16 °C Budapest

Megjelent a törlesztési moratóriumról szóló rendelet: egy csavar azért van benne

2020. december 23. 15:33

Megjelent a rendelet a törlesztési moratórium általános meghosszabbításáról. A jogszabály szerint azoknak kell jelentkezniük a bankoknál, akik idén decemberben még törlesztették a hitelüket, a jövőben viszont igénybe vennék a moratóriumot - írja a Portfolio.

Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben a törlesztési moratórium általános meghosszabbításáról szóló kormányrendelet, amelynek értelmében:

 

  • 2021. június 30-áig a moratóriumra jogosult adósnak minősül minden személy, akinek a hitelező által üzletszerűen nyújtott szerződésből tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége áll fenn,
  • a fizetési moratórium meghosszabbítása vonatkozik a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevőkre is, akiknek vételárrészlet-fizetési, illetve bérletidíj-fizetési kötelezettsége áll fenn.
  • Akik 2020 decemberében nem vettek részt a moratóriumban, de a jövőben szeretnének belépni, azoknak a fizetési moratórium igénybevételére vonatkozó szándékukat előre, írásban vagy a hitelező által rendszeresített elektronikus úton be kell jelenteniük a hitelezőnek.

 

Vagyis a bejelentési kötelezettség nem azokra vonatkozik, akik kilépnének a moratóriumból (Orbán Viktor miniszterelnök szombaton még ezt mondta), hanem azokra, akik eddig törlesztettek, de most igénybe vennék a moratóriumot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem