17 °C Budapest

Majdnem 30 ezerrel kevesebb behajtás indult tavaly

2015. január 12. 09:28

Javult a lakosság fizetőképessége a tavalyi pénzbehajtási adatok szerint. A rezsicégek ugyan az elmúlt esztendőben is nagyjából 370 ezer alkalommal kezdeményezhettek jogi procedúrát az elmaradások miatt, a végrehajtóknak nem akadt annyi dolguk, mint korábban - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly kevesebb családnak okozhatott gondot a rezsiszámlák kifizetése - akár ez a következtetés is leszűrhető az elmúlt esztendő pénzbehajtási adataiból. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara kimutatásából mindenekelőtt az derül ki, hogy a hitelezők 2014-ben nagyjából 550 ezer esetben terelték jogi útra adósaik ügyét. 

A valamivel több mint félmillió ügy önmagában nem tűnik soknak. Az adósok anyagi helyzetét leginkább az mutatja meg, hogy az esetek közül mennyi kerül utóbb a végrehajtók elé. A hiányzó összeg behajtása felől ugyanis csak akkor intézkedhet a vagyoni kényszert is alkalmazó végrehajtó, ha a tartozás kiegyenlítése meghatározott időn belül nem történik meg. Tavaly 2013-hoz képest 29 ezerrel kevesebb végrehajtás indult ilyen keretek között.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem