2020. október 21. szerda Orsolya

Koronavírus: így jelezd a bankodnak, ha mégis folytatni akarod a hiteltörlesztést

  • MTI
  • 2020. március 31. kedd 14:29

Célszerű elektronikus úton jelezni, ha valaki nem akar élni a hiteltörlesztési moratóriummal - mondta Trencsán Erika pénzügyi szakértő kedden az M1-en

Célszerű elektronikus úton jelezni, ha valaki nem akar élni a hiteltörlesztési moratóriummal 

- mondta Trencsán Erika pénzügyi szakértő az M1-en. A szakember hozzátette, a legtöbb banki ügyfél számára a legkézenfekvőbb az e-bank szolgáltatáson keresztül megtenni ezt, mivel belépésnél már azonosítják magukat, így akár két kattintással elküldhetik a szükséges nyilatkozatot. Az ügyfelek fizetési szándékukat telefonon és applikáción keresztül is jelezhetik - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: semmiképpen nem javasolt személyesen felkeresni a bankfiókokat, nemcsak egészségügyi okok miatt, hanem azért sem, mert a pénzintézetek kisebb létszámú ügymenetre álltak át. A szükséges adatok bankonként eltérőek, ezért érdemes szintén online felületen tájékozódni arról, hogy milyen adatokat vár az adott pénzintézet - jelezte Trencsán Erika.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó