14 °C Budapest

Most vennél fel lakáshitelt? Hamarosan feleződhetnek a kamatok

2017. március 10. 18:32

Ha teljesül az MNB tegnap napvilágot látott elképzelése, akkor ősztől jóval olcsóbban és egyszerűbb feltételekkel vehetünk fel lakáshitelt, mint eddig. Ez kivárásra késztetheti a hitelt felvevő lakásvásárlók egy részét, hazavágva a bankok következő néhány havi hitelkihelyezését. Egyébként erősen indult az év a lakossági hitelezésben: az új lakáshitelek volumene 64 százalékkal, a személyi hiteleké pedig 54 százalékkal nőtt egy év alatt; igaz, a tavaly év eleji bázis kifejezetten alacsony volt. A bankszektor friss, januári adatait elemezzük.

A szokásoshoz képest néhány nappal később tette közzé a januári adatokat az MNB. A tegnap estére teljessé vált statisztikák alapján a lakossági hitelkihelyezés 45 milliárd forintról 83 milliárd forintra nőtt januárról januárra, e növekedés legnagyobb részét a lakáshitelek hozták.

A személyi kölcsönöknél jól tetten érhető a ciklikusság, a lakáshitelek esetében viszont most kevésbé: némileg még emelkedett is a kihelyezési volumen az előző hónapokhoz képest, így meghaladta a 40 milliárd forintot. Ez 64 százalékos növekedést jelent egy év alatt, ami azzal is magyarázható, hogy az új CSOK bevezetése miatti kivárás rontotta a tavaly év eleji számokat.

Tegnap számoltunk be róla, hogy az MNB egy új "fogyasztóbarát lakáshitel" minősítés bevezetését tervezi, és az a célja, hogy az eddiginél olcsóbbá tegye ezzel is a lakáshiteleket. A jegybank elképzelése arra ösztönözheti a hitelfelvevőket, hogy várjanak őszig a döntéssel, amikor már várhatóan megjelennek a minősítésnek megfelelő lakáshitelek. Ez negatívan érintheti a bankok következő néhány havi hitelkihelyezését.

Az elmúlt egy évben 484 milliárd forintnyi lakáshitelt és 351 milliárd forintnyi fogyasztási hitelt vettek fel a háztartások. E kettő összege így nagyjából ott jár, ahol 2009-ben volt, csak a szerkezet más: a szabad felhasználású jelzáloghitelek helyét is a lakáshitelek vették át. A viszonylag magas hitelfelvétel ellenére lényegében nulla volt a nettó lakossági hiteltranzakciók értéke januárban, ami arra is utalhat, hogy év elején sokan döntöttek hitelük előtörlesztése vagy végtörlesztése mellett.

A lakosság banki hiteltartozása (annak tőkeértéke) 5788 milliárd forint volt január végén, ami 1,1 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. Ha nem adott volna el több tízmilliárd (akár több mint százmilliárd) forintnyi jelzáloghitelt az Erste Bank az Intrum Justitiának, akkor valószínűleg éve növekedést mutatnának az adatok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB leginkább a magas lakáshitel-kamatok miatt tervezi a "fogyasztóbarát lakáshitel" minősítés bevezetését. Ami a THM-et illeti, ez átlagosan 5,33 százalékon állt januárban, ami csak kissé alacsonyabb az egy évvel korábbi 5,62 százaléknál. Ha azonban részletesebben, kamatperiódus szerint megbontva nézzük az átlagkamatokat, akkor látható, hogy a változó kamatozású (legfeljebb 1 éves kamatperiódusú) új lakáshitelek átlagkamata most először 3,5 százalék alá csökkent, és itt 78 bázispontos volt a csökkenés egy év alatt.

A kamatok inkább a fix kamatozású hiteleknél ragadtak be, ami részben statisztikai összetétel-hatás eredménye is lehet. Ami a lakosság betétállományát illeti, január hónap szokás szerint több tízmilliárdos nettó forintbetét-kivonást hozott, ennek mértéke azonban messze elmaradt az egy évvel korábban tapasztalttól, és a tavalyelőttinél is kisebb volt.

Mi a helyzet a betétekkel?

Az éven belül lekötött forintbetétek kamata 0,5 százalékon ragadt, ebben egyelőre nem is várható jelentősebb változás. A lakossági betétállomány az alacsony kamatkörnyezet ellenére 6,8 százalékkal nőtt egy év alatt, viszont a 7370 milliárdos állományon belül 61 százalék fölé nőtt a lekötés nélküli betétek aránya.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm