8 °C Budapest

Már igényelhető is a Diákhitel

Pénzcentrum
2013. augusztus 15. 15:20

Augusztus 15-től igényelhető újra mindkét Diákhitel-konstrukció: a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek az első félévre megállapított kamatlába 7,5% és a kizárólag képzési költségekre fordítható Diákhitel2, mely állami kamattámogatott hitelként csupán 2%-os kamatterhet jelent a hallgatóknak. Az idei tanévtől még egyszerűbb és kényelmesebb a Diákhitel igénylése, hiszen a Diákhitel Direkt online felület mellett, már a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületeiről is elindítható az ügyintézés.

Azok a hallgatók, akik úgy döntenek, hogy kiadásaik fedezésére a Diákhitelt is igénybe vennék, ezt már a mai naptól megtehetik. A diákhitelek az idei tanévtől még egyszerűbben elérhetők, hiszen a Diákhitel elektronikus ügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt (www.diakhiteldirekt.hu) mellett, az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületeiről (ETR/Neptun) is lehetőség nyílik a Diákhitelek igénylésére. Az ügyfélbarát változás eredményeképpen, a hitel kérelmezőinek a tanulmányi rendszerben levő személyes és tanulmányi adataikat már nem kell az igényléskor kitölteniük, hiszen a Diákhitel Direkt ezeket az adatokat automatikusan átveszi az intézmények tanulmányi rendszereiből. Ezáltal a Diákhitel Központnál és a felsőoktatási intézménynél levő hallgatói/igénylői adatok között eltérés nem lehet, ily módon a hitel folyósítása gördülékenyebbé válhat.

Az igénylést követően a hiteligénylési adatlapokat a felsőoktatási intézmény hiteligénylési pontjain, vagy a Diákhitel Központ Személyes Ügyfélszolgálatán lehet leadni. A Diákhitel Direkt felületen közvetlenül igényelt hitelkérelmek továbbra is leadhatók a már megszokott módon, vagyis a partner pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban, vagy a Diákhitel Központ Személyes Ügyfélszolgálatain.

A szabad felhasználású Diákhitel esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forinthoz juthatnak hozzá a hallgatók, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidőig, szeptember 16-ig leadják hitelkérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá az igényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében az igénylők bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlen a felsőoktatási intézményhez érkezik meg.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem