13 °C Budapest

Mutatjuk a hitelt, aminek csak egyetlen feltétele van

2016. augusztus 2. 11:45

A diákhitelezés fontos sarokköve a társadalmi mobilitásnak, hiszen azt hivatott biztosítani, hogy a rosszabb anyagi helyzetben lévő tanulók is megengedhessék maguknak, hogy felsőoktatásban tanuljanak. Az idei ponthatárok kihirdetése után sokak fejében felmerül, hogy miből fogják finanszírozni tanulmányaikat. Mutatjuk mire érdemes odafigyelni, és melyik konstrukciót érdemes választani.

Magyarországon nagy általánosságban elmondható, hogy a felsőoktatási hallgatók jogosultak diákhitel felvételére. Erre a Diákhitel Központnál van lehetőség, mely nem egy bank, hanem egy speciális hitelintézet, amit kizárólag arra a célra hoztak létre, hogy hitelt nyújtson egyetemi és főiskolai hallgatóknak. Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor az vehet fel diákhitelt, aki:

  • 40. életévét még nem töltötte be,
  • magyar állampolgár,
  • menekült, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezik,
  • felsőoktatási intézmény hallgatója,
  • van bejelentett lakóhelye, valamint
  • nincs még diákhitel szerződése.

Könnyen belátható, hogy a fenti kritériumoknak viszonylag könnyű megfelelni, ha valaki főiskolára vagy egyetemre jár.

Ugyanakkor van választási lehetőségünk, így nem mindegy, hogy Diákhitel 1-et vagy Diákhitel 2-t veszünk fel.


Mi a különbség?

A legnagyobb különbség a két konstrukció között, hogy míg a Diákhitel 1-et leginkább megélhetési és lakhatási költségekre fejlesztették ki, addig a Diákhitel 2 konstrukciót kizárólag tandíjra lehet fordítani.

Fontos azonban, hogy a Diákhitel 1 konstrukció, hallgatók által fizetett kamatszintje jelenleg magasabb, mint a Diákhitel 2-é. Ennek megfelelően, ha van pénzünk arra, hogy befizessük a tandíjat, de nincs pénzünk megélhetésre, érdemes lehet mégis inkább a tandíjra venni fel a pénzt és a megélhetési költségeinket finanszírozni saját pénzből.

Van persze némi bizonytalanság a Diákhitel 2 konstrukcióban, ez pedig az állami kamattámogatás. A Diákhitel 2 kamata ugyanis enélkül meghaladná a Diákhitel 1 kamatát, így csak az vegye fel a kettes számú konstrukciót az egyes helyett, aki szerint ez a támogatás hosszú távon is megmarad.

Kik veszik fel?

Megkérdeztük a Diákhitel Központot arról, hogy van-e különbség a két típusú hitelt felvevők területi megoszlása és kari megoszlása között.

A 2015/2016-os tanévben Diákhitel 1-et felvevők esetén a három legnépszerűbb szak, sorrendben

  • a mérnökinformatikus
  • a gazdálkodási és menedzsment szak, valamint
  • a turizmus-vendéglátás

volt.

A Diákhitel 2-t felvevők esetében a gazdálkodás és menedzsment szak volt a legnépszerűbb, a bronzérem pedig a turizmus-vedéglátás szaknak járt, ugyanakkor közéjük ékelődtek a jogászok.

A jogászképzés valószínűleg annak köszönheti előkelő második helyezését, hogy az oktatási kormányzat radikálisan csökkentette az elmúlt években az államilag támogatott képzésre felvehető hallgatók számát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

És hol?

Érdekes még összehasonlítani a két konstrukció közötti különbséget abból a szempontból, hogy milyen a főváros és a vidék aránya az újonnan megkötött szerződések tekintetében.

A Diákhitel 1-et felvevők esetén még a felét sem éri el a fővárosban tanuló hitelfelvevők aránya, ugyanakkor ha a Diákhitel 2 konstrukciót vizsgáljuk, akkor már majdnem kétharmados többségben vannak a Budapesten tanulók.

A Diákhitel 2 esetén az átlagosan felvett hitelösszeg 209 883 forint volt egy félévre, míg a Diákhitel 1 esetén ez az érték havi 30 129 forint volt. Ha a féléves hitelfelvételt elosztjuk hat hónapra, akkor azt láthatjuk, hogy a Diákhitel 2 átlagos hitelösszege 16%-kal meghaladja a Diákhitel 1-ét.

A fentiek utalhatnak egyébként a magasabb fővárosi megélhetési költségekre, de természetesen az is hatással lehet a statisztikára, hogy hol járnak többen önköltséges szakokra.

És mennyit?

A maximálisan felvehető hitelösszegek jelentősen eltérnek a két diákhitel konstrukció között.

  • Diákhitel 1 esetén havi 50 ezer forint, míg
  • Diákhitel 2 esetén félévente a tandíj összege vehető fel.
A Diákhitel 2 esetén ennek megfelelően érdemes azért átgondolni, hogy például az orvosi egyetemet hitelből kívánjuk-e elvégezni, hiszen az így felhalmozódó 12 millió forintos tartozásunkat vissza is kell majd fizetni.


Hogy fizetem vissza?

A Diákhitel 1 és a Diákhitel 2 esetén is a jövőbeni fizetéstől függ a törlesztőrészlet mértéke, ám fontos, hogy az előtörlesztés nem kerül pénzbe. A pontos menethez készítettek kalkulátort is, így ki lehet próbálni, hogy a különböző hitelösszegek esetén, a fizetés mértékétől függően, mennyi idő alatt szabadulhatunk diákhitelünktől.

A Diákhitel 1 kalkulátort itt, a Diákhitel 2-ét pedig ide kattintva találja meg.

Természetesen erre a hitelre is igaz, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mielőtt te, vagy gyermeked, pénzügyi szolgáltatást venne igénybe, érdemes részleteiben is tájékozódni és elolvasni a szerződési feltéteket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm