15 °C Budapest

Megrohanták a bankokat a magyar családok: hatalmas a pörgés, messze még a vége

2019. július 24. 17:30

Az Erste Banknál az első néhány hétben több ezren érdeklődtek a Babaváró hitel feltételeiről, közel kétezer házaspár pedig már a hiteligénylést is benyújtotta. A pénzintézet maximálisra növelte feldolgozó kapacitását, így az Ersténél az ügyfelek gyorsan, hamarosan akár egy hét alatt is hozzájuthatnak a kölcsönhöz, amelyet a bank 60 ezer forint extra jóváírással is kiegészíthet.

Mindössze néhány hét telt el azóta, hogy az Erste Bank - a magyarországi pénzintézetek közül elsőként - bejelentette, hogy elindul a Babaváró hitellel, máris több ezren érdeklődtek a banknál az államilag támogatott kölcsön feltételeiről. A házaspárok közül közel kétezren már a hiteligénylést is benyújtották. Míg kezdetben elsősorban a vidéki városokban volt tapasztalható nagyobb felfutás, mára a budapesti ügyfelek is jókora számban indítják el az igényléseket. Az Erste Bankhoz eddig benyújtott összes hiteligény harmada volt budapesti, ugyanakkor az újonnan beadott igények esetében ez az arány már 50 százalék. A budapesti igénylések kezdeti elmaradása az OEP-igazolások későbbi megérkezésével magyarázható. Az ügyfelek tudatosságát és felkészültségét mutatja, hogy szinte kivétel nélkül a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntenek, és az elutasítási arány egyelőre elenyésző.

Az Erste Bank felkészült a várakozásokat is felülmúló figyelemre, az ügyfelek a pénzintézet valamennyi fiókjában kaphatnak felvilágosítást a Babaváró hitelről

- mondta el Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Az ügyfelek emellett az Erste internetes oldalán is ellenőrizni tudják, hogy megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A fokozott érdeklődés miatt a bank maximálisra növelte feldolgozó kapacitását.

Az Ersténél Babaváró hitelt igénylő házaspárok jelenleg 1,5-2 hét folyósítási idővel számolhatnak onnantól, hogy minden szükséges dokumentumot benyújtottak. A bank tervei szerint azonban ezt az időt hamarosan egy hét alá szorítja. Az igénylési folyamatot ugyanakkor az ügyfelek akkor tudják meggyorsítani, ha a férj és a feleség együtt érkeznek a fiókba, visznek magukkal jövedelemigazolást, amely a banki hitelképesség-vizsgálathoz kell, valamint rendelkeznek az OEP által kiadott igazolással, amely pedig a jogosultság vizsgálatához elengedhetetlen. Érdemes előzetesen időpontot foglalni és tájékozódni, elkerülve ezzel a hosszas várakozást.

Az Erste Bankban arra számítunk, hogy a Babaváró hitel iránt érdeklődők száma később is magas marad, mivel jelentős szakértelemmel, illetve kedvező ajánlattal várjuk a kölcsönt igénylő ügyfeleket, akik akár 60 ezer forint pénzvisszatérítést is kaphatnak

- hívta fel a figyelmet a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Azon házaspároknak, akik minimum 3 millió forint összegű és 120 hónap futamidejű kölcsönt vesznek fel a banktól, a folyósítást követően 20 ezer forintot ír jóvá a bankszámlájukon, melyet 40 ezer forintra emel, amennyiben az ügyfelek az igényléskor törlesztési biztosítást is kötnek a hitelhez. További 10 ezer forint jóváírásra jogosultak azok az új ügyfelek, akik egyúttal Erste EgySzámla Díjcsomagot is kötnek, valamint 10 ezer forint kedvezmény jár azoknak, akik a Babaváró hitel igénylésével párhuzamosan belépnek az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztárba.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Babaváró igen kedvező feltételek mellett biztosít kölcsönt a gyermeket vállaló házaspárok számára: akár 10 millió forint, szabadon felhasználható kamattámogatott hitelre lehetnek jogosultak, három gyermek születése esetén pedig az állam a teljes tartozást átvállalja. A jogszabályi előírásoknak megfelelő házaspárok minimum 2 millió, legfeljebb 10 millió forint Babaváró hitelt igényelhetnek az Ersténél, legalább 60, maximum 240 hónapos futamidő mellett. A pár mindkét tagjának be kell töltenie a 23. életévét, de a feleség nem lehet idősebb 41 évesnél, míg a férj a hitel lejáratakor még nem töltheti be a 70. életévét. A havi törlesztőrészlet pedig nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Holdblog  |  2024. március 28. 06:02
Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gá...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm