Korlátozásokat vezet be a magyar bank: mostantól így intézkedhetnek az ügyfelek

2020. március 19. 19:47

Levélben értesíti ügyfeleit a CIB Bank, melyben az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseiket mutatják be. Megváltozott nyitvatartás, várhatóan hosszabb ügyintézés, és üzlet előtt várakozásra számíthatnak az ügyfelek.

A CIB Banknál kiemelten fontosnak tartjuk a koronavírus-fertőzés lehetőségének minimalizálását. Számos lépést tettünk az elmúlt időszakban ügyfeleink és kollégáink egészségének védelméért, és a továbbiakban is mindent megteszünk ezen cél érdekében. Mindenben követjük Magyarország Kormánya és az illetékes magyar hatóságok útmutatásait, határozatait és rendeleteit, valamint igazodunk a WHO ajánlásaihoz is

- kezdiu ügyfeleinek címzett levelét a bank. A bankfiókok továbbra is fogadják az ügyfeleket, de néhány korlátozást bevezettek azért, hogy biztosítani tudják a fertőzés esélyének csökkentését.

2020. március 23-tól minden bankfiók rövidített nyitvatartási renddel működik, illetve a Westend bevásárlóközpontban lévő bankfiók szombatonként zárva lesz - ameddig a helyzet kívánja. A bankfiókok jelenleg korlátozott számban engedik be ügyfeleket. A bankfiókba a korlátozás miatt belépni nem tudó ügyfeleinket arra kérik, várakozzanak kint, a bejárat előtt, amíg sorra kerülnek.

Arra is kérik továbbá az ügyfeleket, hogy ne látogassák bankfiókokba, ha:

  • az elmúlt 14 napban jártak külföldön, vagy érintkeztek olyan személlyel, aki külföldön járt
  • érintkeztek koronavírussal fertőzött személlyel vagy magukon érzékelik a betegség tüneteit.

Ezeket az ügyfeleket az adott esemény bekövetkezésétől számított leghamarabb 14 nap múlva tudják fogadni - a koronavírus esetében a jelenlegi orvosi konszenzus alapján elfogadott kéthetes lappangási idő elteltével.

Szükség esetén nyilatkozati előírásokat vezetnek be, amelyekkel bankfiókjainkba történő belépéskor találkozhatnak, és amelyek ügyfeleink és munkatársaink védelmét szolgálják - írják a közleményben.

A fióki ügyintézések várható ideje lassabb lesz a megszokottnál, ezért, illetve a személyes kontaktus csökkentése érdekében kérik, lehetőség szerint, aki tudja használja az elektronikus csatornákat, illetve CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elektronikus csatornákon ugyanis elérhetőek a bank legfontosabb szolgáltatásai, 24 órában: 

  • Átutalások - az Azonnali Fizetési Rendszerben a legfeljebb 10 millió forint összegű, elektronikus csatornán indított, belföldi forint átutalási megbízások 5 másodperc alatt teljesülnek, napszaktól és hétvégétől függetlenül. További részletek: www.cib.hu/afr
  • Egyenleg/számlatörténet ellenőrzése
  • Bankkártyás vásárlási és készpénzfelvételi limitek módosítása
  • Befektetések kezelése
  • Betétlekötés

Ha nem rendelkezik CIB Bank Mobilalkalmazással vagy CIB Bank Online internetbankkal:

  • Önálló tulajdonosként lehetősége van CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül szerződni elektronikus szolgáltatásainkra.
  • Céges- vagy több tulajdonosú számla esetében, illetve amennyiben CIB Telefonos Azonosító Kódját vagy a biztonsági kérdésre adott válaszát elfelejtette, csak bankfiókjainkban kérheti az elektronikus csatornák beállítását.
  • A mobilalkalmazás letölthető az alkalmazásáruházakból, az internetbank pedig elérhető a www.cib.hu oldalon, a honlap felső sávjának jobb oldalán található belépés gombra kattintva.

További szolgáltatások:

Az ATM-ek folyamatosan rendelkezésre állnak, amennyiben készpénzre van szüksége, de a készpénzhasználat mellőzésével is csökkenthető a fertőzés terjedése, ezért javasoljuk, hogy ahol csak lehet, fizetéshez használja bankkártyáját. Érintéssel történő fizetésre alkalmas bankkártyáját ki sem kell adnia kezéből!

A CIB24 telefonos ügyfélszolgálat a nap 24 órájában rendelkezésére áll a (+36 1) 4 242 242 telefonszámon. Előfordulhat, hogy a megnövekedett telefonos ügyintézések száma miatt a várakozási idő meghosszabbodik, ilyen esetben a türelmet kér a bank. A teljes körű ügyintézéshez az alábbiakra van szükség:

  • CIB24 azonosító - ez általában a GIRO számlaszámának középső 8 karaktere
  • 4 jegyű CIB Telefonos Azonosító Kód

Az előre kifizetett szolgáltatások árának visszatérítése:

  • Előre kifizette utazásait vagy lemondták a koncertet, amelyre jegyet vásárolt? A bankkártyával történt tranzakciók esetében segíteni tudunk Önnek.
  • Ha a kereskedő törli a szolgáltatást, a tranzakció összegét 15 napon belül jóvá kell írnia az Ön számláján. Ha a kereskedővel történt egyeztetés után ez nem történik meg, hívja CIB24 ügyfélszolgálatunkat, és segítünk!
  • Ha Ön szeretné lemondani a már megvásárolt szolgáltatást, kérjük, ellenőrizze, hogy lemondható-e:
  • Nem lemondható: sajnos nem tudunk segíteni az ár visszatérítésében.
  • Lemondható:a bank kéri, az Ön által elfogadott Általános Szerződési Feltételekben leírt törlési feltételeknek megfelelően járjon el. Ebben az esetben a kereskedőnek a törlés napjától számítva 15 nap napon belül vissza kell térítenie a szolgáltatás árát. Ha a kereskedővel történt egyeztetés ellenére a jóváírás nem érkezik meg, hívja CIB24 ügyfélszolgálatunkat, és segítenek!

Hitelezést érintő változások

A lakossági, valamint a vállalati hitelezést érintő kormányzati intézkedések kapcsán tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy mindenben követjük a jogszabályi előírásokat, és azoknak megfelelve működünk. A bejelentett intézkedések esetében is így fogunk eljárni. Várjuk Magyarország Kormányának további részletszabályokat rögzítő rendeleteit, és ki fogjuk dolgozni azok beemelését az érintett hitelek esetében. A részletekkel kapcsolatban tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket, addig is türelmüket kérjük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem