9 °C Budapest

Jó tudni: tízszer több lakástámogatást kaphatnak jövőre ezek a családok

2020. november 5. 17:33

Az egy gyermeket nevelő, vagy egy gyermeket vállaló családok lakásvásárláskor 600 ezer forint csok támogatásra lehetnek jogosultak jelenleg. 2021-től azonban az új támogatásoknak köszöngetően - áfa-visszatérítés, illetékmentesség - egy 60 millió forintos újépítésű lakás vásárlásakor már közel 6 millió forint támogatást kaphatnak.

A jelenleg elérhető család-, lakástámogatások a kettő vagy három gyermeket nevelő szülők, illetve az ennyi gyermeket vállaló fiatal házasok számára jelentenek komolyabb segítséget. Miközben például egy gyermeket nevel család mindössze 600 ezer Ft vissza nem térítendő csok támogatásra számíthat egy használt vagy egy újépítésű lakás megvásárlásához, három gyermeknél 2,20 millió Ft illetve 10 millió Ft ugyanez, attól függően, hogy használt vagy újépítésű ingatlant vesznek. A vissza nem térítendő csok-on túl a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csok-hitel igényléséhez is legalább két gyermek az elvárás, a maximális hitelösszeg pedig két gyermeknél 10 millió Ft, míg három gyermeknél akár 15 millió Ft-hoz is hozzá lehet jutni.

Lakást vennél hitelre? A Pénzcentrum Lakáshitel Kalkulátorának segítségével kiválaszthatod a számodra legmegfelelőbb banki ajánlatot, így havonta tízezreket is megspórolhatsz! KATT!

A 2021 januárjától elérhető támogatások maximális összegének kihasználásához azonban a legtöbb esetben már egy gyermek is elégséges, vagyis a kisebb családok is komoly támogatást kaphatnak.

Milyen támogatásokat vezetnek be 2021-től?

Az új építésű lakások áfája 2021 januártól 27 százalékról ismét 5 százalékra csökken. Itt kizárólag az alapterületre vonatkozóan van előírás: lakások esetében 150, míg házaknál 300 négyzetméternél nem lehet nagyobb az ingatlan. Ugyanakkor a gyermekszámra vonatkozóan nem szabnak meg feltételeket, így a gyermektelenek és az egy gyermeket nevelők is profitálhatnak az adócsökkentésből, már ha az építtetők nem nyelik azt be részben vagy egészben. 

Újdonság, hogy az 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik a családok, amennyiben csok támogatást igényelnek a vásárláshoz, ami már az egy gyermeket nevelők számára is jelentős pénzügyi előnyt jelent. Fontos, hogy jelen esetben az adót utólag kapják vissza, annak mértékét a vételárral együtt meg kell fizetni.

2021-től a vagyonátruházási illetéket sem szükséges megfizetni azon családoknak, amelyek csok-kal vásárolnak lakást. Az illeték a legtöbb esetben a vételár 4 százaléka, melyet a vásárlást követően kell rendeznie a vevőnek. Ezen díjtétel alól 2021-től mentesül minden új építésű, vagy használt lakást vásároló család, amennyiben igénybe vették a vásárláshoz a csok támogatást.

Nézd meg a hazai bankok legjobb ajánlatait a Pénzcentrum Lakáshitel kalkulátorában! KATT!

A gyermeket nevelő szülők meglévő ingatlan felújítására is támogatást kaphatnak. A felújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot visszatérít utólag az állam a benyújtott számlák alapján. A kedvezményt a már gyermeket nevelő szülők vehetik igénybe, csok-ot viszont nem szükséges kérelmezni hozzá. Ez utóbbi azért lényeges, mert a csok mindig valamilyen új lakáscélhoz kapcsolódik (kivéve a falusi csok-ot, ami csökkentett összeggel bővítésre és korszerűsítésre is fordítható), itt azonban a meglévő ingatlan felújítását is támogatni fogja majd az állam. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyancsak újdonság, hogy 2021-től már tetőtér-beépítésre is fel lehet venni a csok támogatást. Ezzel egy család a szülői ingatlan tetőterében is kialakíthatja saját - külön bejáratú - otthonát, melyhez a gyermekszámtól függően 600 ezer - 10 millió forint támogatást kaphatna.

Mit jelenthet ez számszerűsítve

Jelenleg egy új építésű lakás vásárlására az egy gyermeket nevelők, vagy egy gyermeket vállalók 600 ezer forint csok támogatást kaphatnak. 2021-től ez az összeg egy 60 millió forint értékű lakás vásárlásakor közel 6 millió forintra növekedne. A 600 ezer forint csok támogatás mellett ugyanis elengedik az illetéket, ami egy 60 millió Ft-os ingatlan esetében 2,4 millió forint lenne, amit meg sem kell fizetnie a vevőknek. Ráadásul az 5 százalékos áfát a család utólag visszaigényelheti, ez további 2,85 millió forint támogatást jelentene. Mindehhez elégséges egyetlen gyermeket nevelni, vagy vállalni. (Fontos, hogy vállalt gyermek után csok támogatást csak fiatal házasok kaphatnak, ahol legalább az egyik fél nem töltötte be a 40. életévét.)

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az akár 10 millió forint összegű Babaváró hitel is felvehető akár gyermek nélkül is (ebben nem lesz változás 2021-től), ám ahhoz, hogy ez a futamidő végéig kamatmentes maradjon, öt éven belül legalább egy gyermeknek születnie kell. (A második és a harmadik babánál pedig elengedik a fennálló tőketartozás 30%-át, illetve egészét.) A kamatmentesség pénzügyi előnye sem lebecsülendő azonban, hiszen a Pénzcentrum lakáshitel kalkulátor szerint egy hasonló paraméterű lakáshitelhez képest mintegy 6 millió Ft-tal kevesebbet kellhet emiatt összességében visszafizetni a bank részére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem