12 °C Budapest

Lemondanak az ajándékmilliókról a friss házasok: mitől félnek ennyire?

2021. január 6. 11:30

2020 november végéig 3,1 százalékkal nőtt a házasságkötésel száma 2019 azonos időszakához képest: pedig az igazi rekordév volt. Úgy tűnik, hogy még a világjárvány sem vette el a magyarok kedvét a házasulástól, és ősz elejére pedig a babaváró kölcsönök folyósított összegei is visszatértek a járványt megelőző szintre. Azonban az októberi minimális visszaesést már számottevő csökkenés követte novemberre. Ha ilyen sok volt idén a házasság, miért esett vissza a babaváró hitelek igénylése? Ez a kostrukció ráadásul csak egy a sok családtámogatási forma közül, amivel a friss házasoknak akár több mint 30 milliót is kifizethet az állam, amennyiben gyermek érkezik a családba. A Pénzcentrum most megvizsgálta, milyen támogatásokat és milyen kombinációban vehetnek fel a (friss) házasok a babaváró hitellel együtt és azon túl is 2021-ben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikái és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint annak ellenére, hogy 2020-ban a járvány sok jövőbeli tervet húzott keresztül, mégis többen házasodtak a januártól novemberig eltelt időszakban, mint 2019-ben ebben az időszakban. A babaváró kölcsönök népszerűségét sem tudta megtörni, maximum visszavetni a járvány: a 2019 júliusában bevezetett konstrukció az első félévben 471,6 milliárdos szerződéses összeget produkált összesen, majd 2020 novemberéig újabb 572,2 milliárd forint felvételére került sor.

Igaz, a 2020 novemberében kötött házasságok száma már 14 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban és a babaváró hitel felvételekben is 2019 novemberéhez képest 17,7 százalékos a visszaesés, a szeptemberi-októberi számok már a járvány kezdete előtti - január-februári - szintet közelítették. Ősszel így is rengeteg babaváró hitelt fizettek ki a bankok a családoknak: összesen 155,1 milliárd forintot. Egészen pontosan 49,25 milliárd forintot novemberben, 52,52 milliárdot októberben és 53,25 milliárd forintot szeptemberben. Bár ezek az összegek elmaradnak a 2019-es év őszétől, ez valószínűleg akkor is így lett volna, ha nincs a járvány.

Azt láthatjuk, hogy 2019 szeptemberében kifizetett babaváró hitelek együttes összegéhez mérten (99,63 mrd forint) nagymértékű, 46,6 százalékos éves visszaesés történt 2020-ra. Októberben már kisebb az éves csökkenés, ugyanis a bázis - vagyis a 2019-es évi adat, amihez viszonyítunk - szintén kisebb: 29,7 százalékkal folyósítottak több kölcsönt. Novemberben pedig már csak 17,7 százalék a visszaesés mértéke. Bár visszaesésről van szó, minden körülmény figyelembevéve ez valójában igen jó eredmény, hiszen nehéz lenne versenyezni a babaváró hitel első és második negyedéves eredményeivel akkor is, ha nem lett volna, és lenne még mindig pandémia.

Feltételezhetően a 2019 júliusában bevezetett konstrukcióra a valaha volt legnagyobb érdeklődés az év harmadik negyedévében volt és ezt a jövőben aligha tudja megugrani majd a havi folyósítások összege. Valószínű, hogy a bevezetést követő három hónapos "hajrát" ezért tavaly akkor sem szárnyalta volna túl egyik hónap sem, ha nincs a járvány, de a pandémia azért biztosan nagyban befolyásolta, hogy 2020-ban hány hiteligénylés futott be végül.

Ha a januártól novemberig tartó 11 hónap időszakát vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a személyi hitel felvétel sínylette meg igazán a járványt: 2019-ben ebben az időszakban átlagosan 47,6 milliárdot folyósítottak havonta, míg 2020-ban az átlag csak 28,5 millirdot tett ki. A lakáskölcsönök esetében viszont nőtt az átlag: 75,8-ról 77,5 milliárdra, vagyis a hosszabb futamidejű, hosszabb átfutású kölcsönök krízisállóbbak lehettek. A babaváró hitel felvételét még nem tudjuk éves átlaghoz viszonyítani, mivel csak 2019 júliusában került bevezetésre, de azt feltételezzük, hogy a személyi kölcsönöknél még így is válságállóbb volt a konstrukció.

Azt sem árt figyelembe venni, hogy a babaváró hitelek felvételének átfutásához kell 1,5-3 hónap, tehát a friss házasok közül, ha rögtön a bankba mentek a házasságkötést követően, akkor valójában az szeptember-október folyamán tartott esküvők és indított hiteligénylesek hatását mutatnák a novemberi banki adatok. Pedig a házasságkötések száma ebben az időszakban pedig még magasabb volt mint 2019-ben! (Igaz, számos esküvőt halaszthattak tavaszról őszre a házasulandók a pandémia okán.) Így a házasságkötések, és a babaváró hitelkihelyezések már nincsenek összhangban: egyik oldalon emelkedést, másikon csökkenést láthatunk.

Látható, hogy a tavalyi évi házassághullám nem nőtt akkorára, mint 2019-ben, vsizont nem szabad elfelejteni, hogy 2019 rekordév volt - amelyben lehet szerepe a családtámogatásoknak is. Ha viszont a márciusi emelkedés íve - a grafikonon az a piros "bucka" a hegy előtt - nem szakad meg a járvány miatt áprilisban - ki tudja? - 2020 akár újabb rekordév is lehetett volna. A koronavírus-járvány miatt viszont most már csak találgatni lehet, mekkora lesz a zuhanás év végén - ami novemberrel kezdődött, hiszen a két vonal metszette egymást - és mit hoz 2021. Az viszont valószínű, hogy

a járványhelyzet decemberi súlyosbodása, illetve az esküvők korlátozása miatt sok házasságkötés csúszhatott át erre az évre.

Könnyen lehet viszont, hogy a 2020-as év vége házasságokat tekintve visszaesést hoz, a babaváró hitelekben még lehet növekedés az utolsó negyedévben. Bár egy szokványos évben a december-január hónapok nem számítanak erős időszak bármilyen hitel felvételéről legyen is szó, 2020 nem volt egy szokványos év, így még okozhat majd meglepetéseket az év végi statisztikákban.

Akár 33 milliót is adhat az állam három gyermek után

Folyamatosan bővül a családtámogatások köre, amelyeket a szülők a születendő, vagy már meglévő gyermekeik után vehetnek igénybe. Az idei évben kerül bevezetésre például - február 1-jétől - a felújítási támogatás és hitel, amelyet kisgyermekes családok vehetnek igénybe, és már most hatalmas az érdeklődés a konstrukció iránt.

Rengeteg lehetőséggel élhetnek a szülők, párok: kihasználhatják a csokot, a jelzáloghitel-elengedést, az autótámogatást, diákhitel-elengedést, a babaváró kölcsönt, vagy az új lakások áfa-visszaigénylését. Illetve az új felújítási támogatást és kölcsönt is. Azok a párok, akik okosan használják ki ezeket a lehetőségeket - kombinálják a támogatásokat - rengeteg pénzhez juthatnak így, és nem feltétlenül csak otthonteremtéshez. Egy átlagnál magasabb értékű, 50 milliós lakásra és három gyermeket vállaló házaspár számára

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • a fiatal házaspárok 10 millió forintkamatmentes babaváró hitel felvételére jogosultak 2019. július 1-je óta, és a fennálló tartozás egészét elengedi a kormány a harmadik újonnan születendő gyermek után (mivel időközben a szülések után 3 évre felfüggesztik a törlesztést, a legjobb esetben akár 10 millió forintot is elengedhetnek),
  • az új építésű ingatlanra 10 millió forint vissza nem térítendő CSOK vehető fel (ez igaz egyébként falusi CSOK esetén a kistelepülési használt ingatlanokra is) három gyermek után,
  • bármely felvett jelzáloghitelből (akár a CSOK-hitelből) 5 millió forintot enged el a kormány a harmadik gyermek után (1 milliót a második + 4 milliót a harmadik gyermek estén)
  • a legújabb elemként egy nettó 50 milliós lakás esetében ehhez 2,5 millió forintnyi áfa-visszaigénylés jön hozzá 2021. január 1-jétől,
  • 2021. február 1-jétől a kisgyermeket nevelők igényelhetik a felújítási támogatást és hitelt is 6 millió forint erejéig, melynek maximum a fele a felújítás befejeztével támogatás formájában betörlesztésre kerülhet.

Mindezt a vissza nem térítendő támogatást ki lehet egészíteni 3 gyermek vállalása esetén egy 15 millió forintos "CSOK-hitellel" (2019. július 1-je óta egyébként használt ingatlan vásárlására is), amelynek a maximális kamata 3%.

Mindez tehát 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitelt jelent abban az esetben, ha sorozatban (legfeljebb 3 év "szünetekkel") érkezik három új gyermek.

+ új 7 személyes autó vásárlásához 2,5 millió forintállami támogatást lehet igénybe venni (a vételár 50%-áig) három gyermek után.

Fontos kiemelni, hogy a különféle támogatások kombinációinak bemutatásának célja semmiképp sem az, hogy túlzott kockázatvállalásra ösztönözzük olvasónkat! Ha bizonytalanság övezi a három gyermek vállalását, akkor a fenti támogatási formák közül csak egyikkel-másikkal érdemes élni, élethelyzettől, anyagi lehetőségektől és család(alapítás)i céloktól függően. Több lehetőség akkor is igénybe vehető utólag és menet közben, ha a harmadik gyermek a másik kettő után nem tervezett módon érkezik.

Egy vagy két gyermek esetén is sok millió járhat

Azok számára, akik egy vagy két gyermeket szeretnének vállalni, szintén rengeteg lehetőség adódik. A két gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 2,6 milliós CSOK-ot(normál vagy falusi) + az új felújítási hitelt és támogatást.

Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely részben, legfeljebb 3 millió forint értékben támogatássá alakulhat, amennyiben a két gyermek szorosan egymás után érkezik (ugyanis minden gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik a törlesztést, két új gyermek után az aktuális tartozás 30%-át elengedve), a maradék legalább 7 millió hitel marad.

A meglévő, időközben felvett lakáshitelből (ez lehet pl. a hamarosan említendő "CSOK-hitel" is) a második gyermek érkezésekor 1 millió forint elengedést lehet igényelni, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Mindehhez már az elején felvehető maximum 10 millió forintos kamattámogatott, legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel ("CSOK-hitel") is,

összesen tehát 9,1+17 millió forintot kaphatnak a két gyermeket vállalók, amennyiben a babaváró hitel 30%-ban alakul át támogatássá.

És ebben még nincs benne a nő aktuális diákhitel-tartozása felének elengedése, amely a második gyermek születésével igényelhető.

Az egy gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve a kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 600 ezer forintos CSOK-ot (normál vagy falusi). Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely az új gyermek 5 éven belüli érkezése esetén a futamidő végig kamatmentes marad, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is. Összesen tehát 3,1+10 millió forintot kaphatnak az egy gyermeket vállalók. Amit februártól kiegészíthetnek egy 3 milliós felújítási támogatással + 3 milliós kölcsönnel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm