21 °C Budapest

Lecserélnéd az autód? Itt egy módszer, amellyel önerő nélkül sikerülhet

2018. augusztus 28. 14:00

Új autó önerő és fedezet nélkül? Talán túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, pedig a valóságban ez egy nagyon is létező opció: ez az úgynevezett tartós bérlet. Bár ezzel a lehetőséggel többnyire a cégek élnek, az ajtó nyitva áll a magánszemélyek előtt is. Mutatjuk, hogy mik ennek a lehetőségnek az előnyei, mik a hátrányai, illetve azt is, hogy milyen egyéb lehetőségei vannak annak, aki új autó beszerzésén gondolkodik.

A vállalati autók beszerzésében egyre népszerűbb és gyakrabban igénybe vett szolgáltatás az operatív lízing, másnéven tartós bérlet, amikor egy fix havidíjért cserébe az autóhasználat mellett az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. szerviz, gumicsere, kárrendezés stb.) is megkapjuk. A "tartós" kifejezés miatt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a típusú konstrukció csak hosszú távra szólhat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor csak pár hónapra és viszonylag rövid időn belül szeretnénk a flottát bővíteni, illetve a szerződést hosszabbítani, például távozás előtt álló vagy próbaidős, esetleg külföldről projektmunkára érkező kollégák esetében.

Szerencsére léteznek kifejezetten ilyen időszakokra szóló lízingkonstrukciók is, amellyel a vállalkozások akár már egy hónapra is bérelhetnek többféle típusú céges autót, miközben a teljes körű szolgáltatásokról sem kell lemondaniuk - derül ki a LeasePlan közleményéből. Ez a rugalmas lízingforma elsősorban olyan esetekben kínál kedvező megoldást, amikor a hosszú távú elköteleződés túl nagy kockázatot jelentene a bérlőnek. Kifejezetten előnyös többek között induló vállalkozások számára vagy olyan vállalatoknak, amelyek egy-egy munkatárs speciális státusza miatt nem tudnak vagy nem akarnak évekre lízingelni. Ezenfelül a konstrukció igénybe vehető lopott vagy totálkáros autó pótlására is, de akkor is praktikus megoldás, ha a cég épp az új flottaautó beérkezésére vár, vagy esetleg csak mérlegel, melyik gépjárművet válassza hosszabb távra.

Nem csak cégeknek

Bár jellemzően a cégek élnek a lízingelés, illetve ezen belül a tartós bérlet nyújtotta előnyökkel, valójában ezeket a magánszemélyek is igénybe vehetik. Ilyenkor a magánszemély csak havi díjat fizet az autó használatáért, majd visszaadja azt a flottakezelő cégnek. A bérleti díj alapját jellemzően az autó nettó vételára alapján határozzák meg. A tartós bérlet előnyei közé tartozik, hogy nem a magánszemélynek kell fizetnie a biztosítást, a flottakezelő intézi a kárrendezést, akárcsak a gumicserét és a szervizelést.

Nincs szükség önerőre, és akár pár hónapra is bérelhet egy teljesen új autó. A konstrukciónak persze hátrányai is vannak, nevezetesen az autó sosem lesz a bérlőé, illetve az évente megtehető kilométerek számát is korlátozzák. A flottakezelő kauciót is kérhet, illetve a bérleti díjak is magasak az átlagos magyar fizetésekhez képest.

Egyéb lehetőségek

Az operatív lízing mellett ugyancsak igénybe vehető a pénzügyi lízing is. A két lízingtípus között van néhány fontos különbség: utóbbi esetben ugyanis a szerződés lejártakor az autó az azt használó tulajdonába kerülhet. A futamidő alatt azonban az autó a lízingcég tulajdonában áll, a gépkocsi használatáért pedig havonta fizeti a lízingelő a törlesztőrészletet. Ennek a konstrukciónak az a hátránya, hogy szükség van önerőre - jellemzően minimum az autó vételárának 20 százalékára -, illetve új autók esetén a futamidő is többnyire rövid, ami magas törlesztőrészleteket eredményez. Az operatív lízingtől eltérően itt a lízingelőnek kell fizetnie az autó üzemeltetésének költségeit.

Természetesen autóvásárláskor is meglévő lehetőség egy személyi kölcsön felvétele. Ez különösen vonzó opció most, amikor a hitelkamatok a padlón vannak, így a havi törlesztőrészletek is alacsonyabbak a korábbiaknál. A személyi kölcsönnél kifejezetten előny, hogy mostanra akár 10 millió forintot is igényelhetünk, amihez mindössze jövedelemigazolásra van szükség. Az autó azonnal a saját tulajdonunkká válik, ami a másik oldalról azt is jelenti, hogy az ezzel járó költségeket is nekünk kell viselnünk.

A Pénzcentrum kalkulátorával megnéztük, hogy mekkora havi törlesztőre számíthat az, aki személyi kölcsönből szeretne új autót vásárolni. A példaszámítás során 1 millió forintos hitelösszeggel és 6 éves futamidővel kalkuláltunk. Találtunk 10 százalékos THM alatti ajánlatot is: a Raiffeisen Banknál a fenti hitelt havi 17 509 forintos törlesztőrészlettel vehetnénk fel, míg a THM 8,86 százalék lenne. De a többi ajánlatot is érdemes megemlíteni: a CIB Banknál 18 037 forint lenne a törlesztőnk (THM 9,41%), míg a Budapest Banknál 19 669 forint (THM 12,80%).

Kíváncsiságból elvégeztünk még egy példaszámítást: most 2 millió forintos hitelösszeget és 5 éves futamidő vettünk alapul. Ekkor a következő ajánlatokat kaptuk:

  • Raiffeisen Bank: 40 505 forintos törlesztő, 8,97 százalékos THM,
  • CIB Bank: 41 540 forintos törlesztő, 9,41 százalékos THM,
  • Budapest Bank: 42 684 forintos törlesztő, 10,50 százalékos THM.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm