7 °C Budapest

Megszólalt a Bankszövetség: ezt tedd, ha továbbra is törlesztenéd a hiteled

2020. március 19. 13:30

Azon ügyfeleknek, akiknek nincs szükségük a jelenlegi helyzetben a moratórium igénybevételére, és az eredeti szerződési feltételek szerint kívánják folytatni a hitelük törlesztését, erre joguk és lehetőségük van - közölte a Magyar Bankszövetség.

A kormányfő  jelentős gazdasági lépéseket jelentett be, melyek leglényegesebb pénzügyi eleme a lakossági és vállalati hitelek törlesztési moratóriuma 2020. december 31-ig, amely gyors és hatékony segítséget jelenthet a rászoruló családok és vállalatok számára. A pénzügyi szféra - bankok és lízingcégek - megkezdték a kormányrendelet által előírt intézkedések alapján leállították a törlesztőrészletek beszedését 2020. március 19-ével. Azonban azon ügyfeleknek, akiknek nincs szükségük a jelenlegi helyzetben a moratórium igénybevételére, és az eredeti szerződési feltételek szerint kívánják folytatni a hitelük törlesztését, erre joguk és lehetőségük van.

Ennek jelzésére a bankszektor nyilatkozati lehetőséget biztosít, amely a jövőben visszavonható. A nyilatkozati minta közzétételéig türelmüket kérjük, kidolgozása folyamatban van. Kérjük, előzetes kérdéseikkel a veszélyhelyzetre való tekintettel ne terheljék most meg a banki ügyfélszolgálatokat. Különösen személyesen ne keressék fel jelenleg a bankfiókokat

- írja a Bankszövetség.

A miniszterelnök bejelentéséhez kapcsolódó részletszabályok és a végrehajtás folyamatai egyeztetésre és pontos kialakításra várnak. Néhány napig szükség van az ügyfelek türelmére, ezt követően részletes tájékoztatást fog minden érintett kapni. A kormányzati döntések és áttételes hatásaik jelentősek. A bankszektor megfelelő likviditással rendelkezik. Az időben elhalasztott kamatbevétel összege mintegy 450 milliárd Ft. A bankszektor stabilitását biztosító szabad likviditás meghaladja a 13 000 milliárd forintot. Ezt a volument a 2008-as gazdasági válság utáni tőketartalék képzési szabályok, valamint a pénzpiacok likviditása teszi lehetővé.

A pénzügyi szektor bízik abban, hogy a kormányzati intézkedések pontos, szigorú betartásával a nemzetgazdaság néhány hónapon belül túljuthat a kritikus időszakon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A moratórium hossza túlmutat a válságkezelésen, és várhatóan már az újraindítás időszakába is belenyúlik. A bankszektor az intézkedéscsomag végrehajtása mellett is készül a járványhelyzet után a gazdasági aktivitás újraindítására. Ilyen helyzetben elengedhetetlen egy összehangolt és mindent átívelő közös gazdasági csomag, melyben a magyar bankok, ahogyan eddig is, kulcsfontosságú szerepet fognak vállalni. A nemzetgazdaság újraépítésének fenntartható finanszírozásához szükség lesz a pénzintézeti ágazat extra terheinek eltörlésére, ezért 2021. január 1-vel kérjük a bankszektort sújtó minden illetékteher és különadó kivezetését.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem