6 °C Budapest

Nagyon rárepültek erre a hitelre a magyarok: repkednek a milliárdok

2020. szeptember 18. 19:02

Idén összesen több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók - az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá - keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség. Csak az NHP Hajrához köthető lízingfinanszírozás öt hónap alatt meghaladta a 40 milliárd forintot. Az utóbbi konstrukcióban érintett cégek pedig átlagosan több mint 11 millió forinthoz jutottak a lízingkonstrukciók révén, amelyek átlagos futamideje 5,6 év. A lízingcégek szerint a kedvezményes finanszírozás segítségével megvalósuló eszközbeszerzések, fejlesztések tompítják a járvány negatív hatásait, emellett fontos szerepet kapnak a gazdaság újraindításában.

Bár a koronavírus-járvány szinte minden szektorban komoly visszaesést okozott, több ezer vállalkozás a jegybank kedvezményes programja, az NHP Hajrá keretében lízingforrásokat vett igénybe a beruházások, eszközbeszerzések megvalósítása érdekében - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Fölényben a mikrovállalkozások

A szervezet összesítése és a jegybanki adatok szerint a lízingcégek az NHP Hajrá indulásától, azaz április végétől augusztus végéig összesen 3474 vállalkozáshoz helyeztek ki összesen 40,4 milliárd forintot. Egy-egy vállalkozás több mint 11 millió forint kedvezményes forráshoz jutott, az átlagos futamidő pedig 5,6 év.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: A szóban forgó időszakban 2239 mikrovállalkozás kötött 22,3 milliárd forint értékű lízingfinanszírozási szerződést az NHP Hajrá keretében. Ezzel párhuzamosan 797 kisvállalkozás 12,1 milliárd, 438 középvállalkozás 6 milliárd forint lízingforráshoz jutott. Ebből az is látszik, hogy kulcsszerepe van az NHP Hajrának a beruházásoknál és a mikrovállalkozások is nagyon nyitottak a kedvezményes forrásból történő fejlesztésekre, eszközbeszerzésekre.

A Lízingszövetség által készített összefoglalóból kiderül az is, hogy az NHP Hajrá tavaszi rajtja előtt az NHP fix programban juthattak forrásokhoz a vállalkozások. Utóbbi keretében pedig összesen 228 milliárd forintot helyeztek ki a lízingtársaságok a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozásokhoz. Az összegnek több mint a negyedét, összesen 60 milliárd forintot ebben az évben helyezték ki a lízingcégek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a két NHP-s konstrukción belül csak ebben az évben több mint 100 milliárd forint  lízingfinanszírozást vettek igénybe az érintett társaságok.

Tóth Zoltán elmondta azt is: "A korábbi időszakokhoz hasonlóan az idén is a mezőgazdasági gépek és a kishaszongépjárművek lízingjénél veszik a legnagyobb arányban igénybe az ügyfelek az NHP-s konstrukciókat. Ez utóbbiaknál a részesedés növekedése folyamatos, immár az ügyletek közel háromnegyede ebben a konstrukcióban jön létre. Emellett jelentős a jegybanki program aránya az építőgépek, a tehergépjárművek és az egyéb gépek, berendezések lízingfinanszírozásában is."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lízingcégek jelentős szerepet vállalnak a gazdaság fellendítésében

A jövőről szólva a Magyar Lízingszövetség szakértője közölte: "A koronavírus-járvány miatt rendkívül bizonytalan, hogy az idei évben hogyan teljesít a magyarországi lízingszektor. A jelenlegi adatok és az előrejelzések alapján talán a tavalyi - egyébként rekordnagyságú - kihelyezés 75 százalékát érheti el a lízingpiac." Noha több szektorban megkezdődött a visszakapaszkodás, de a lízingpiac számára legfontosabb területek, többek között a gépjárműpiac és általában a beruházások, eszközbeszerzések alakulása még jelentősen elmarad a korábbi évek szintjétől.

Mindenesetre a fenti számok is mutatják, hogy a lízingcégek jelentős szerepet vállalnak a gazdaság fellendítésében a piaci, valamint az NHP Hajrához köthető konstrukcióikkal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem