10 °C Budapest

Melyik a legolcsóbb lakáshitel? Nekik az MNB új kölcsöne a nyerő

Pénzcentrum
2017. július 4. 11:31

Még nincs két hete, hogy megjelent az első fogyasztóbarát lakáshitel a magyar bankok kínálatában. Akkor már összehasonlítottuk  az FHB kölcsönét más termékekkel, most pedig az új hitel bekerült a Pénzcentrum kalkulátorába is. Vajon megéri ezt a hitelt felvenni, vagy inkább várjuk meg, míg a többi bank is kijön az új típusú hitelével?

Már több mint egy hete megjelent az első magyar fogyasztóbarát lakáshitel, amiről akkor mi is beszámoltunk. Ez a kölcsön már aPénzcentrum kalkulátorábanis elérhető, ezért megnéztük, kinek érdemes ezt a kölcsönt választania.

Nyerő lehet az 5 milliós hitel

A számításoknál azt érdemes figyelembe venni, hogy az MNB elvárása szerint a fogyasztóbarát hitelek THM-jében kötelező az Alapszámla díját beleszámolni. Ez a most vizsgált FHB kölcsönnél akciósan 1525 forint (egyébként 1665 forint), bár piacai alapon ők (és jellemzően más bankok is) kínálnak olyan bankszámlát, amely ennél jelentősen olcsóbb.

Első kalkulációnk során 250 ezer forint alatti jövedelemmel, 5 millió forintos hitelösszeggel és 20 éves futamidővel számoltunk. Így az 5 évre rögzített hitelek között a legolcsóbb (lakásbiztosítást nem igénylő) hitelek között nagyjából 500 forinttal drágább a legolcsóbb ajánlatnál az FHB fogyasztóbarát hitele, amely elhanyagolható különbség.

Ha a teljes hiteldíj mutatót (THM) nézzük, akkor nem éppen az élen szerepel a kölcsön, 5,22 százalékos a mutatója, amely jócskán elmarad a lista élén szereplő, 4 százalék alatti hitelektől. Ez a teljes visszafizetendő összegen is látszik, amely nagyjából 1 millió forintos lemaradásban van a legolcsóbb kölcsönöktől.

A tíz évre fixált kamatozású hitelnél sem a fogyasztóbarát a legolcsóbb kölcsön, valamivel kevesebb, mint ezer forinttal drágábbak a törlesztőrészletei (35 594 forint) ennek a hitelnek, mint a legolcsóbb ajánlatnak (34 610 forint). A THM is drágább, 6,59 százalék, ami a legjobb ajánlatoktól valamivel kevesebb, mint 1 százalékkal van lemaradva (a Budapest Bank Egyenlítőhöz képest 2 százalékkal, azonban ehhez más feltételeket is kell teljesíteni).

{{BANKRACIOBANNER_LAKAS}}

Ennek megfelelően a teljes visszafizetendőben is van elmaradás, az FHB fogyasztóbarát kölcsöne után 8 749 944 forintot kell visszafizetnünk, míg a legjobb ajánlatnál (MKB) mindössze 8 401 906 forintot, ez több mint 300 ezer forint hátrányt jelent. Az Egyenlítő kölcsön ebben is elhúz a többi terméktől, azonban ehhez plusz feltételeket szab a bank.

10 milliós hitelnél hol az előny?

Második kalkulációnkban 10 millió forintos hitelösszeggel és 15 éves futamidővel és havi 250 ezer forintos jóváírással számoltunk, megnéztük, hogy így vajon versenyben van-e az FHB kölcsöne a többi bank piaci hitelével.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha a törlesztőrészletet hasonlítjuk össze, akkor a legolcsóbb a K&H Otthonteremtési Hitel lesz, 72 494 forintos törlesztőrészlettel, igaz, ehhez lakásbiztosítást is kell kötnünk. Ha ugyanezt lakásbiztosítás nélkül igényeljük, akkor 2 ezer forinttal magasabb lesz a havi részletünk, azonban még így alacsonyabb lesz a havi részletünk, mint az FHB 74 553 ezer forintos törlesztőrészlete. Ezzel a feltétellel egyébként az UniCredit terméke is olcsóbban érhető el, ennek 74 271 forint lesz a havi részlete.

Ha a THM-et nézzük, akkor a K&H termékei mellett a Budapest Bank, az UniCredit, az Erste terméke is megelőzi az FHB fogyasztóbarát hitelét. Míg a legjobb ajánlatok bőven 4 százalék alattiak, addig az FHB 4,62 százalékos THM-mel érhető el. A teljes visszafizetendőnél is hasonló a helyzet, ez a lemaradás egyébként valószínűleg annak köszönhető, hogy a fogyasztóbarát kölcsönnek magasak a kezdeti költségei.

A tíz évre rögzített fogyasztóbarát hitel azonban jobban teljesít, törlesztőrészlet szempontjából az első helyen van. A THM-nél viszont több mint 1 százalékos a lemaradás, a teljes visszafizetendő szempontjából pedig ez 1,5 millió forintot jelent. Ha nem számolunk a Budapest Bank Egyenlítő hitelével, akkor viszont a lemaradás nem is annyira jelentős, 0,4 százalékpont, illetve 250 ezer forint a hátránya az FHB fogyasztóbarát hitelének.

Megéri ezt a hitelt választani?

A fenti példákból látszik, hogy az FHB termékeinél van olcsóbb választás is a legtöbb esetben, így akinek most van szüksége kölcsönre, az bizonyos feltételekkel (a második kalkulációban, 10 évre fixáltan ennek a legalacsonyabb a törlesztőrészlete) megéri ezt a terméket választani. Persze más feltételek mellett a piaci kamatozású kölcsönök is jó megoldást nyújthatnak. Ha viszont nem sürget minket a hitelláz, akkor érdemes lehet várni, amíg a többi bank is kijön a fogyasztóbarát hiteleivel, ezek ugyanis a mostani, piaci kamatoknál is alacsonyabbak lehetnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem