Mi van itt? A babaváró hitelesek fele már nem törleszti az adósságát

2019. október 24. 16:02

A felvett Babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, miután azt olyan házaspárok vették igénybe, ahol a magzat elérte a 12 hetes kort. Az egyik magyar banknál eddig közel hatezer házaspár nyújtott be igénylést az államilag támogatott hitelre. A folyósított kölcsönök összértéke több mint 49 milliárd forint volt. Tízből kilenc ügyfél a maximális összeget, 10 millió forintot igényelt, az összeget csupán 17 százalék fordította hitelkiváltásra.


A Babaváró hitel indulása óta az Erste Bank eddig közel hatezer házaspár igényét fogadta be. Az ügyfelek összesen 56 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek, 37 százalékát Budapesten, 63 százalékát vidéki városokban. A pénzintézet több mint ötezer ügyfelének összesen 49 milliárd forint értékben folyósította a Babavárót. 

A kölcsönök 46 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort.

Az ügyfelek mintegy 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött, akik ennél kevesebbet igényeltek, az igazolt jövedelmük alapján határoztak a kisebb összeg mellett. A házaspárok felkészültségét jelzi, hogy a hiteligénylések mindössze 3 százalékát kellett elutasítani, jellemzően azért, mert az igénylők jövedelme nem felelt meg a felelős hitelezésről szóló jogszabályi követelményeknek.

Babaváró hitelen gondolkodsz? A Pénzcentrum kalkulátorával válogathatsz a legjobb ajánlatok között!

Az Erste Banknál szeptember végéig folyósított Babaváró hitelek 83 százalékát szabadfelhasználású kölcsönként vették fel az ügyfelek, míg 17 százalékot meglévő hitel kiváltására igényeltek. "Az Erste Bankban arra számítunk, hogy a Babaváró hitel iránt érdeklődők száma később is magas marad. Idén év végéig összesen 60-70 milliárd forint államilag támogatott kölcsön folyósítására számítunk" - mondta el Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem