18 °C Budapest

Meglépte az Erste: olyan hitelt adnak, amit senki más

2017. július 17. 12:05

Újabb bank jelent meg fogyasztóbarát lakáshitel konstrukcióval, az Erste olyan terméket vezetett be, amelyhez legfeljebb csak hasonló érhető el más pénzintézeteknél. Eleve 100 ezer forintos jóváírást kapunk, ha őket választjuk, azonban emellett más előnyei is vannak az új terméknek.

Néhány héttel ezelőtt az FHB vezette be elsőként a fogyasztóbarát lakáshitelét, majd a takarékok is megjelentek ilyen termékkel. Most már az Erste is kínál olyan kölcsönt, amire ráüthetik a fogyasztóbarát pecsétet, utánajártunk, miért érdemes ezt a terméket választaniuk.

Ilyen hitel nincs máshol

Az Erste hitele néhány pontban eltér az eddigi fogyasztóbarát kölcsönöktől:

  • Csak itt lehet 3 éves kamatperiódusú fogyasztóbarát kölcsönt felvenni.
  • Csak itt engedik el az összes kezdeti díjat.
  • Csak itt van kezdeti, 100 ezer forintos visszatérítés.

A fenti három tulajdonság közül a visszatérítés lehet elsősorban vonzó, ezt akció keretein belül, év végéig kaphatják meg az ügyfelek. A kezdeti díjak elengedése sem rossz üzlet a hiteligénylőnek. A folyósítási jutalék 0,15 százalék, vagyis 7500 forintot úszhatunk meg egy 5 milliós hitelnél, amit most elengednek. Amin viszont ennél is többet spórolhatunk, az, hogy a tulajdoni lap lekérésének díját, a térképmásolat díját, a földhivatali ügyintézés költségeit és az értékbecslés díját nem kell kifizetnünk, továbbá a közjegyzői díjat is visszatérítik 50 ezer forintig.

{{BANKRACIOBANNER_LAKAS}}

A 3 éves kamatperiódusú hitel felvétele alapvetően két okból lehet jó. Egyrészt valamivel olcsóbb, mint az 5 évre fixált kölcsön, másrészt, ha megtakarítással előtörlesztenénk a hitelt, akkor ez a kamatperiódus jobban illeszkedhet a megtakarításunkhoz (pl: egy éve már megkezdett lakáskassza vagy TBSZ).

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem