2020. október 30. péntek Alfonz

Novemberben kezdődnek a devizahiteles kifizetések

  • MTI
  • 2014. július 4. péntek 16:32

Egy átlagos devizahiteles akár 600 ezer és 1 millió forint közötti összeget is visszakaphat az év vége felé, emellett pedig jelentősen csökkenni fog az az összeg, amit kamatként ki kell fizetniük. Rogán Antal leszögezte: az Országgyűlés pénteki döntése nyomán kamatos kamattal együtt visszajár mindaz, amit elvettek az árfolyamrés formájában, az egyoldalú szerződésmódosítások, kamatemelések formájában. Ezzel helyreállnak a szerződés eredeti feltételei a kamat vonatkozásában - jegyezte meg.


Rogán Antal szavai szerint a mai törvényt két másik parlamenti döntés is követni fogja: egyrészt meghatározzák, hogy milyen formában kaphatják vissza az érintettek a pénzösszegeket, másrészt dönteni fognak a devizahitelek forintra váltásáról. Erre a parlament szeptemberi ülésén, a Fidesz évadnyitó frakcióülését követően kerül sor - jelezte a frakcióvezető, hozzátéve: a kormányt addig tárgyalásokra kérték, továbbá arra, hogy tisztázza a Bankszövetséggel a feltételrendszert. A Fidesz képviselőcsoportja egyetlen dolgot kötött ki: a devizahitelek forintosítására ne piaci árfolyamon, hanem az árfolyamkockázat megosztásával, egy kedvezőbb árfolyamon kerüljön sor - emelte ki Rogán Antal.

Az első jóváírások novemberben lehetnek, miután az első jogerős döntéseket októberre várják. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kérésének megfelelően először a devizahitelesek, majd a forinthitelesek esetében lehet döntés, mert a nyári szünetben csak a devizás ügyeket tárgyalhatja a bíróság. Hozzátette: nagyjából ugyanannyi forinthiteles per várható, mint devizás, s az ő esetükben a jövő év elején lehet döntés.

Kitért arra is: azok, akik kiszabadultak a devizacsapdából (kedvezményes végtörlesztők és az Eszközkezelő védelme alá tartozók), ugyanúgy kérhetik igazukat, mert őket is átverték, de ezt nem az Országgyűlés, hanem a Kúria döntése alapján kérhetik, azaz egyenként vagy csoportosan perelniük kell.

Rogán Antal arról is beszámolt: a parlament döntése minden kamatemelést felfüggesztett, vagyis ha most hirdettek ki ilyet pénzintézetek, az nem következhet be. Ha pedig most lépne hatályba kamatemelés, akkor visszafizetési kötelezettségük van. Nem engedik, hogy a következő 3-4 hónapban - amíg a perek lezárulnak - "újabb bőrt nyúzzanak le az emberekről" - tette világossá a Fidesz frakcióvezetője.

 

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Csúnya hónap jön: drágulásra, várakozásra készüljenek a magyar autósok
Egyre többen váltanak négyévszakosra, de nem mindegy, hogy milyet vásárolunk.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.29-11.04
Országos

Lidl

10.29-11.04
Országos

Auchan

10.29-11.04
Országos

Tesco

10.29-11.04
Országos

Spar

10.29-11.04
Országos

Interspar

10.29-11.04
Országos

Praktiker

10.29-11.09
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó