11 °C Budapest

Nem mindegy, merrefelé keresgélsz: nyolcvanszoros különbségek is lehetnek az ingatlanok árai között

2020. december 12. 14:13

Továbbra is masszív fölényben voltak 2019-ben a fővárosi V. kerület lakásai az eladási négyzetméterárak alapján felállított tavalyi országos ranglistán - derül ki a hivatalos KSH Ingatlanadattárán alapuló összeállításából. Az elemzésből kitűnik, hogy a legolcsóbb és legdrágább lokációk ingatlanárai között több mint nyolcvanszoros volt a különbség, ami a jelenlegi kínálati piacon még tovább nőtt. Egy négyzetméterre vetítve idén decemberben több mint százhúszszor annyit kértek az ingatlan.com-on hirdető tulajdonosok és ingatlanközvetítők a legdrágább utcában található lakásokért, mint a legolcsóbb utca házaiért.

Csakúgy, mint egy évvel korábban most is új bajnoka van az árversenynek: a Vörösmarty tér Budapest, egyben az ország legdrágább része, az itt lévő lakásokért 1,619 milliós négyzetméterárat fizettek a vevők. 2018-ban egyébként a Dorottya utca volt az első 1,596 milliós árral. 

A Budai Várban található Úri utca szerezte meg a második helyet, a harmadik pedig a II. kerületben lévő Eszter utca, előbbi majdnem 1,5 milliós, utóbbi közel 1,4 milliós négyzetméterárral zárta a múlt évet. A fővárosi és országos tízes toplistán az V. kerület van fölényben. A Zrínyi utca, a Apáczai Csere János utca. az Aulich utca, a Garibaldi utca, a Stollár Béla utca lakásaiért 1,184-1,354 millió forintot kellett adni a lakások négyzetméteréért. 

Pest megyében Budaörs a favorit: a település Árok utcája mellett a Puskás Tivadar utca és a Domb utca szerepel az első háromban, négyzetméterenként 862 ezer-819 ezer forintos árcímkével. Budapest agglomerációjában még Dunakeszi, Pomáz, Budakalász és Diósd különböző utcái kaptak helyet a legdrágábbak mezőnyében. 

Végletek

Az ország többi részét együtt nézve kiderül, hogy tavaly a Balaton környéke számít a legdrágább területnek. Balatonakarattyán 861 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, ezzel az első helyen áll a település, majd Tihany következik 834 ezer forinttal. A harmadik a siófoki Beszédes József sétány, itt 827 ezer forintért kelt el az ingatlanok négyzetmétere. A vidéki top tízben Zamárdi, Balatonlelle és Balatonfüred is helyet kapott. 

Az országos lista másik végén Szemely, Igar, Tarnazsadány, Bihartorda és Mezősas szerepel. Ezeken a településeken 20-21 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakóingatlant vásárolni a múlt évben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Több mint 120-szoros különbség a jelenlegi kínálatban

Az ingatlan.com 180 ezer eladó ingatlanhirdetés alapján azt is rangsorolta, hogy december első felében melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb utcák. Az élen a tavalyi dobogós I. kerületi Úri utca áll, itt négyzetméterenként 2,3 millió forintot kérnek az eladó lakásokért. Az ezüstérmes az V. kerületi Széchenyi utca lett 1,9 millió forintos kínálati négyzetméterárral. A harmadik helyen szintén a Budai Várban található Tárnok utca végzett 1,7 millió forintos négyzetméterárral. 

Az összeállításból kiderül továbbá, hogy Magyarország legolcsóbb közterülete a Borsod megyei Karosban van, ahol a Petőfi Sándor utcai ingatlanokért négyzetméterenként átlagosan csak 19 ezer forintot kérnek.

A legkedvezőbb árú utcák további dobogósai holtversenyben végeztek 25 ezer forintos kínálati négyzetméterárral. Ezeket a Békés megyei Eleken, a Borsod megyei Sárospatakon és a Somogy megyei Vízváron kell keresni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm