18 °C Budapest

Mégsem kapnak pénzt a devizahitelesek februárban

Pénzcentrum
2014. november 12. 11:14

Akár évtizedekre is meghatározhatja a fair bankokról szóló törvény tervezete, hogyan veszünk fel hiteleket. Azt már korábban is tudtuk, hogy a devizahiteleket fixált törlesztőrészletű forinthitelekkel válthatják ki, azt viszont nem gondoltuk volna, hogy a kormány módosíthatja az elszámolási határidőket.

A kedden benyújtott, a hitelek felvételét meghatározó és a devizahitelek forintosításához irányadó úgynevezett fair bank törvény tervezetében nem találunk nagy meglepetéseket a jövőbeni hitelezéssel kapcsolatban. A kormány képviselői már korábban elárulták a javaslattal kapcsolatos részleteket, van viszont a tervezetben néhány pont, ami az elszámolási törvényt módosítja.

Ilyen kölcsönökkel válthatjuk ki a devizahitelünket

A törvénytervezetben találunk olyan alapelveket, amiket már most is kötelező a bankoknak betartani, de a lakáshitelekre vonatkozó szabályok jóval kibővültek. Ezekkel a feltételekkel vehetünk fel lakáshitelt jövőre:

  • A bankok kötelesek a hitelszerződések mintaszövegét a honlapjukon hozzáférhetővé tenni
  • A jelzáloghitelek és az ingatlanlízing esetén kötelesek a szerződés tervezetét legalább 7 nappal az ügyfél rendelkezésére bocsátani (a részletszabályokat az NGM rendeletben határozza majd meg)
  • Csak hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan
  • Az egyoldalú szerződésmódosításokra a szerződésben rögzített feltételek szerint jogosult csak a bank
  • Késedelembe esés esetén csak akkora lehet a késedelmi kamat, mint az ügyleti kamat kétszerese, de legfeljebb a THM-plafon
  • Lakáscélú hitelek felmondása esetén a felmondást követő 90. napon túl nem lehet magasabb a késedelmi kamat, költség, díj az ügyleti kamat, költség és díj összegénél
  • Az adós díjmentesen mondhatja fel a hitelét, ha a kamatperiódus lejárat után hátrányosan változik számára a kamat, illetve a kamatfelár
  • A felmondást 60 nappal a kamatperiódus lejártát megelőzően kell jelezni, és a fennálló tartozást a kamatperiódus utolsó napjáig kell rendezni
  • Az előtörlesztés máskor is megilleti az adóst. Az előtörlesztési díj maximuma az előtörlesztett összeg 1 százaléka, jelzáloghitelek esetén a 2,5 százaléka
  • A hitelszerződésnek meghatározott tartalmi elemei vannak. Ha valamelyik hiányzik a szerződésből, a szerződés érvényes, de a bank szerződésszegést követ el az adóssal szemben, a kárt pedig köteles megtéríteni
  • Mostantól a kezesekre és a zálogkötelezettekre is alkalmazni kell a szerződéskötés előtti tájékoztatásra és az előtörlesztés lehetőségének biztosítására vonatkozó rendelkezéseket
  • Az MNB jóváhagyásával a bankok érdekképviseleti szervei minta üzletszabályokat dolgozhatnak ki, ami nem versenytörvénybe ütköző magatartás
  • Német és osztrák minta alapján a törvény arra ösztönöz, hogy a magyar bankok is azonos üzletszabályzatokat és általános szerződési feltételeket alkalmazzanak az áláthatóság érdekében
  • A hitelek folyósítási díja nem lehet nagyobb a folyósított összeg 1 százalékánál, és nem haladhatja meg a 200 ezer forintot
  • A bankok jogosultak a hitelkeret rendelkezésre állása esetén díjat felszámítani, ez azonban nem lehet magasabb a kamat 50 százalékánál
  • A már meglévő szerződések esetében február 1-jéig kell a bankoknak módosítaniuk Általános Szerződési Feltételeiket és üzletszabályzataikat, ami a törvény hatálybalépésekor a fennálló szerződések részévé válik
  • A törvény néhány kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba (már ezen a héten tárgyalhatja az Országgyűlés)

Később kapnak pénzt az adósok

Meglepő volt a javaslatban, hogy úgy módosítja az elszámolási törvényt, hogy az elszámolást csak március után kell teljesítenie a bankoknak.

A deviza alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés esetén a pénzügyi intézménynek az elszámolást 2015 . március 1 . napja és 2015 . április 30. napja között kell a fogyasztó részére megküldenie

- olvashatjuk a törvénytervezetben. A módosítás alapján akkor kell a márciusi és áprilisi hónapokban elszámolni, ha a kamatemelések miatt indított perek 2015. március 1-ig lezárulnak. Egyébként elég nagy az esély erre, ezt a Bankszövetség vezetői is megerősítették kedden megrendezett eseményükön. Véleményük szerint azok a perek húzódhatnak el, amelyek az Alkotmánybíróság elé kerülnek, de előfordulhat, hogy ezek lezárása is megtörténhet még március 1-e előtt. Az elszámolás csúszhat a március 1-ig után lezárt perek esetén, nekik ugyanis a bírósági eljárás lezárulása után 60 nap áll rendelkezésükre, hogy elszámoljanak ügyfeleikkel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A kedvezményes végtörlesztők esetén a határidő nem módosult, továbbra is november 30-ig kell elszámolni az ügyfelekkel. Ugyan még a forinthitelek miatt indított perek nem kezdődtek meg, mégis, az elszámolás határidői ezeknél a szerződéseknél is módosultak. A forinthitelek esetén az elszámolást 2015. augusztus 1. és szeptember 30-a között kell teljesíteni, ha a peres eljárás augusztusig lezárul. Amennyiben elhúzódik, akkor a per lezárásától számolva 60 napja van a banknak az elszámolás teljesítésére.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem