18 °C Budapest

Megszólalt a bankvezér: ennyivel csökkenhetnek a devizahitelesek terhei

Pénzcentrum
2014. június 17. 16:31

A Kúria minapi döntése közepesen rosszul érintheti a bankokat, ennél rosszabb is lehetne a helyzetük - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke az ATV kamerái előtt. Szerinte nagyságrendileg 100-300 milliárd forintot kell visszafizetniük, amennyivel több kamatot számoltak fel az ügyfeleknek. Emiatt 10-15 százalékkal csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei.

A bankok egyetlen országban sem népszerűek, a fejlett nyugat országaiban sem, és Magyarországon sem. A műfaj ilyen, ezt tudomásul kell venni. Azt gondolom, hogy a bankok skálázzák a különböző lehetőségeket, és most a skála közepén tartanak: fél éve ennél rosszabb forgatókönyvekkel is számolhattak - tette hozzá.

A szakember szerint az árfolyamrést leszámítva, ahol rossz érvvel hozott jó döntést a Kúria, méltányolható döntés született. A deviza átváltása forintra, majd a törlesztőrészletek visszaváltása devizára, ami a devizahitelek esetén történik, szolgáltatás, amelynek lehet díja. Szerinte a kamattal kellett volna fedezni az átváltási költséget.

Az egyoldalú kamatemelések kapcsán kiemelte, hogy ehhez joguk van a bankoknak, de ahogy végrehajtották, az nem volt helyes. Felcsuti szerint jogos a Kúria számonkérése a bankokon, a kamatemelések nem méltányos, transzparens, kiegyensúlyozott módon történtek. A szerződések nem fognak bebukni, a bankoknak vissza kell adnia valamennyi pénzt, amennyivel többet számítottak fel. Hogy ez mennyi lesz, az egy izgalmas kérdés. Ezt a kormány és a Nemzeti Bank fogja megállapítani, erről fog szólni a kormányzat és a bankok huzavonája a következő három hónapban - mondta.

Ennek kapcsán egyetért azzal, hogy bankoknak nagyságrendjében 100-300 milliárd forintot kell majd visszafizetniük. Az ügyfeleknek ez annyit fog jelenti, hogy a törlesztőrészletek csökkenni fognak, 10-15 százalékos csökkenés mindig benne volt a levegőben, ezt most a Kúria a maga jogi tekintélyével megerősítette.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem