12 °C Budapest

Rendkívüli! Elárulta Orbán Viktor, hány nap múlva oldhatják fel a korlátozásokat

2021. március 5. 07:36

Orbán Viktor arról beszélt reggel a Kossuth rádióban, hogy a harmadik hullám erősebb lesz, mint a második volt. A járványügyi szakemberek úgy vélték, tragédia lesz, ha nem szigorítanak. Azt, hogy hogyan tudják lebonyolítani a nyitást húsvét után, a március 15-i héten tervezik meg. Eddig várják a véleményeket a Nemzeti Konzultációra is.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a tegnap bejelentett korlátozásokkal kapcsolatban elmondta, nem volt más válásztás: ezek járványügyi kérdések. A járványügyi szakemberek úgy vélték, tragédia lesz, ha nem szigorítanak, ahogy az orvosok véleménye is az volt, hogy most zárni kell ahhoz, hogy később nyitni lehessen.

A harmadik hullámban vagyunk: a harmadik erősebb lesz, mint a második volt: a legnehezebb időszakra kell felkészülni

- mondta a miniszterelnök, és azt is ismertette: "a március 15-ei héten megtervezzük, hogy húsvét után hogyan tudunk fokozatosan nyitni". A bölcsődék egyelőre nyitva maradhatnak.

A korlátozásokkal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a virágboltok 8-án, nőnapon még nyitva maradhatnak, viszont minden más üzletnek - étterem, kaszinó, műszaki bolt - be kell zárnia. A kertészeti boltok szintén kivételt képeznek: ezek nyitva tarthatnak. Azoknak, akik bezárásra kényszerülnek, egész hónapra elengedik a bérleti díjakat, megkapják a bértámogatást, adókedvezményeket - mondta.

Kiemelte: a luxusutakat el kell halasztani, mert eddig ismeretlen mutánsokat hozhatnak haza az utazók, amely "több esetben megtörtént már".

Az oltási programmal kapcsolatban elmondta: akadnak próblémát az "adatalapú" oltás miatt, mivel sokan nem ott laknak, ahol nyilván vannak tartva, de ezeket a hibákat javítani fogják. Beszélt arról is, hogy halad a lakosság átoltása:

A táblázat szerint húsvétra 2,4 millió beoltást fogunk elérni, június elejére tudunk beoltani mindenkit

- mondta. Azt is ismertette a miniszterelnök, hogy a kórházakra fog most nyomás nehezedni: fel fog futni a kórházi ápoltak száma. Jelenleg 6867-en vannak kórházban, ez 15-20 ezerig is felmehet. 677 fő van lélegeztetőgépen. Az új igazolt fertőzöttek száma 6369 és 143-an hunytak el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lesz elég ágy és lesz elég ember

- mondta.

A miniszterelnöki interjú végén visszakanyarodtak a nyitás kérdéséhez: Mire számíthat a lakosság, ha két hétig betartja a szigorú korlátozásak? Lesz lazítás? Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta:

Már a célegyenesben vagyunk a vírus elleni háborúban. Két hét múlva megkezdhetjük a fokozatos nyitást.

Viszont azt is hangsúlyozta, hogy mindezt majd két hét múlva tudják eldönteni, annak fényében, hogy alakul addig a járványhelyzet. Óvatosan kell majd lazító intézkedéseket hozni, különben elindíthatnak egy negyedik hullámot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem