2020. szeptember 18. péntek Diána

MNB: 180-nál ne legyen drágább frank!

  • Pénzcentrum.hu
  • 2013. augusztus 26. hétfő 15:32

Az MNB szakértői, Balog Ádám és Nagy Márton szerint "fontos átgondolni az árfolyamgát működését", és nem rejtik véka alá, hogy ezt a rögzített árfolyam fölötti rész eddiginél jóval bőkezűbb, akár teljes elengedésével képzelik el. Szerintük ez évi 30-40 milliárd forintos költséggel járna.


A cikk először is ismerteti az árfolyamgát során eddig elért eredményeket, amelyeket a Portfolio.hu korábbi cikkeiben már összefoglalt. Megjegyzik a szerzők, hogy az árfolyamgát rendszerében öt évig megszűnik az árfolyamkockázat, a törlesztőrészlet 25%-kal alacsonyabb a piaci árfolyamon elszámoltnál, a gyűjtőszámla-hitel pedig megfelel egy később törlesztendő, áthidaló forintkölcsönnek a rögzített árfolyam feletti kamattörlesztés banki és állami elengedése mellett. A cikk későbbi részéből kiderül, a rögzített árfolyam fölötti tőkerész teljes elengedését, vagyis a gyűjtőszámla-hitel kiküszöbölését is elképzelhetőnek tartják a szerzők.

2013 júniusáig 153 800 hitelszerződés került be a programba 1252 milliárd forintnyi hitelállománnyal, ami a jogosult hitelszerződések 37%-a, az állománynak pedig közel 51%-a. 257 600 ügyfél kimaradt eddig a programból, amit az alábbi fő tényezőkkel magyaráznak a jegybanki szerzők: 1. A kimaradók esetében kisebb a hitelméret, ami alapján valószínűleg kisebb a hátralévő futamidő is, így az adósságtehertől való gyors megszabadulás a cél. 2. A rendszert sokan bonyolultnak találták, és elriasztotta őket, hogy öt év után hirtelen megemelkedik a törlesztőrészlet, 3. néhány adós pedig arra számíthat, hogy még kedvezőbb adósmentő konstrukciót alakít ki a kormány. "Éppen ezért fontos átgondolni az árfolyamgát működését" - véli Balog Ádám és Nagy Márton.

Az MNB "javaslata"

Bár a cikk nem nevezi meg, hogy az MNB javaslatáról van szó, megállapítja: valószínűleg segítené az adósokat az árfolyamveszteségekben történő nagyobb tehermegosztás, ami:
- egyrészt az öt éves könnyített időszak - akár a futamidő végéig történő - meghosszabbításával,
- másrészt a 180 forintos svájci frank feletti tőkerész bizonyos mértékű elengedésével képzelhető el.
Minél nagyobb a tőkerészben az elengedés mértéke, annál kisebb a gyűjtőszámlán felhalmozódó hitel és ezáltal a későbbi törlesztőrészlet is. Amennyiben a rögzített árfolyam feletti teljes részt elengednék, az nem jelentene azonnali forintosítást, de a törlesztőrészletek forintosításával lenne egyenértékű. Ennek költségét a mostani árfolyamon számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forintra becsülik.

 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

Tesco

Tanévkezdés
08.18-09.20
Országos

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.