8 °C Budapest

Kiderült, csak így vehető igénybe az illetékmentesség és az 5 százalékos áfa

2020. november 5. 20:01

A kormányzati intézkedéscsomag múlt hét végén újabb elemmel, az ingatlanvásárláshoz kapcsolódó közjegyzői díj maximalizálásával bővült, valamint a parlament elé terjesztették az illetékmentességet és lakásáfát szabályozó törvénytervezetet. Szakértők most azt összefoglalták, hogy a frissen közzétett részletek hogyan befolyásolhatják a vásárlók döntéseit.

Az elmúlt hét végén újabb elemmel bővült az október folyamán részletekben ismertetett kormányzati otthonteremtési program. Az áfacsökkentés, a CSOK igénybevétele esetében áfa visszaigénylés, az ingatlanfelújítási támogatás, az illetékmentesség és a tetőtér beépítésére igényelhető CSOK támogatás mellett január elsejétől az ingatlanvásárláskor fizetendő közjegyzői díjat is maximalizálják. Szintén a múlt héten, október 27-én terjesztették a Parlament elé az 5 százalékos áfa és az illetékmentesség részletszabályait tartalmazó törvényjavaslatot.

Az intézkedés csomag hat pontja közül már kettőt ismerünk részleteiben, de még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. Ugyanakkor a kilátások továbbra is biztatóak és a piac pozitív irányú elmozdulására lehet számítani. A lakásvásárlással kapcsolatos korábbi megfontolásokat tovább árnyalják a nemrég közétett törvényjavaslat részletei, ezek alapos ismerete szükséges ahhoz, hogy a legnagyobb mértékben ki lehessen használni az otthonteremtési akcióterv előnyeit

 - mondja Valkó Dávid, OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

5 vagy 27, bruttó vagy nettó?

A törvényjavaslat szerint az új építésű lakásokra vonatkozó, 5 százalékos áfát a 2021. január 1. után teljesített ügyletekre kell alkalmazni, ennek gyakorlati hatását egy példával tudjuk a legegyszerűbben szemléltetni. Tételezzük fel, hogy egy kihagyhatatlan ajánlat miatt még idén vásároltunk lakást egy olyan beruházásban, ahol 27 százalék az áfa, azaz nem tartozott az eddig is kedvezményes 5 százalékos áfateher alá. A vételár 10 százalékát a szerződéskötéskor kell kifizetnünk, a fennmaradó 90 százalékot pedig 2021. január 1. után. Ebben az esetben az idén esedékes 10 százalékos vételárrészre 27 százalékos áfát, a jövő évben kiegyenlítendő részre pedig 5 százalék áfát kell fizetnünk.

Fontos figyelni arra is, hogy az adásvételi szerződés bruttó vagy nettó összeget tartalmaz. Bruttó összeg esetében az adókedvezmény nem érvényesíthető, ezért az 5 százalékos áfa ott jelent valódi árcsökkenést, ahol a szerződés nettó vételárat és mindenkori áfa-kitételt tartalmaz, és idén még a 27 százalékos áfa alá tartozik a projekt.

Összefoglalva, ha valami okból még ebben az évben kell szerződést kötni egy 27 százalékos áfás lakásra, akkor járunk jól, ha a vételár megbontás tartalmazza a nettó összeget és külön a mindenkori áfát, a teljes vételárból pedig a lehető legnagyobb rész megfizetése a jövő évre ütemezendő.

A gyakorlatban az 5 százalékos áfakulcs a már építés alatt álló ingatlanok mellett azokra vonatkozik, amelyek építési engedélye legkésőbb 2022. december 31. napján véglegessé válik, vagy az építését ezen időpontig bejelentik az egyszerű bejelentés szabályai szerint. Ezeknél az újépítésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfát 2026. december 31. napjáig kell alkalmazni. 

Ennél a pontnál csak azt kell szem előtt tartani, hogy az építtetők az építési engedély megszerzéséig ezt a kétéves határidőt véletlenül se lépjék át. A kedvezményes áfa szabályozása bizonyos területi megkötéseket is tartalmaz. Akkor alkalmazható az 5 százalékos kulcs, ha a lakás hasznos összes alapterülete több lakásos ingatlannál nem lépi át a 150, családi házak esetében pedig a 300 négyzetmétert.

Az áfa-szabályok szempontjából újnak minősül az ingatlan, ha annak használatbavétele még nem történt meg, vagy megtörtént, de a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el két év. Még a szerződéskötés előtt győződjünk meg arról, hogy a kiszemelt ingatlan ezen feltételeknek megfelel-e, mert előfordulhat, hogy olyan, már használatba vételi engedélyt kapott lakásra esett a választásunk, amely, például kevésbé ideális a fekvése vagy elosztása miatt, már ennél régebb óta a piacon van.

A törvényjavaslat röviden kitér a rozsdaövezetek kérdésére is, miszerint: "a rozsdaövezeti akcióterületek kijelölését követően nem tartozik e rendelkezés hatálya alá azon lakásoknak az értékesítése, amelyek e területen találhatóak, ezek a korábban bevezetett szabály szerint tartoznak az 5 százalékos adókulcs hatálya alá". Ezeken a területeken tehát valószínűleg 2026 után is marad az 5 százalékos áfakulcs. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Aki CSOK igénybevételével vásárolna új lakást, annak vélhetően a közeljövőben érkeznek még hasznos információk arra vonatkozóan, milyen feltételekkel és metódussal tudják majd az 5 százalékos áfát visszaigényelni, mint ahogy ezt a lehetőséget a Kormány néhány hete beharangozta.

Illetékmentesség 2021. január 1-től

Január elsejétől a CSOK igénybevételével vásárolt új és használt ingatlanokra is teljes illetékmentesség jár. Ez a kedvezmény az 5 százalékos adókulccsal ellentétben nincs korlátozva sem alapterület, sem forgalmi érték szempontjából, viszont a CSOK alapterületi előírásoknak (pl. egy gyerek esetén minimum 40 négyzetméteres lakás) meg kell felelni.

Fontos lehet a pénzügyi lehetőségek számbavételénél, hogy nem utólag kell a befizetett illeték összegét visszaigényelni, hanem eleve nem kell az illetéket megfizetni.

Abban az esetben, ha az illetéket mégis meg kell fizetni, mert a CSOK fejében vállalt gyermek vagy gyermekek egyike sem születik meg vagy a kedvezményezett például válás miatt az önkéntes visszafizetés mellett dönt, a Nemzeti Adó és Vámhivatal intézkedik az illeték kiszabásával kapcsolatban. Az illeték alapja ekkor az adásvételi szerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték, mértéke pedig a szerződés megkötésének napján hatályos illetékmérték.

A törvényjavaslat kimondja, hogy nem kell az illetéket megfizetni akkor, ha a kedvezményben részesülő egészségügyi állapota miatt hiúsul meg a gyermekvállalás.

Az illetékmentesség a 2021. január 1. után megkötött adásvételi szerződésekre vonatkozik, így ügyelni kell arra, hogy regisztrációs szerződéssel vagy vételi szándéknyilatkozattal már idén le lehet foglalni az ingatlant, de az adásvételi szerződés dátuma mindenképpen január 1. vagy későbbi kell, hogy legyen.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy továbbra is érvényesek a múlt heti megállapításaink: azok, akik januárban a legjobb alkupozíciót szeretnék elérni, már most tájékozódhatnak, és érdemes folyamatosan böngészniük az aktuális kínálatot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem