-én létrejött devizaalapú kölcsönszerződésük két kikötését támadták meg.

A Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án az említett két szerződési kikötés semmisségét állapította meg, vagyis mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, és az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Az ítélet ellen az OTP fellebbezéssel élt, azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak.

A devizaalapú kölcsön ügyleti kamata a forintalapú hitelekhez képest alacsonyabb, az adósok kedvező kondíciók mellett vették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival, amely akár kedvező is lehetett volna.

A felperesek ezzel szemben az elsőfokú ítéletnek megfelelően kiemelték: a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki. A kezelési költség a banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a bíróság a tisztességtelen kikötés körében a kezelési költség ilyen meghatározását nem vizsgálhatja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más fórumokon nem vitatható.

A vételi és eladási árfolyam alkalmazását azonban tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Ítélőtábla. Eszerint ugyanis csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére, kölcsönszerződés jött létre a pénz használatáról, melynek fejében a kölcsönvevő kamatot köteles fizetni. Ezért ezt a kikötést a másodfokú bíróság is tisztességtelennek ítélte meg.

Tisztességtelen, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, vagyis olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az elsőfokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm