16 °C Budapest

Milliókkal vágták meg Vastag Csabát: állítólagos barátai verték át

2020. október 12. 15:02

Kemény leckét kapott az élettől Vastag Csaba, aki korábban vakon megbízott a barátaiban és igazi gavallérként viselkedett, amikor kölcsönkértek tőle.Csakhogy az odaadott pénzt soha többé nem látta viszont!

Vastag Csaba ma már nagyon megválogatja, hogy kiket enged magához közel, és erre minden oka meg is van - írja a Ripost. A 38 éves énekessel a múltban számtalanszor előfordult, hogy túlságosan jóhiszemű volt a barátnak hitt emberekkel, ennek eredményeképp pedig ma már milliókkal tartoznak neki.

Való igaz, hogy korábban nagyon gavallér módon bántam ezzel a pénzkérdéssel és mindenkiben vakon megbíztam. Ha valaki kölcsönkért, vagy előállt egy üzleti tervvel, ami már csak arra várt, hogy én beletegyek egy bizonyos összeget, akkor azonnal rábólintottam a dologra. Gyerekkori barátaimnak, volt osztálytársaimnak is adtam kölcsön, persze azóta se adták meg. Milliókkal lógnak nekem

- mondta el az énekes, aki alaposan megtanulta a leckét: ma már senki sem tudná rávenni arra, hogy jóhiszeműen kinyissa a pénztárcáját. Azt is bevallotta, hogy már letett róla, hogy behajtsa a tartozásokat. 

"Ha elkezdem hívogatni az illetőt, akkor még engem teremt le, hogy miért üldözöm. Hiszen megmondta, hogy nem tudja visszaadni! Aztán van az a típus, aki legalább felveszi a telefont, és előadja ugyanazt a monológot havonta háromszor, hogy most megint miért nem. Persze hozzáteszi, hogy egyébként miért nyaggatom, hagyjam békén" - ecsetelte Csaba, aki a számtalan rossz élmény miatt úgy döntött, többé nem ad kölcsön.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem