2020. augusztus 15. szombat Mária

Lehidalsz, mi derült ki ezekről a kölcsönökről: velük kivételeznek a bankok


Könnyen bacsapódhatnak azok, akik most személyi hitelt igényelnének, hiszen amíg hatályban van a THM-plafon - 2020. december 31-ig -, addig az egyes banki ajánlatok között minimális különbség mutatkozik. Az az utáni időszakban havonta több ezer forintos különbség is lehet a törlesztőrészletekben, amely a futamidő végén több százezer forintos többletet is jelentve. Nem beszélve a hitelfelvétel egyéb díjairól. Most arról is lerántjuk a leplet, megéri-e valóban bankot váltani egy kedvezőbb kölcsönért - hiszen lehetséges, hogy amit a kamatkedvezményen nyer az ügyfél, azt elveszíti a számlavezetési díjon. Ami havi szinten pár száz forintos különbségnek tűnik, egy rövid lejáratú kölcsön futamideje alatt is több tízezres különbséget okozhat. A Pénzcentrum most alaposan utánaszámolt a dolgoknak.

A koronavírus járvány vastagon átrajzolta a személyi hitel ajánlatok kamatait. Előbb a márciusban bevezetett THM-plafon miatt kényszerültek a bankok olyan ajánlatok kidolgozására, ahol a teljes hiteldíj mutató nem lehet magasabb 5,9 százaléknál, majd a júniusi alapkamat csökkentés ezeket is visszavágta 5,75 százalék alá. A bankok eddig is igyekeztek különböző kedvezményekkel magukhoz csábítani, illetve magukhoz láncolni az ügyfeleket, most pedig még kiélezettebbé vált a helyzet: a kamatok terén elég kicsi lett a bankok mozgástere, ezért más eszközöket kell bevetniük annak érdekében, hogy az ügyfelek náluk vegyenek fel hitelt.

Korábban is az volt a gyakorlat, hogy vagy a kezdeti költségeket engedték el, vagy kamatkedvezményt adtak online hitelfelvételnél, de talán a legszembetűnőbb különbség abban volt az egyes ajánlatok között, hogy jelentős kedvezményt adtak azoknak a hitelfelvevőknek, akik vállalták, hogy a hitelfelvétel mellett folyószámlát is nyitnak a banknál, és a jövedelmüket oda utaltatják.

Jöl jönne néhány millió forint? Találd meg a neked legmegfelelőbb ajánlatot a Pénzcentrum aklkulátorával!

A bank magán a felvett személyi kölcsönön is nyer (még a THM-plafon ellenére is többet, mint a lakáshiteleken), és ha az ügyfél még folyószámlát is nyit a banknál, akkor a hitelintézetnek a számlavezetési díjból is bevétele keletkezik. Ezért érdemes a bankok számára a kedvezményekkel magukhoz vonzani olyan ügyfeleket, akik máshol bankolnak.

Az ügyfelek számára azonban korántsem mindegy, hogy mekkora a kamatok és a bank által számított THM közötti különbség. A kamat az a százalékban kifejezett érték, amelyet a teljes hitelösszeghez viszonyítva éves szinten fizet a banknak az ügyfél, a THM, vagyis teljes hiteldíj mutató viszont tartalmazza a hitelfelvétel egyéb járulékos költségeit is: minden olyan díjat magában foglal, amelyet a hitelfelvevő nem tud kikerülni. Ezek lehetnek például a számlavezetés díja, a folyósítás díja, lakáshiteleknél az értékbecslési díj, hitelbírálati díj stb. Nem tartalmazza viszont a nem automatikusan, csak esetlegesen felmerülő költségeket, mint a szerződésmódosítási díj, késedelmi kamat, stb.

A THM ezek miatt a díjak miatt magasabb, mint pusztán a kamat. Az ügyfélnek azonban abszolút nem mindegy, mennyivel. Még 2020. december 31-ig tart a THM-plafon időszaka, így ha ránézünk a bankok ajánlataira, látszólag alig van különbség köztük. Azonban nem mindegy a későbbiekben sem, hogy mekkora része a THM-nek a kamat, és mennyi az egyéb, elkerülehetetlen költség. A 2021. január 1-jétől nagyon nem lesz mindegy, mekkora kamatot is kell fizetni, meddig is ugrik fel a THM.

Fontos, hogy a fenti ajánlatok akkor érvényesek, ha az ügyfél a jövedelmét az adott bankhoz utalja. Látható, hogy amíg a Cetelem, K&H, Cofidis, Erste hiteleinél a THM és a kamat különbsége 0,2 százalék alatt marad, addig a többi bank ajánlatánál már 0,2-0,23 vagy akár 0,55-0,60 százalékos különbség is lehet. A TMH-ek majdnem minden ajánlatnál 5,70-5,75 százalék körül mozognak (a TMH-plafon miatt), azonban a kamatok lehetnek jóval alacsonyabbak, mint pl. jelenleg a Raiffeisennél.

Ha pedig azt is megnézzük, hogy fog kinézni a törlesztés 2021. január 1-jét követően, látható, hogy akár 9000 ezer forint is lehet a havi törlesztőrészletekben, ami például 50 hónap alatt 450 ezeres különbséget is okozhat csak a kamatban, és valószínűleg a THM-ben foglalt egyéb költségek szintén eltérnek egymástól. Itt már megmutatkoznak az egyes ajánlatok közötti különbségek a kamatokban és a THM-ekben egyaránt: míg a K&H 11,99 százalékos kamatra ad 2,5 millió forintot - jövedelemátutalás esetén - addig az OTP például 15,99 százalékra.

A legkedvezőbb személyi kölcsönt keresed? Itt össze tudod hasonlítani a bankok ajánlatait!

Így a törlesztőrészletekben, hiába volt a THM-plafon időszakában csak pár forintos különbség, már több ezer forintos különbség adódhat. A jobb ajánlatoknál 54-56 ezer forintos törlesztővel adják ugyanazt az összeget, míg a kevésbé kedvezőknél 60 ezer forint fölé is mehet a hitel havi díja. Ha pedig olyan ajánlatot szeretnénk, ahol a jövedelem nem a hitelt nyújtó bankba érkezik, még nagyobb különbségek lehetnek:

Látható, hogy vannak olyan ajánlatok, amelyek esetén nem történt változás - főként a 2021. januárjától élő ajánlatokat érdemes összehasonlítani. Ilyen a Cetelem, Cofidis, Erste és OTP személyi kölcsöne - ezekben az esetekben a bank ajánlata nem változik attól függően, a jövedelem a hitelt nyújtó bankhoz érkezik vagy sem. Persze ettől még nem lesz kedvezőbb egy ajánlat: más bankoknak még így is lehet kedvezőbb ajánlata, mint a fentiek, pl. a Raiffeisen vagy a K&H még mindig képes alacsonyabb törlesztőrészletű kölcsön nyújtani.

Más ajánlatokban viszont hatalmas különbségeket találunk. Míg például a K&H-nál "csak" 0,42 százalékos különbséget idéz elő a THM-ben, ha nem a bankhoz utaljuk a jövedelmünket - visszafizetendő összegben ez nagyjából 30 ezer forintos különbséget jelent - addig a Raiffeisen vagy a Budapest Bank ajánlataiban már 2,65 és 2,83 százalékos különbségek mutatkoznak. Ez már 250-290 ezres különbségek idéz elő a bankon belüli ajánlatok között:

Na és a számlavezetési díjak?

Az már sokszor bebizonyosodott, hogy a kamatkedvezmények mellett - főként minél nagyobb az igényelni kívánt hitelösszeg - megéri a bankváltás. Akkor biztosan, ha a saját bankunk nem kínál számunka kedvező hitelkondíciókat, szemben más bankokkal. Viszont ha más banknál nyitunk számlát, lehetséges, hogy a folyószámlánk egyébként drágább lesz, mint az előző volt. Elsőre ez nem tűnik számottevőnek, hiszen a számlavezetési költségek közt párszáz forintos különbségek adódnak bankonként havonta, miközben - ahogy láthattuk - a kamatkedvezménnyel akár több százezer forintot is nyerhetünk.

Bankot váltanál, de nem vagy biztos abban, hogy jól jársz a végén? Itt összevetheted az ajánlatokat!

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a párszáz forintos havi számlavezetési díj éves szinten már több ezer forint lehet, ráadásul ha a kamatkedvezményekkel akarjuk összevetni, akkor a hitel teljes futamidejére kell nézni azt az összeget, amit kifizetünk a banknak, a fenti kalkulációt alapul véve 60 hónapot minimum, hacsak nem készülünk a végtörlesztést követően azonnal bankot is váltani.

Mevizsgáltuk a bankonként jelenleg elérhető új számla esetén érvényes díjakat bankszámla kalkulátorunkban, és azt találtuk, 60 hónap - az az 5 év - alatt jelentős különbségek adódhatnak. Illetve nem érdemes bedőlni a hirdetésekben hangsúlyozott alacsony számlavezetési díjaknak, mert lehet, hogy az csak az első évre számítva kedvező:

Ha megnézzük a CIB ajánlatát, a 2513 forintos éves számlavezetési díj nagyon kedvezőnek látszik, de látható, hogy mivel a második évtől emelkedik, így összességében 5 év alatt rosszabbul jár vele az ügyfél, mint a Raiffeisen végig 6365 forintos ajánlatával. Arról nem is szólva, hogy ebben a kalkulációban a Budapest Banknál csak 31360 forintos éves díjért találtunk bankszámlát (ez havi 2613 forint). Éves szinten ebben benne van például a 6600 forintos kártyadíj, 3780 forintos számlavezetés, és a bankon kívüli utalások magas költsége.

Természetesen ez egy általános kalkuláció, ha valaki bankváltáson komolyan gondolkodik, érdemes a saját bankhasználati szokásainak megfelelően kiszámolni a számára legkedvezőbb számlatípust. De a számításunkból játszik, hogy jobb a bankváltással vigyázni: lehet, hogy amennyit a kamatkedvezménnyel nyerünk összességében, egy rosszul megválasztott számlával el is bukjuk a számla éves költségén, hogyha addig egy kedvező csomagban voltunk a másik banknál.

Ezért javasoljuk olvasóinknak, mielőtt beadnák egy bankhoz a hiteligényüket egy jelenleg nagyon kedvezőnek látszó személyi kölcsönre, nézzék meg alaposan az ajánlatokat, amelyekhez jó támpont a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátora. Bankváltás előtt pedig használják a bankszámla kalkulátorunkat, nehogy kedvezőtlen ajánlatba fussanak bele a bankfiókban.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.