15 °C Budapest

Milliókkal csökkentheted a lakáshiteled: íme, az elfeledett állami támogatás

2017. november 13. 11:30

Az elmúlt időszakban sok szó esett a CSOK-ról annak bevezetése, majd tavalyi megújulása után, ellenben jóval ritkább kerül szóba, hogy milyen egyéb állami támogatások léteznek. Annak néztünk utána, hogy milyen támogatásokra lehetnek jogosultak azok, akik még a CSOK bevezetése előtt építettek, eseteleg vásároltak maguknak ingatlant.

Az utóbbi 2-2,5 évben rengeteg szó esett a CSOK-ról, az állam legújabb, jelenleg is elérhető lakásépítési/vásárlási támogatásáról. Ez egyrészt természetes, hiszen az új támogatási forma bevezetése és a lakáshitelezés felfutása nagyjából egy időpontra esett, tehát sok embernek vált aktuálissá a meglévő támogatási lehetőségek igénybevétele.

Ugyanakkor sokan vannak, akik korábban építkeztek vagy vásároltak, és azóta született gyerekük. Közülük sokan talán nem is tudják, hogy a korábbi, CSOK előtt létezett állami támogatásokból is maradtak olyanok, melyeket a mai napig igénybe vehetnek az arra jogosultak.

Élet a CSOK előtt

Az állam már jóval a CSOK 2015-ös bevezetése előtt is igyekezett lakáshoz juttatni az embereket. A 2000-es években több támogatási forma is létezett, ezek együttes népneve volt a szocpol.

Ekkoriban is az új lakások építését illetve vásárlását támogatta nagyobb összegekkel az állam, de használt lakás vásárlása mellé is lehetett - igaz, csupán feleakkora - állami támogatást igényelni.

Ezeknek a támogatásoknak a többségét 2009. július 1-jével megszüntették, és ezt követően több éven át nem juthattak állami segítséghez az ingatlant építők/vásárlók. A megszüntetés ellenére azonban több, a 2000-es években létező támogatás úgynevezett utólagos formája érvényben maradt.

Fontos, hogy ezek a támogatásokat is a gyerekek meglétéhez/vállalásához kötötték, ennek megfelelően az utólagos támogatási formákat is csak akkor vehetjük igénybe, ha a korábbi hitel vagy támogatás felvétele óta legalább egy gyerekkel bővült a család.

Utó LÉK

Erre a támogatási formára azok lehetnek jogosultak, akik 2009. július 1-jét megelőzően vettek fel lakáshitelt új lakóingatlan építésére vagy vásárlására, és ezt követően született gyerekük. Akkor is jogosultak lehetnek rá, ha magát a lakáshitelszerződést már az előbbi dátumot követően írták alá, de az igénylést még korábban benyújtották.

Fontos, hogy a hitelnek a támogatás igénylésekor is fenn kell állnia, mivel a támogatást egyedül a hiteltartozás csökkentésére lehet fordítani. A támogatás összege attól függ, hogy mikor írtuk alá a kölcsönszerződést.

Utó FOT

Ez a támogatási forma a használt lakást vásárló fiatalokat igyekezett segíteni. A köznyelvben félszocpolként ismert, mivel összege mindig az új ingatlanok mellé igényelhető összeg fele volt.

Az utólagos FOT-nál fontos kitétel, hogy csak olyanok igényelhetik, akik már a lakáshitel mellé is igényelték a támogatást legalább egy, akkorra már megszületett gyerek után. Tehát ha annak idején nem vettük igénybe az állami segítséget, akkor az újabb gyerek megszületése után sem leszünk rá jogosultak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A támogatást szintén a még meglévő laksáshitel csökkentésére lehet fordítani. A 2009. július 1-i dátum itt is fontos: a lakáshitelt és a támogatást ezt megelőzően kellett felvennie az igénylőnek.

A támogatás összege itt is attól függ, hogy a szerződések aláírásának pillanatában éppen mi volt érvényben, azonban a gyerekek születésének időpontja és a hitelfelvétel közötti időszakra utólagosan a hitelkamatot is jóváírják számunkra, amennyiben a felvett hitel kamattámogatott (piaci hitel esetén ezzel a kedvezménnyel nem élhetünk).

Utó LÉT

A 2012-ben újra bevezetett lakásépítési támogatás utólagos módozata, melyet még mindig igénybe vehetnek azok, akik annak idején a lakáshitelük mellé már megkapták a támogatást a korábban megszületett gyerekek után. A támogatást új lakóingatlan vásárlásához és építéséhez lehetett igényelni.

Az utólagos támogatást az előbbiekhez hasonlóan a fennálló hiteltartozás csökkentésére lehet fordítani. Az igényelhető összeg tekintetében itt már nem számít, hogy hanyadik gyerek után vesszük igénybe, az mindig fixen 400 ezer forint. (Ami egyébként megegyezik az utó CSOK összegével.)

Az utólagos támogatásokat azon pénzintézeten keresztül igényelhetjük, ahol a lakáshitelünk is van. A támogatási kérelem benyújtását követően ott fogják megállapítani, hogy jogosultak vagyunk-e a támogatásra.

Hány embert érinthet?

Az általunk megkérdezett bankok többsége nem tudta megmondani, hogy hány olyan ügyfelük van, akik elviekben jogosultak lehetnek ezekre a kedvezményekre. Ez egyébként érthető, hiszen sok tényezőt kell vizsgálni a jogosultság megállapításához, így nem csoda, hogy erről nem vezetnek statisztikát.

Egyedül az OTP mondott számot erre a kérdésünkre, szerintük mintegy 100 ezer ügyfél lehetet érintett a méltányossági feltételeket leszámítva.

Méltányossági feltételek
A korábbi állami támogatások esetében pontosan meghatározták a méltányolható szobaszámot, illetve a méltányolható négyzetméterenkénti árat. Ha a vásárolt/épített ingatlan ezeknek a méltányossági feltételeknek megfelelt, a lakástulajdonos jogosult lehetett a támogatásra. A méltányossági feltételek teljesülését - ahogyan fentebb is írtuk - a támogatási kérelmet átvevő pénzintézet vizsgálja.

Azt egyébként több banktól is megtudtuk, hogy mind az idei, mind a tavalyi évben jóval 100 alatt voltak azon ügyfeleik száma, akik igényelték és végül meg is kapták ezeket az utólagos támogatásokat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm