12 °C Budapest

Nagyot nézhet januárban, aki tavaly vett fel hitelt: durván megugorhat a törlesztő

2021. január 12. 16:48

Rengeteg változás történt, ahogy áthajtottunk a naptárat 2020. december 31-ről 2021. január 1-jére. Ugyan a törlesztési moratórium meghosszabbodott, a THM-plafon megszűnt, vele együtt pedig a kedvezményes kölcsönök időszaka is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy magasabb lesz a törlesztőrészlete azoknak a személyi kölcsönöknek, amiket a járvány alatt múlt év végéig vettek fel az ügyfelek, másrészt megérkeztek a legújabb ajánlatok a bankoktól. Nem egyet találtunk, ami még kedvezőbb is, mint a járvány alatt volt. Mutatjuk, mennyivel nőhet a törlesztő, és milyenek is azok a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök, végig fix kamatra.

A járvány negatív gazdasági hatásai ellen, ahogy az országban megjelent a vírus, azonnali intézkedéseket hoztak. Ilyen volt a hitelmoratórium bevezetése, vagy a THM-plafon meghatározása a jegybanki alapkamat (az akkor érvényes 0,9% volt) + 5 százalékpont összegében, amely a júniusi alapkamat csökkentés (0,75%) hatására már csak 5,9 majd 5,75 százalék lehet. A személyi hitel kamatokat így nagyjából a felére vágta vissza a márciusi kormányrendelet, illetve az alapkamat csökkentés. (A júliusi alapkamat visszametszésnek (0,6%) már nem volt jelentős hatása a személyi hitelek THM-jeire, hogy miért, arról itt olvashatsz.)

Ez az rendelkezés azt eredményezte, hogy a 2020. március 19. és 2020. december 31. közötti időszakban felvett (személyi) kölcsönök THM-je nem lehetett magasabb, mint 5,75 százalék. Azonban ez a limit csak a 2020-as év végéig tartott: utána már magasabb THM-mel számoltak a pénzintézetek a futamidők hátralévő részére. Arra tavaly többször felhívtuk a Pénzcentrum olvasóinak figyelmét: ne a kedvezményes időszakra szóló törlesztőrészlealapján válaszanak személyi kölcsönt, hanem a kedvezményes időszak után érvényes paraméterek alapján.

Jól jönne pár millió forint? Nézd meg a legújabb ajánlatokat végig fix kamattal ITT!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eddigi  legfrissebb adatai alapján az érintett időszakban - márciust és decembert nem számolva, mert a bankok április elejére dolgozták ki az új ajánlataikat, és az utlsó hónapról még nincs adatunk - 187,52 milliárd forintnyi hitelt vett fel a lakosság. Ha egy gyenge hónap lesz is a december, valószínűleg így is átlépte a 200 milliárdot a személyi hitel felvétel az adott 9 hónapban. Ez azt jelentheti, ha átlagosan 2 millió forintot igényelt a lakosság, 100 ezren is lehetnek, akiktől janárban többet vont le a bank.

Ezért vonnak magasabb törlesztőt a bankok

Ahogy azt gyakorta hangsúlyoztuk a járvány évében, a kedvezményes időszak 2020. december 31-ig élt, innentől a kedvezményes időszakon túli TMH lépett érvénybe, nem a THM-plafon által alacsonyan tartott kamat. Itt vannak például a bankok júliusi ajánlatai, amiből látszik, mennyivel kedvezőbb feltételek vonatkoztak a 2021. január 1. előtti időszakra:

A kamat - és vele együtt a THM - kétszer-háromszor is annyi is lehet januártól, ami egy 2,5 milliós kölcsön esetén 7-15 ezer forint különbséget jelent a törlesztőrészletekben banktól függően. Ha megnézzük például a szeptemberi ajánlatokat, itt már több banknál is jóval közelebb esnek egymáshoz a törlesztőrészletek, de aki például nem nézett körül alaposan a kölcsönfelvétel előtt, hogy a legkedvezőbb, csak például bement a saját bankjához - és az történetesen az Erste, Raiffeisen, OTP, vagy Budapest Bank volt - akkor most 10-19 ezer forintos különbséggel számolhat:

Aki már a hitelfelvétel pillanatában tisztában volt vele, hogy a 2021 után érvényes kamatok, THM, törlesztőrészlet alapján érdemes döntenie, azt bizonyára nem érte váratlanul, hogy most valamivel többet kell fizetnie. Viszont azok, akik csak a kedvezményes időszakra járó törlesztőrészletet nézték, most meglepődhettek, amikor jött a banktól a levonás. Sőt, az is megtörténhetett, hogy a bank nem tudott vonni: ha akkora limit van a csoportos beszedésen, mint a 2020. december 31-ig érvényes törlesztőrészlet volt. Akkor pedig jön a második körös beszedés és a késedelmi kamat!

Mi köze ehhez a moratóriumnak?

Nincs igazán köze a moratórium meghosszabbításának a THM-plafonhoz, viszont ha tegyük fel nem csak a moratóriumot, hanem a THM maximumára vonatkozó rendeletet is meghosszabbítják, a megkötött szerződéskre ugyanúgy azok a feltételek vonatkoznának, mint amik érvényben voltak, mikor aláírták a hitelszerződést. Tehát bárminemű hosszabbítás azon nem változtatott (volna), hogy januártól magasabb törlesztőt vonnak a bankok a személyi hitelesektől, akik a járvány alatt kaptak kölcsönt.

A törlesztési (fizetési) moratóriumot meghosszabbították 2021. június 30-ig, így érvényes 2020. március 19-től minden vállalati és lakossági hitel szerződésre, amit 2020. március 18-án 24 órakor fennálló szerződések alapján már kifizettek. Így azok, akik a járvány alatt vettem fel személyi hitelt, nem dönthetnek úgy a hosszabbítás ellenére sem, hogy belépnek a moratóriumba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Aki januártól kilépett a moratóriumból, annak pedig elviekben nem emelkedhetett a törlesztőrészlete a járvány előtti állapothoz képest, mivel a rendelet szerint a moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni. Leegyszerűsítve: a törlesztőrészlet marad, a futamidő megnyúlik. Ha valaki mégis azt tapasztalná, hogy nőtt a törlesztőrészlete a moratórium megszüntetését követően, jobb, ha érdeklődik a bankjánál, mi ennek az oka.

Megjelentek a fogyasztóbarát személyi kölcsönök

A 2020-as év sok változást hozott a hitelezésben - pozitív hozadéka, hogy már vannak a piacon minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök is, a lakáskölcsönök és biztosításokhoz hasonlóan. A lakosság számára valószínűsíthetően ezeknek a legvonzóbb tulajdonsága a

végig fix törlesztőrészlet.

Ha összevetjük a múlt évi ajánlatokkal, akkor az látható, hogy az új év még kedvezőbb kölcsönöket hozott, mint a tavalyi. A Pénzcentrum kalkulátorában beállított értékek alapján a Cetelemnek négy fogyasztóbarát kostrukciója is van, és az Erste is bevezetett egyet. Hat pénzintézet kínál olyan THM-mel kölcsönt, hogy a teljes visszafizetendő összeg 4 millió alatt marad (3 milliós kölcsönösszeg esetén 5 év alatt visszatörlesztve).

Látható, hogy a THM-ek gyakran gyak tized százalékokban térnek el, a törlesztőrészletek pár száz, pár ezer forintokkal, viszont a teljes visszafizetendő összegek között ezekből a különbségekből már százezres különbségek is lehetnek. A Takarék Fix Személyi Kölcsön például most 11,24%-os THM-mel vehető fel és 63 913 forintonként kell a banknak visszatörleszteni 3 877 140 forintot, ettől alig tér el az MKB Mosoly Személyi Kölcsön, ami 11.72%-os THM-et kínál, 64 877 forintos törlesztővel, és a végén 3 892 620 forintot kap vissza a bank. Mégis a CIB-nél például azt látjuk, a THM alacsonyabb: 11.56%-os, és a törlesztőrészlet is 65 ezer felett van, a teljes visszafizetendő összeg pedig meghaladja 3,9 millió forintot!

Tehát csak 1-1 adat, törlesztőrészlet, vagy THM összevetése csalóka lehet, kis különbségek okozhatnak nagy eltéréseket. Ezért érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat, és használni az összehasonlító kalkulátort, amelyben a saját igényeinkhez, feltételeinkhez igazíthatjuk a kondíciókat, és megtalálhatjuk a számunkra legkedvezőbb ajánlatot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm