Ne várjunk csodát az 5 százalékos lakásáfától: a nagy árzuhanás biztosan elmarad

Szánthó Péter2020. október 22. 05:54

Senki ne várjon csodát, attól még, hogy az újépítésű lakások áfája 5 százalék lesz, messze nem fognak 22 százalékot csökkenni az árak a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint. Ugyanakkor az eddig stagnáló projektek beinduléhatnak, ám a hazai építőiparon nagy teher lesz, ha ismét dübörögni kezdenek az építkezések, hiszen ezen kívül ipari beruházások, állami projektek is vannak - és akkor még nem beszéltünk az otthonfelújítási programról, és a kormány által bejelentett Városi Otthonteremtési Program is nemsokára beindul. A piaci szakértők szerint bár a kedvezményes áfakulcs, és a külföldi vásárlók visszaszorulása helyzetbe hozza a vevőket a piacon, ám alkura sok lehetőség nem lesz.

Orbán Viktor október elején jelentette be, hogy 2022 végéig visszatér az 5 százalékos lakásáfa az újépítésű lakásokra. Ez a normál, 27 százalékos adómértékhez képest óriási kedvezményt  jelent a vevőknek. Az alacsonyabb áfakulcs ismét teljesen felkavarhatja az újépítésű ingatlanok piacát - legalábbis a Pénzcentrum által megkérdezett ingatlanpiaci szakértők szerint.

Balogh László szerint egyértelműen visszaerősödhet az építési kedv, ami 2020-ra kezdett már kifulladni.

Egyre kevesebb lakásépítési engedély igényeltek, ráadásul a 2019-ről 2020-ra visszaemelkedő 27 százalékos áfa miatt sok építtető számára már nem jött ki a matek, ezért bele se kezdtek a projektek megvalósításába. A 2020-as áfakulcs növekedés miatt a kínálati árak már kicsúsztak a megfizethető ársávból.

 - magyarázta az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki szerint az újra ötszázalékos áfakulcs viszont ismét abba a reális ársávba sorolhatja vissza az új lakások árát, amire már mutatkozhat fizetőképes kereslet. Így várhatóan több tízezer olyan lakás épülhet meg az ötszázalékos áfa időszaka alatt, amit korábban a beruházók határozatlan időre elhalasztottak.

Finanszírozást keresel? Böngészd át a legjobb lakáshitel-ajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorában!

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kifejtette, hogy első olvasatra mind a lakásépítők, mind a potenciális vásárlók oldaláról üdvözlendő a lépés. A szakember hozzátette, az biztos - és erre az elmúlt öt év folyamán több egyértelmű példát is láthattunk az újlakás-piacon -, hogy a kormányzati intézkedések rövid időn belül képesek átsúlyozni, átalakítani a piacot, illetve látványosan felerősíteni már önmagától meginduló ciklusokat.

Jelenleg is sok, több száz lakásos, részben már építési engedéllyel is rendelkező projekt indítása áll startra készen, melyek - természetesen piaci önszabályozás mellett - hamar elindulhatnak, így a bevezetett alacsonyabb áfa árszintekre, és ezen keresztül a kínálatra és keresletre gyakorolt összpiaci hatása is viszonylag hamar megismerhető lesz.

Az Otthon Centrum szakértői is a stagnáló projektek újraindulását várják: elsősorban a városi és városkörnyéki társasházas projektek kaphatnak új lendületet, amelyek láthatóan lelassultak tavaly óta - válaszolták a Pénzcentrumnak.

Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR vezetője ennek kapcsán arról beszélt, hogy az újlakások kedvezményes áfája várhatóan jelentősen fogja emelni és javítani a kínálatot, az árakat azonban elsősorban az építőipari költségek fogják befolyásolni.

A most bejelentett kedvezményes áfa határidő már lehetőséget ad egy kicsit hosszabb távon tervezni a beruházóknak és építtetőknek, azonban mindenképpen fontos fenntartani ezt a kiszámítható szabályozási környezetet, hogy Magyarország lakásállománya az elvárható ütemben tudjon megújulni

-vélekedett a szakember.

Legutóbbi kivezetése nagy csapás volt

Arra a kérdésünkre, hogy a kedvezményes áfakulcs kivezetése óta hogyan alakult a kereslet az újépítésű lakások iránt, Valkó Dávid felidézte az OTP Ingatlanpont idén júliusi, budapesti felmérését, amely szerint 2020. I. félévében mindössze 1800 új társasházi lakást adtak el, s nagyjából ennyi új lakás értékesítését kezdték el a fővárosban a hat hónap alatt. Az eladatlan, de már átadott lakáskészlet pedig 850 darabra duzzadt. Mindhárom fő volumenmutató jelentős romlás az előző évek boom-jához képest, s nagyjából a 2014-es éveket idézi, amikor éppen megindult a lakáspiac - mondta a szakember.

Tehát - sorolta a vezető elemző - nagyjából hat évvel vetette vissza az újlakás-piacot

  • a MÁP+, mint befektetési versenytárs,
  • az idéntől főszabályként újra 27%-ra növekvő újlakás-áfa,
  • a koronavírus,
  • valamint az áprilisban bejelentett, s részleteiben még kidolgozás alatt álló "Városi Otthonteremtési Program" (fő elemeként a beharangozott rozsdaövezeti 5%-os áfa) miatti kivárás.

A vevők vételi halasztása a potenciálisan érintett területeken ez utóbbi hatására egyértelmű, vannak olyan sok 100 lakásos fejlesztések, ahol április óta gyakorlatilag nincs eladás emiatt. Mivel a most frissen bejelentett általános 5% áfa 2021-től lesz érvényben, az idei év hátra lévő bő két hónapjában nem is várható, hogy fellendül a kereslet - vélte Valkó Dávid.

Balogh László rámutatott, az Ingatlan.com adatai szerint már 2019-ben folyamatosan csökkent a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ahogy közeledtünk az általánosan alkalmazható kedvezményes áfaidőszak végéhez. A 2020-as keresletet a koronavírus még inkább kettévágta, de az új építésű ingatlanok piacán júniustól - vagyis a kijárási korlátozások megszűnésétől - kezdve, ismét megugrott az érdeklődések száma.

Ebben komoly szerepe van a koronavírusnak, mivel az újépítésű sorházak, ikerházak és családi házak iránti érdeklődések száma megtriplázódott a márciusi mélyponthoz képest, míg a lakásoké csak a járvány előtti szintre tért vissza. Az újépítésű házak népszerűségének megugrását az is jól szemlélteti, hogy most nagyságrendileg másfélszer több érdklődés érkezik rájuk mint a koronavírus előtti időszakban. Ennek leginkább a saját kert és az új építésű ingatlanok korszerű és energiahatékony műszaki tartalma lehet a legfőbb oka

- magyarázta a vezető gazdasági szakértő.

Az Otthon Centrum a kialakult árszinttel magyarázta az értékesítés lassulását. Sok beruházó döntött úgy, hogy kivár, mivel nem bízott abban, hogy megfelelő ütemben tud értékesíteni.

22 százalékos árcsökkenés biztosan nem lesz

Csalódni fog, aki nagy, akár 15-20 százalékos árzuhanásra számít a piacon, legalábbis az Otthon Centrumnál úgy látják, hogy bár az árazás a a fizetőképes kereslettől függ, de a fejlesztők is nagyon eltérő pozícióban vannak.

Ha jó a termék, keresett a hely, akkor a fejlesztők igyekeznek magasan tartani az árat, ugyanakkor az áfa most nagyobb játékteret enged, így akár kedvezményeket is adhatnak az értékesítés felpörgetése érdekében.

Benedikt Károly emlékeztetett, hogy a most piacon lévő újlakások többsége még mindig 5 százalékos projektként került meghirdetésre, így ezekhez képest biztosan nem lesz olcsóbb a jövőre megjelenő kínálat sem. A kínálat bővülése mellett, várhatóan a kereslet is erős szinten marad, köszönhetően a kormányzati ösztönző programoknak és otthonteremtési kedvezményeknek - tette hozzá a Duna House szakértője.

Balogh László szerint is nagy kérdés, hogy milyen mértékben engedik át a kedvezményes áfakulcsot a beruházók a vevőknek. Ráadásul ennek a kérdésnek az eldöntése azért is tarthat sokáig, mert a kínálatban már eddig is szép számmal voltak ötszázalékos lakások.

Azokat az újépítésűeket, amik 2018 novemberében már rendelkeztek építési engedéllyel, jelenleg is ötszázalékos áfakulccsal lehet értékesíteni. Ha megnő a kínálat, akkor arra számítunk, hogy a vevőkért folytatandó verseny miatt a megfizethetőbb árkategóriába csökkennek az újépítésű ingatlanok árai

- jelentette ki az Ingatlan.com szakértője. Ehhez persze az is szükséges, hogy kellő számú kivitelező álljon rendelkezésre, máskülönben a 2016-2019 között megfigyelt időszakhoz hasonlóan

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a kivitelezési költségek emelkedése meggátolhatja a jelentősebb árcsökkenést.

Valkó Dávid szerint a kereslet idei zuhanása ellenére, a projektek átfutási ideje miatt a fővárosban idén lehet az átadási csúcs 10 ezer feletti lakásszámmal. 2021-ben viszont ez a volumen megfeleződhet. Mivel

  • így ideiglenesen, az új nagy projektek indulásáig hiány alakulhat ki új lakásokból, s
  • az építőiparban egyelőre nincs jele, hogy az alapanyagok ára csökkenne, miközben
  • a munkaerő költsége egyértelműen drágul, valamint
  • a telkek ára is minden bizonnyal nőni fog.

Az OTP Ingatlanpont szakértője emlékeztetett, hogy ráadásul 2021-től szigorúbb - és emelkedő kivitelezési költségeket hozó - energetikai előírások kerülnek bevezetésre minden új lakásra. Ezért a bruttó árat elméletileg nagyjából 22%-kal mérséklő

áfacsökkentés mellett is reálisan csupán 5-10% közötti, ráadásul csak ideiglenes árcsökkenésre lehet számítani.

"A bruttó ár csökkenésének potenciális mértéke természetesen helyszín-, beruházó- és projekt életciklus függő. Ezt követően az árszint - az élénkülő keresletre reagálva, az ideiglenes hiányhelyzetben - már jövőre újra elindulhat felfelé" - tette hozzá Valkó Dávid.

Nagy a nyomás az építőiparon

Kérdés, bírni fogja-e a tempót a hazai építőipar: Balogh László szerint az áfacsökkentés hatására 2021-től dúskálni fognak a megrendelésekben az építőipari cégek, ráadásul ugyanekkor indul a kormány lakásfelújítási programja is, ami szintén az építőipari vállalkozásoknak adhat munkát.

Egyelőre csak bízni lehet abban, hogy lesz elég kivitelező a megnövekedett igények kiszolgálására

- húzta alá az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az Otthon Centrumnál úgy látják, hogy az építőipari kapacitásokat nemcsak a lakásfejlesztések, de az irodaházak, ipari létesítmények és a nagy állami megrendelések is lekötik.

Utóbbiak közül néhány nagy beruházás kifutásával és az ipari és kereskedelmi szektorban is befejeződő kivitelezések nyomán várható, hogy lesz szabad kapacitás és talán erősebb verseny, így az árak korábbi években elszabadult növekedése is - ami részben az új lakások árnövekedését is okozta - megállhat

-vélték.

A kormány által bejelentett otthonfelújítási programot sem szabad kifelejteni, ami szintén sok munkát adhat az építőiparnak, ami így várhatóan nagyon nehezen fogja bírni az újra megnövekedett lakóingatlanfejlesztéseket.

A program a lakosság részéről is megnövekedett igényeket fog támasztani a befejező munkálatokat tekintve, így például a burkolóknál, festőknél fokozottan nagyobb kapacitáshiány jelentkezhet

- hívta fel a figyelmet Benedikt Károly.

Alku? Arra még várni kell...

A kedvezőbb áfakulcs - mint fentebb a szakértők is említették - enged némi játékteret az árak tekintetében. Azonban alkudozni Valkó Dávid szerint nemigen lehet, legfeljebb a kedvezményes időszak vége felé:

Amíg nem alakul ki túlkínálat az újlakás-piacon (ami leghamarabb 2022-ben következhet be), vagy az árak a csökkentett 5% áfa mellett is nem érnek el olyan szintet, ami látványosan visszavetné a keresletet (erről viszont már jövőre több tapasztalatunk lesz), addig nem gondolnám, hogy a vevők alkupozícióba kerülhetnének.

Balogh László ennek kapcsán arra világított rá, hogy a vevők összetétele érdekesen alakult az elmúlt egy évben, hiszen tavaly nyár óta a befektetők egy jelentős része például elszivárgott a lakáspiacról, és ők előszeretettel vásároltak újépítésű lakásokat.

Ebből a szempontból a saját célra vásárló vevők alkupozíciója indirekt módon javulhat, hiszen az árazásban az építtetőknek muszáj figyelembe venni a kereslet fizetőképességének korlátait. Azt továbbra sem tartom valószínűnek, hogy egy-egy vevő az új lakások áraiból jelentősebb összeget tudjon alkudni.

Azonban az Ingatlan.com szakértője szerint a vevők helyzetét közvetlenül javíthatja az az intézkedés, hogy a csok-ot igénybe vevő családok az ötszázalékos áfát is visszaigényelhetik. A gyakorlatban ők nettó áron, vagyis adómentesen juthatnak hozzá egy-egy új lakáshoz, ami egy 30 milliós ingatlan esetében 1,4 millió forintos visszatérítést jelent a vevők számára.

Feltételezem, hogy ez az intézkedés azért is született, hogy az áfakedvezmény egy része biztosan a saját célra vásárló családok zsebében landoljon

-vélte.

Az alkuhelyzet nagy mértékben függ az elhelyezkedéstől és a projekt, valamint a megvalósítást végző cég referenciáitól - húzta alá az Otthon Centrum.

Egy keresett városrészben hosszú évek óta megfelelő minőségben teljesítő fejlesztőnél kevesebb az alku, cserébe megbízható minőséget kap a vásárló, jórészt belátható ütemezéssel. Ahol nagy az alku, ott a kockázat is nagyobb.

Ugyanakkor az Otthon Centrum azt tapasztalja, hogy az új lakást keresők elkezdtek használt lakás keresőként viselkedni és 10-15 százalékot alkudni.

Címkék:
hitel, lakáshitel, otthon centrum, duna house, lakásáfa, családok otthonteremtési kedvezménye, ingatlan.com, otp ingatlanpont, elemzők, rozsdaövezet, orbán viktor háza, ipari ingatlan, használt lakásra csok, ingatlan árcsökkenés, magyarország bruttó hazai termék, bruttó hazai termék, lakáspiac 2018, áfa visszatérítés,