Nem áll meg a bővülés: ezek az új kedvezmények járnak a családoknak idén

2020. január 8. 10:03

Kedvezményes hitellehetőségek, vissza nem térítendő támogatások egész sora került bevezetésre az utóbbi években és ez idén is folytatódik. Az elmúlt években elsősorban az építkezésbe kezdő vagy új lakást vásárló gyermekes párokat segítették a juttatások, idén viszont már a kistelepülési házvásárlásra és -felújításra is több tíz millió forinthoz lehet hozzájutni. A kedvezmények már nemcsak nagycsaládosokra terjednek ki. 

2012-ben az otthonteremtési program indulásakor, sokévnyi lakáspiaci dráguláshoz viszonyítva még viszonylag szerény összegek (1,3-2,5 millió forint) jártak a két, a három vagy a négy gyermeket nevelő családoknak - írja a Magyar Nemzet. A családi otthonteremtési kedvezmény elnevezés 2015-ben került bevezetésre, és bár idén már 2020-at írunk, a csok-ról mindenki hallott, de kevesen vannak tisztában az összes igénybe vehető lehetőséggel és annak részleteivel. Az évről évre bővülő lehetőségek idén is tartogattak újdonságot.

Idén január 1-jével változott meg a kedvezményes lakásáfával együtt 2016-ban bevezetett áfa-visszaigénylés: e lehetőség csak a falusi csokkal is érintett 2486 kistelepülésen vehető igénybe. Ugyanakkor e helységekben már nemcsak egy új ház építési munkálatainak forgalmi adóját lehet visszaigényelni, hanem az építési telek árát vagy a használt ingatlan korszerűsítési, bővítési munkáit, anyagköltségét terhelő áfát is ötmillió forint erejéig. Az új lakás vásárlása vagy építtetése esetén öt százalékra csökkentett forgalmi adó részben ugyan megszűnt, de még mindig érvényes azoknál a lakásoknál, amelyek 2018. november 1-jén rendelkeztek jogerős építési engedéllyel vagy egyszerű bejelentéssel.

Fontos szempont, hogy a kedvezményes forgalmi adó és az áfa-visszaigénylés nem gyermekszámhoz kötött, azaz bárki élhet velük.

Nagy kérdés, hogy a kistelepülési csoknak mekkora vonzereje lesz, így a falusi csoknak és a kistelepülési áfa-visszatérítésnek az idei év lesz az igazi próbája. 2020-ban fog kiderülni ugyanis az, hogy a komoly összegekkel megtámogatott és a városinál amúgy is olcsóbban megoldható kistelepülési lakhatási lehetőség helyben tartja-e nagy számban a fiatal családokat, s esetleg többeket csábít-e a falusi életre.

2020 állítja igazi próba elé a babaváró hitelt is: bár tavaly július elseje óta már mintegy ötvenezer fiatal házaspár kapta meg a babavárót, ingatlanpiaci szakértők szerint ezek a tízmillió forintok jelentősebb nagyságrendben az idén jelenhetnek meg a lakáscélok megvalósításánál.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem