16 °C Budapest

Már tavaly is vitték, mint a cukrot: idén erre költhetjük a hiteleinket

2017. március 9. 13:31

Tavaly nőtt a személyi kölcsön hitelszerződések száma, a lakosság egyre pozitívabban áll a külső anyagi segítséghez, mint korábban. Változás az is, hogy többen igényeltek áruhitelt és személyi kölcsönt, mint lakáshitelt, de a legelfogadottabb hitelcélok mégis az ingatlanvásárlás, -felújítás, valamint a gépkocsivásárlás.

A 30-40 évesek a legaktívabbak

A hitellel rendelkezők felének van olyan szerződése, amelyet az utóbbi egy évben kötött, derül ki az országos reprezentatív kutatásból. A törlesztők többségének egyetlen hitele van, de közel egyharmaduk többet is fizet, három vagy annál több élő szerződése csak a magyarok 3 százalékának van.

A harmincas-negyvenes korosztály él leginkább a hitelfelvétel lehetőségével, körükben az átlagosnál lényegesen magasabb - 55-60 százalék körüli - a hitellel rendelkezők aránya, miközben a 18-29 évesek alig több mint egynegyede, a hatvanas éveikben járóknak pedig csupán egyötöde tartozik a törlesztők közé.

Javuló megítélés: a hitel lehetőség

Egyértelműen javul a hitelek társadalmi elfogadottsága és csökkennek a negatív vélekedések: míg 2015 elején háromból ketten gondolták úgy, hogy a konstrukciók általánosságban tartalmaznak olyan rejtett költségeket, amelyekkel az emberek csak a felvétel után szembesülnek, ma már alig több mint felük gondolja így. De lényegesen alacsonyabb azoknak az aránya is, akik átláthatatlannak érzik a pénzintézetek ajánlatait, mint ahogy azoké is, akik a hitelfelvételt a szorult helyzettel és a kiszolgáltatottsággal azonosítják.

A piac az új szerződéskötések számát illetően is kiegyensúlyozottnak mondható, hisz 2015-höz képest 2016-ban nőtt a személyi kölcsön hitelszerződések volumene. Ezzel szemben egyre többen tekintenek a pénzügyi intézetek szolgáltatásaira egyfajta lehetőségként: az emberek többsége egyetért azzal, hogy mind váratlan kiadások fedezéséhez, mind nagyobb léptékű célok eléréséhez jó megoldás lehet a külső anyagi segítség igénybevétele. A válság távolodása mellett ehhez nagy valószínűséggel erősen hozzájárul, hogy a magyarok közel kétharmada úgy látja, hogy kiélezett verseny van a pénzintézetek között szolgáltatásaik és áraik tekintetében.

Eljött a lakáshitel trónfosztása?

Bár még mindig lakáshitellel rendelkeznek a legtöbben (a lakosság 16 százaléka), de a törlesztők száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, és a 2016-ban felvett hiteleket tekintve messze nem ez volt a legnépszerűbb termék: tavaly áruhitelt (5%) és személyi kölcsönt (4%) vettek fel a legtöbben. Személyi kölcsön kategóriában az elmúlt egy évben igénylők átlagosan 500 ezer forintot vettek fel, ugyanakkor a többség 400 ezer forintnál kisebb összeget kapott. Az áruhitel kategóriában átlagosan 128 ezer forintot vettek fel és 100 ezer forintnál kisebb összeget kaptak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A következő negyedévre vonatkozóan a magyarok mindössze 2 százaléka tervez hitelt felvenni, összességében azonban 10 százalékunk tartja elképzelhetőnek, hogy mégis külső anyagi segítségért folyamodik. A személyi kölcsön (3%) és az áruhitel (2%) változatlanul a leginkább elképzelhetőnek tartott termékek, ezt követi a lakáshitel (2%). Az összes közeljövőbeli hiteltervet tekintve (a jóval magasabb összegű lakáshiteleket nem beleértve) a hitelfelvevők kétharmada félmillió forinttal is megelégedne.

Lakás és autó: a legelfogadottabb hitelcélok

A lakásvásárlásra (69%) és lakásfelújításra (59%) fordított hitelek, valamint a gépjárműhitelek (46%) tartoznak a legelfogadottabb hitelcélok közé. A nagyobb beruházást igénylő hétköznapi fogyasztási cikkekre, egészségügyi kezelésre, tanulmányokra, illetve a családi büdzsé egyensúlyban tartására kölcsönt felvenni még mindig viszonylag elfogadható, azonban a hitelkiváltás népszerűsége - a tavalyi évben megfigyelt növekedés után ismét - csökkent (23%). 2017 várhatóan a használtautók éve lesz: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig a lakosság idei terveiben közel kétszer annyi autó szerepel (14%). Persze az összeget figyelembe véve a lakáshitelek is bővülhetnek idén.

Neked is rengeteg terved van az idén? Ha anyagi forrásra van szükséged, keresd meg a legjobb személyi kölcsönöket! Használd a Bank360 személyi kölcsön kalkulátorát és hasonlítsd össze a bankok ajánlatait!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem