14 °C Budapest

Milliókat engedhetnek el a bankok: így rendezi az adósságot az MNB

Pénzcentrum
2016. március 7. 14:05

Pénteken újabb adóssegítő intézkedést jelentett be az MNB, ami a nemfizető adósokon segíthet. Ezzel párhuzamosan a magáncsőd határidejét meghosszabbító törvényjavaslatot is beadta három képviselő. Persze kérdéses, hogy melyik kezdeményezés segíthet végül az adósokon, az viszont látszik: a bankok sok esetben az egyezetések során milliókat is elengedhetnek a tartozásból.

Több frontos is jól járhatnak a nefizető hitelek adósai:

  • Pénteken újabb adóssegítő tervvel állt a nemfizető hitelesek elé az MNB,
  • Ráadásul a kormány a magáncsőd határidejét is kitolná.

A magáncsődre az egykori devizahitelesek közül mindössze párszázan jelentkeztek, ami jócskán elmarad a korábban becsült 20 ezres tömegtől. Pénteken egyébként törvényjavaslatot nyújtottak be, ami a jelentkezési határidőt szeptember 30-ig kitolja.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is az adósokon próbál segíteni új tervével, amit március közepén vezethetnek be. Egyelőre részleteket nem ismerünk a jegybanki tervekből, az eddig kiadott információk azonban azt mutatják, hogy egy korábban már bevált receptet alkalmaznának széleskörűen.

Mi lehet az új intézkedés lényege?

A pénteki bejelentés szerint a jegybank ajánlást fog készíteni a bankoknak, amelyben meghatározza, hogy milyen elvek mentén egyeztessenek az ügyfelekkel. Az MNB arra sarkalja a pénzintézeteket, hogy az egykori devizahiteleknél az árfolyam növekedéséből származó többletteher egy részét vállalják át az adósoktól. Ennek célja, hogy az adósok ismét fizetőképesek legyenek és törlesszék a kölcsönüket.

A jegybank elvárja, hogy minden érintett ügyféllel felvegyék a kapcsolatot a bankok. Az adósság mérete és az egyedi élethelyzetek miatt azonban személyre szabott megoldások születhetnek, nem valószínű, hogy egységes adósság-elengedés történik. Az ajánlás egyébként annyiban hasonlít a magáncsődhöz, hogy nemcsak az adóst, hanem az kezeseket, kötelezetteket stb. is bevonja az adósságrendezésbe.

Hogyan nézhet ki ez a gyakorlatban?

Az új javaslat a gyakorlatban azt írhatja elő, hogy a bankoknak mindenképpen fel kell keresniük az adósokat, és valamilyen javaslatot kell tenniük arra, hogyan rendeznék a tartozást. Ehhez persze az ügyfelek közreműködésére is szükség van, azaz a pénzintézet megkeresésére válaszolniuk kell ahhoz, hogy részt vehessenek az adósságrendezésben:

  • Az egyik lehetőség egyébként az, hogy a bank az adósokkal közösen értékesíti az ingatlant, ezzel akár a teljes tartozástól is megszabadulhatnak a hitelesek. Ilyenkor a lakást általában piaci áron tudják értékesíteni. Ha viszont túl sok adós egyszerre szeretne így megszabadulni a tartozásától, akkor fennáll a veszély, hogy csak alacsonyabb áron tudják eladni az ingatlant.
  • A másik lehetőség, hogy a hitelt újratárgyalják, és a futamidő növelésével vagy a törlesztőrészletek átmeneti csökkentésével segítik meg az adóst.

Természetesen mindkét esetben lehetőség van arra, hogy a tartozás egy részét elengedje a bank, ha ezért cserébe a kölcsönt tovább fizeti az ügyfél, vagy az értékesítésnek köszönhetően megkapja a tartozást. Az elengedés mértékét azonban nem lehet megállapítani, mivel minden hiteles egyedi megállapodást kaphat a bankjától.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mi történik, ha nem tudnak megállapodni?

Persze előfordulhat, hogy nem tudnak megállapodni a felek, ilyenkor az adósnak érdemes lehet a magáncsődbe belépnie és ennek keretein belül egyezséget kötni a bankkal.

Ahogy azt korábban már kiszámoltuk, egy átlagos devizahitelesnek 5 millió forintot is elengedhetnek a családi csődvédelem keretein belül.

Ehhez viszont jelentős mennyiségű dokumentumot kell kitölteniük, akár az sem elképzelhetetlen, hogy ezer oldalt is le kell adni a csődvédelem igényléséhez, ami viszont nem nagy ár, ha tényleg milliókat engednek el a tartozásból.

Akinek nincs lehetősége arra, hogy a magáncsődbe belépjen, az még mindig fordulhat a Nemzeti Eszközkezelőhöz (NET). A NET a nemfizető adósok ingatlanát megvásárolja, amit ezután az egykori tulajdonosok kedvező áron visszabérelhetnek. Ezzel ugyan a lakás tulajdonjogát elveszítik, mégis igen kedvező bérleti díjért cserébe az otthonukban maradhatnak.

A tartozás elengedése egyébként egyedi lehet, ugyanis a tavalyi elszámolások során már 764 milliárd forint kedvezményt kaptak az ügyfelek a bankoktól. A mostani intézkedés viszont további jelentős veszteségeket okozhat a magyar bankoknak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm