13 °C Budapest

Nyomott hagyott a számokon a pandémia, mégis eredményes évet zárt az Erste

2021. március 4. 11:16

Az Erste Bank 22,9 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a 2020-as évet. Az eredményt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt megképzett tartalék csökkentette, míg a működési bevételek tovább bővültek. A lakossági ügyfélvagyon év végén 20 százalékkal, míg a teljes banki ügyfélbetét állomány csaknem 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Nyomot hagyott az Erste Bank 2020-as számain a koronavírus-járvány. Tavaly a pénzintézet működési bevételei - a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján - a korábbinál kisebb mértékben, 3,6 százalékkal bővültek a moratóriumhoz kapcsolódó veszteségek levonása után. Ezen belül a nettó kamatbevételek 8,6 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 3,9 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevétel azonban 20,6 százalékkal csökkent. A pénzintézet működési eredménye 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a költségoldalon az amortizáció növekedett a legjobban a beruházások felfutása miatt. Mindezek eredőjeként a költség/bevétel arány tavaly év végére 48,5 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 47,3 százalékról. A romlást jelentős részben a fent említett koronavírus miatt elszámolt bevételcsökkentő tételek okozták - mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2020-as eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján.

Az NPL-ráta a 2019 végi 2,5 százalékról 3,1 százalékra nőtt. A bank számít arra, hogy idén, a moratórium második ütemének kifutásával tovább emelkedhet a nem teljesítő hitelek aránya, ugyanakkor bíztató, hogy a lakosság oltási lefedettsége folyamatosan nő, a tavalyi GDP-csökkenéssel szemben idén a gazdaság jelentős növekedésére lehet számítani, valamint nem indult el fizetésképtelenségi hullám. A prudens banki gyakorlatnak megfelelően az Erste is megképezte a járvány várható negatív hatásainak kezeléséhez szükséges tartalékot. A pénzügyi eszközök értékvesztése 27,4 milliárd forinttal rontotta a teljesítményt. Ennek megfelelően az Erste adózás utáni eredménye csaknem 37,5 milliárd forinttal maradt el a tavalyitól: a bank 22,9 milliárd forint nyereséggel zárta a 2020-as évet.

Az ügyfélhitelek állománya december végén 12,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami részben a moratórium következménye. Az új hitelek kihelyezése lassult, összességében 16 százalékkal maradt el a 2019-es teljesítménytől - tette hozzá Jelasity Radován.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az első negyedév még 83 százalékos bővülést mutatott éves összevetésben, míg a második negyedévben a növekedés üteme 30 százalékra lassult, a harmadik negyedév viszont 37 százalékos, a negyedik negyedév pedig 20 százalékos visszaesést hozott - ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kihelyezés gyorsabb bővülése egy 23 százalékkal erősebb első három hónap, egy 4 százalékos lassulást jelentő második negyedév, illetve egy 18 százalékos bővülést hozó harmadik három hónap és egy 31 százalékos gyarapodást felmutató negyedik negyedév eredménye. A jelzáloghitelek állománya év végén 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A fogyasztási típusú kölcsönöknél a Babaváró hitel nagyrészt kompenzálta a személyi kölcsönöknél tapasztalt elmaradást a folyósításban. Míg a személyi kölcsönök esetében az új kihelyezés 36 százalékkal csökkent tavaly az egy évvel korábbival összevetve, addig a Babaváró hitelből 33 százalékkal folyósított többet az Erste, mint 2019-ben. A lakossági hitelezést egyértelműen a Babaváró hitel húzza. A Babaváró a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések 55 százalékát adta és az év során a folyósítások volumene sem csökkent.

A kisvállalkozók hitelfelvételére nagyobb hatással volt a koronavírus. A mikrovállalkozásoknál az új kihelyezés 18 százalékkal esett vissza, a hitelállomány ugyanakkor 17 százalékkal haladta meg év végén az egy évvel korábbit.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - befektetés és betét - egy év alatt 20 százalékkal, 3675 milliárd forintra nőtt, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt 2020 végén. A lakossági fogyasztás visszaesése miatt keletkezett megtakarítások a korábbiaknál nagyobb arányban áramlottak értékpapír-befektetésbe.

Az elmúlt évet jellemző extrém volatilitás hatására az ügyfelek részéről megnőtt az érdeklődés a kockázatok diverzifikálása iránt. Ebben az Erste két terméke is komoly segítséget jelentett a befektetők számára: az Erste Future Befektetési Programmal a rendszeres befizetéseknek köszönhetően az év során kiegyenlített hozamot tudtak elérni az ügyfelek. A másik az úgynevezett cost averaging alapok, amelyekből hármat hozott létre az Erste az év során. Ezek az alapok folyamatos vásárlásokkal valósítják meg a hosszú távú stratégiához illeszkedő befektetési politikát - mondta Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az új kihelyezések volumene tavaly 31 százalékkal csökkent 2019-hez képest, a hitelállomány azonban még így is 7 százalékkal bővült egy év alatt és elérte a 802 milliárd forintot. Az Erste az NHP Hajrá programban 2020 végéig 100 milliárd forint értékben kötött hitel- vagy lízingszerződést. A bank a Nemzeti Kötvényprogramban is aktívan vesz részt, kilenc jegyzést bonyolított összesen 22 milliárd forint értékben. A vállalati hitelállomány továbbra is jó minőségűnek mutatkozik, az NPL ráta 3,6 százalék, amiben ugyan a törlesztési moratórium hatása is benne volt, de a moratóriumban részt vevő cégek aránya már csak 30 százalék. Az Erste vállalati ügyfelei likviditási szempontból is felkészültek a pandémiás helyzettel járó gazdasági nehézségekre: a vállalati betétállomány tavaly 36 százalékkal nőtt - tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

A nagyvállalatok és önkormányzatok hitelállománya egy év alatt 6 százalékkal csökkent, míg az új hitelek volumene 38 százalékkal maradt el a 2019-es eredménytől. A kereskedelmi célú ingatlanoknál a hitelállomány 10 százalékkal volt magasabb év végén, mint egy évvel korábban, míg a kihelyezés 47 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitelállomány egy év alatt 15 százalékkal gyarapodott, az új kihelyezés azonban 3 százalékkal csökkent. A kkv-szegmens esetében az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem