14 °C Budapest

Lefoglalhatják az autódat, ha nem ellenőrzöd ezt a nyilvántartást

2017. október 16. 15:30

Mintegy harmadával, összesen több mint 300 ezerre emelkedett a hitelbiztosítéki nyilvántartásban rögzített bejegyzések száma 2017-ben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint. A nyilvántartásba mindenkinek feltétlenül érdemes betekintenie, aki használt autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárol, mert innen tudhatja meg, terheli-e az adott vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog. Ha a vevő a vásárlás előtt ezt elmulasztja, akár le is foglalhatják, majd elárverezhetik a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat, ami ellen később már semmit sem tehet.

Évről évre jelentős ütemben bővül a 2014-ben, az új Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott hitelbiztosítéki nyilvántartás (HBNY), és mára olyan átfogó adatbázissá vált, amelybe mindenkinek érdemes betekintenie, mielőtt nagyobb értékű ingóságot vásárol.

A nyilvántartás sok százezer ingósággal - például gépjárművel, gépekkel, gépsorokkal és egyéb azonosítható vagyontárgyakkal - kapcsolatban tartalmazza azt, hogy az adott dolgon (de akár jogon vagy követelésen) fennáll-e valakinek zálogjoga, illetve hogy érinti-e lízing, tulajdonjog-fenntartással történő eladás vagy faktorálás. Fontos, hogy a nyilvántartás nem tartalmazza az ingatlanon és a lajstromozott vagyontárgyakon fennálló jogokat, követeléseket (pl. repülők, hajók).

A HBNY-be minden olyan cégnek vagy magánszemélynek kötelező regisztrálnia, aki ilyen ingóságot lízingel, elzálogosít vagy oly módon ad el, illetve szerez meg, hogy azon az eladónak a tulajdonjoga fennmarad.

Ebbe a körbe tartozik például egy részletre vásárolt gépjármű is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él. Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba, amelyhez mindkét félnek - az eladónak és a vevőnek - egyaránt be kell regisztrálnia a rendszerbe, illetve a jogosultnak nyilatkozatot is kell tennie. Mivel a jogügylet feltétele, hogy az ingóság bekerüljön a nyilvántartásba, addig a vásárló nem fogja megkapni a kívánt vagyontárgyat, míg be nem regisztrált a rendszerbe. E regisztráció kizárólag közjegyzőnél tehető meg.

Ha valaki autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárolna - különösen akkor, ha ezt egy online piactéren teszi -, mindenképpen megéri betekintenie a nyilvántartásba, ahonnan megtudhatja, hogy az adott vagyontárgy terhelt-e zálogjoggal vagy más joggal. Gépjármű esetén rákereshet például a gépjármű alvázszámára is. Ha a vevő nem tekint be a HBNY-be, és zálogjoggal terhelten szerez tulajdont, a korábbi tulajdonos tartozása fejében a járművet a bírósági végrehajtó akár le is foglalhatja, majd elárverezheti. Ez ellen az újdonsült tulajdonos semmit sem tehet, nem hivatkozhat jóhiszeműségre sem, hiszen a nyilvántartásba való betekintéssel tudomást szerezhetett volna arról, hogy a gépjármű nem a vele szerződő fél tulajdonában áll - hangsúlyozza dr. Tóth Ádám.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A MOKK elnöke szerint a HBNY használatának az ingóságok vásárlása estén ugyanolyan automatizmussá kellene válnia az emberek és cégek körében, mint egy ingatlan vásárlásánál a tulajdoni lap lekérésének. A nyilvántartásba való betekintés ráadásul nem kerül semmibe, az bárki számára az interneten, ingyenesen elérhető, az adatok néhány perc alatt lekérhetők. Ezzel havonta 25-26 ezer ember él is, ennyi keresést végeznek a MOKK rendszerén keresztül.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem