21 °C Budapest

Mire mennek a magyarok az ingyenmilliókkal? Sokaknak most is járna, mégsem kell nekik

2019. február 11. 14:01

Az új, 7 pontos családpolitikai akcióterv 3. pontja, hogy már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállal át az érintettek jelzáloghiteléből az állam. Ez nem túlzás kijelenteni, óriási bővülés a 2018. január 1. óta igényelhető nagycsaládosoknak szánt, minden harmadik vagy további gyermek születése után járó 1 millió forintos jelzáloghitel-kedvezménynél. Igaz, utóbbi egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt a Pénzcentrum hivatalos banki adatok alapján kiderítette, hogy az eddig jóváhagyott támogatások száma még az ezret sem érte el 2018-ban. A kérdés tehát adott, mit érhet el a jócskán kibővített jelzáloghitel-kedvezmény rendszer. Ennek jártunk utána.

Orbán Viktor február 10-i évértékelőjén egy régóta várt, hét pontos családpolitikai akciótervet jelentett be. És bár az egyes programpontok teljes részleteiben még nem ismertek, most úgy látszik, hogy júliusban léphet életbe a csomag. Ennek a csomagnak mi most a 3. pontját vettük górcső alá, mely így szól:

Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállal át az érintettek jelzáloghiteléből az állam.

Nem kapkodtak érte

A 3. akciópont előzményeit egy 2017-es kormányrendeletben találjuk. A rendelet értelmében a nagycsaládosok 2018. január 1-től 1 millió forintos jelzáloghitel-kedvezményt igényelhetnek minden harmadik vagy további gyermek születése után.

A támogatást a már meglévő lakáscélú, illetve szabad felhasználású jelzáloghitelek csökkentésére is igénybe lehetett venni, ám a jövőben felveendő hitelek esetében már csak az előbbieket fogja támogatni az állam

- írta 2018 októberében a Pénzcentrum. A rendelet kapcsán beszámoltunk arról is, hogy a kormány akkor 17 milliárd forintos keretösszeggel (felül nyitott) számolt 2018-ra, vagyis 17 ezer érintett gyermekkel kalkuláltak. Ezzel szemben a valóság csúnyán szemen bökte az elképzeléseket, ugyanis 

a legnagyobb magyarországi bankok, tavaly október végén a Pénzcentrumhoz eljuttatott adataiból az derült ki, hogy a jóváhagyott hiteltámogatások száma még az ezret sem érte el 2018-ban.

Lehangoló számok

Azért, hogy a 2018 januárjától igényelhető lakáshitel-tartozás kedvezmények - jóváírt - volumenéről tiszta képet kapjunk, megkérdeztük a legnagyobb hitelállománnyal rendelkező nagybankoktól (2017-es adatok alapján):

  • Hány ügyfél meglévő jelzáloghiteléből vonták le eddig az 1 millió forintos lakáshitel-kedvezményt?
  • Ezeknek, a kedvezmény által csökkentett hiteleknek mekkora az átlagos hitelösszege?

Csupán hárman száz felett

Az általunk megkérdezett nagybankok közül az OTP és az Erste Bank 2018 októberéig mintegy 300 hitel tartozását csökkentette a támogatással. A két 300-as bankot a K&H követte, ők ugyanebben az időszakban összesen 146 ügyfelüknél írták jóvá az egymillió forintos kedvezményt. Fontos mégegyszer kiemelni, hogy ezek az eredmények a 2018. január 1-től nagycsaládosoknak igényelhető 1 millió forintos jelzáloghitel-kedvezményre vonatkoznak.

A legalább 100 kedvezményes jelzáloghitelt felmutatni képest bankok listája itt véget is ért, ugyanis az UniCredit Bank már csak 95 hiteljóváírásról számolt be lapunknak tavaly októberig. A CIB-nél pedig ugyanebben az időszakban pusztán 25 darab előtörlesztés történt. 

A Budapest Banktól anno annyit sikerült megtudnunk, hogy ők nagyságrendileg több tucatnyi kedvezményt írtak jóvá, de Raiffeisen Bank már csak annyit közölt lapunkkal, hogy náluk minimális volt az érdeklődés a kedvezmény után. Mindebből összesítve tehát az következik - még úgy is, hogy két bank adatait nem tudjuk pontosan -, hogy 

a hét nagybank ügyfelei összesen sem érték el az 1 000 jóváhagyott jelzáloghitel-kedvezményt 2018-ban. Igaz az évből két hónap még hátra volt, mikor megkérdeztük őket.

Sok milliós tartozások

A jóváírt kedvezményeken túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy mekkora volt az eljárásban részt vett ügyfelek átlagos hiteltartozása az egymillió forintos előtörlesztés előtt. A pontos adatokat a lenti táblázat tartalmazza:


Mint azt korábban már írtuk az egymillió forintos támogatás előtörlesztésként került felhasználásra, és elsősorban a tőketartozást csökkenti. Ennek köszönhetően a havi törlesztőrészlet is kisebb lesz, illetve értelemszerűen a futamidő végéig kifizetett kamat összege is csökken. Azért, hogy ezt érzékeltessük tavaly végeztünk néhány példaszámítást, mely azt hivatott megmutatni, hogy a 2018. január elsejétől a nagycsaládosoknak igényelhető egy millió forintos jelzáloghitel-kedvezmény mennyivel csökkenti például a havi törlesztőket.

Egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, 5 százalékos kamatozású hitelnek például a törlesztőrészlete 65 996 forint. Az 1 millió forintos előtörlesztést követően a törlesztőrészlet 59 396 forintra csökken.
Egy kisebb, például 5 millió forintos tartozás esetén - a futamidőt és a kamatot változatlanul hagytuk, tehát 20 év és 5 százalék - a havi törlesztő 32 998 forint, ám az 1 millió forint betörlesztése után már csak 26 398 forint.

Változtatni kellett

Az eddigi összesítésből az derült ki, hogy bár a kormány nagy elvárásokkal indította útjára a nagycsaládosoknak tervezett jelzáloghitel-kedvezményét, nem sokan éltek vele. Éppen ezért nem meglepő, hogy az új akcióterv jócskán felturbózta a jelenleg érvényben lévő kondíciókat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Először is a várhatóan júliusban hatályba lévő kedvezmény már a 2. vállalt gyermek után jóváírna 1 millió forintot a futó jelzáloghitelből. Vélhetően ez is, mint a most hatályban lévő kedvezmény is a tőketartozást csökkentené, azaz előtörlesztésnek minősülne, ami azt jelentené, hogy már a két gyermekes családoknak is kevesebbet kellene fizetniük a havi törlesztőre.

Ha a számokat nézzük, akkor értelemszerűen több olyan család van jelenleg, ahol potenciálisan egy gyerek megléte utána vállalnának még egyet a szülők, mint ahol 2-re egy harmadikat. Ez azért fontos, mert a jelenlegi kedvezményt is csak a 3. születendő és az az utáni esetlegesen születendő gyermekekre lehet igénybe venni.

Igen ám, de a cikkünk korábbi részében bemutatott banki információk azt mutatják, hogy az egy millió forint a várthoz képest sokkal kevesebb esetben volt kecsegtető, így kérdéses, hogy ha életbe lép az új kedvezmény, akkor a 2. gyermekre igényelhető formában mennyire lesz kapós.

Ezzel szemben a 3. gyermekre járó 4 millió forint kedvezmény már jóval komolyabb összeg, mint az 1 millió. Már csak azért is, mert ezzel egy alacsonyabb hitelösszeg akár már teljes mértékben is kiválthatóvá válna, de akár még egy 10 millió forint körüli hitel havi törlesztői is jócskán megzuhannának, ha abból az állam hirtelen előtörlesztene 4 milliót.

Az persze más kérdés, hogy ez önmagában mennyire hatna ösztönzően a gyermekvállalásra. Az elképzelés azonban világos: ugyanis ha a friss családpolitikai akcióterv többi pontját is megnézzük, akkor látjuk, hogy például a 4. gyermek után a nők életvégi szja mentességet kapnak, vagy hogy 4 gyermeket nevelő családok maximum 2,5 millió forint kedvezményt kapnak az előírt paramétereknek megfelelő 7 személyes autó megvásárlásra. 

A cél tehát, hogy ha tehetik, a magyarok családok ne álljanak meg 2 gyermeknél, hanem ha szeretnének és lehetőségük is van rá, vállaljanak minél több csemetét, ez pedig az új akcióterv szerint gyermekről-gyermekre egyre jobban meg is fogja érni. Az persze megintcsak más kérdés, hogy az általunk kikért adatokból az is kiolvasható, hogy jelenleg azok sem veszik igénybe a támogatást, akiknek járna, nemhogy az emberek hirtelen új gyermekvállalásba fognának.

A tervezet teljes egészében persze még nem ismert, és ezt fontos is hangsúlyozni. Nem tudjuk például, hogy visszamenőleg lehet-e érvényesíteni a jelzáloghitel-kedvezményt, továbbá azt sem tudjuk, hogy a még futó szabad felhasználású, de jelzálogalapú hitelekre is érvényes lesz-e a kedvezmény vagy csak a lakáscélú jelzáloghitelekre.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm