Nem fér hozzá örökségéhez Vajna Tímea: kénytelen eladogatni a bútorait

24.hu2019. augusztus 6. 10:37

Kénytelen megválni ingóságaitól, hogy fedezni tudja megélhetését az egykori sztárproducer özvegye, pedig Andy Vajna milliárdokat mentett ki tavaly a cégbirodalmából - számol be a 24.hu.

Még július végén beszélt az üzletasszony anyagi problémáiról a TV2-n, akkor elmondta, hogy kénytelen áruba bocsátani Lamborghinijét és bútorait is, hogy fizetni tudja a ház bérleti díját, amiben lakik. A Blikknek korábban úgy fogalmazott, egyenesen kilátástalannak tartja a helyzetét, abban sem biztos, hogy marad-e egyáltalán pénz Andy cégeiben vagy az okosok mindent kimenekítenek. 

A lap szerint a tavalyi évben Vajna kaszinóbiznisze és az egyéb érdekeltségeket összefogó vagyonkezelője összesen 17,9 milliárd forintot fialt. A pénz nagyobb részének kivételéről még Vajna életében, 2018-ban született döntés, így mintegy 12,5 milliárd forintot a filmmogul csatornázhatott belátása szerint.

(Címlapkép - MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Címkék:
hitel, pénz, andy vajna, örökség, vajna tímea,