Kivégzi a feketézőket az online kassza

Pénzcentrum
2017. május 31. 08:34

Egyre költségesebb forgalmi adót csalni, az online számlázás bevezetésével pedig még nehezebb lesz megkárosítani a közkasszát - mondta a Magyar Időknek az adóhivatal pénzügyi nyomozóinak munkáját irányító helyettes államtitkár.

A lap szerdai számában megjelent írásban Sors László kifejtette: az utóbbi időben több intézkedés is született a költségvetést megkárosító cselekmények visszaszorításáért. Beszámolt arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén új módszert alkalmaz az áfacsalók ellen. A hivatal emberei megfigyelik azoknak a termékeknek az árát, amelyekkel gyakran követnek el visszaélést, ilyen például az étolaj, cukor, kávé, esetleg műtrágya vagy az élelmiszer-adalék.

A feltűnően alacsony ár eleve gyanús, sokszor arra derül fény, hogy a beszerzési láncban nem fizették meg az áfát, sőt megkísérlik visszaigényelni azt az összeget, amelyet elcsaltak. Gyanú esetén a NAV munkatársai összehangolt módszerrel - adóellenőrzéssel, kamionok vizsgálatával, országok közötti termékforgalom megfigyelésével - derítik fel a bűnszervezetet.

A megindított büntető- és adóigazgatási eljárásban a hiányzó adó fedezeteként az érintett szervezetek és magánszemélyek vagyonát is lefoglalja a NAV.

A helyettes államtitkár kitért az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentésére is, kiemelve, hogy az ötszázalékos mérték olyan alacsony, hogy többe kerül a csalás végrehajtása, mint az illegálisan megszerezhető vagyon. Az áruszállítás elektronikus követési rendszere szintén megnehezíti a csalók dolgát.

A szakember az igazi áttörést a következő év közepétől várja, amikor - a kormányzati tervek szerint - kötelezően életbe lép az online számlázás, ami az adóellenőrzésben és a pénzügyi nyomozásban is minőségi változást jelent majd.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm