20 °C Budapest

Itt van minden tudnivaló a babaváró kölcsönt érintő változásokról: ezt jobb, ha tudod

2020. május 22. 10:45

A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének feltételeit. A könnyítések célja, hogy a járvány miatt átmenetileg bajba került fiatal házaspárok a jövőben se essenek el az állami támogatástól. Itt van minden tudnivaló a változásokkal kapcsolatban.

Az élet a pandémiás helyzetben sem áll meg, az emberek a mostani időszakban is kötnek házasságot, vállalnak gyermeket. Az Erste Bank tapasztalatai szerint a Babaváró hitelek iránt az elmúlt hetekben is nagy volt a kereslet. A pénzintézet a kölcsön tavalyi indulása óta 11 500 házaspár igényét fogadta be, ebből több mint 3500-at az idei első négy hónapban. Az ügyfelek összesen több mint 110 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek, amelyből 35 milliárd forintot meghaladó összeg a 2020. január-áprilisi időszakban érkezett be - mondta el Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Érdekel, mekkora babaváró hitelösszegre vagy jogosult? Számold ki a Pénzcentrum kalulátorával!

A Babaváró hitelek 45 százalékát Budapesten, 55 százalékát vidéki városokban igényelték. Az átlagos hitelösszeg 9,7 millió forint, az ügyfelek több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött. Akik ennél kevesebbet igényeltek, jellemzően az igazolt jövedelmük alapján döntöttek így. A hiteligénylések alig 5 százalékát kellett elutasítani, leginkább azért, mert az igénylők jövedelme nem felelt meg a felelős hitelezésről szóló jogszabályi követelményeknek.

A Babaváró kölcsön az OTP Bank tapasztalatai szerint a rendkívüli járványhelyzetben is szintén népszerű maradt, legalábbis erre lehet következtetni az MNB adatai és bankhoz érkező igénylések és ügyfélmegkeresések számából. Az MNB legfrissebb adatai szerint ugyanis a kihelyezett Babaváró kölcsön állomány 2020 márciusára 631,2 milliárd forintra nőtt, ami 11 százalékos bővülést jelent az idén februári 567,6 milliárdhoz viszonyítva. A termék bevezetése óta több mint 30 ezer házaspár igényelt átlagosan 9,5 millió forint összegű kölcsönt. 2020 első három hónapjában a Babaváró hitelek szerződéses összege pedig 72 milliárd forint volt a hitelintézetnél.

Nézd meg mennyi lenne a babaváró hitel törlesztőrészlete kalkulátorunkban!

A Bababáró kölcsönt is érintő könnyítésekről szóló kormányrendelet 2020. április 23-án lépett életbe, az abban foglalt intézkedések jelenleg is érvényesek. A veszélyhelyzet feloldásáról, annak pontos dátumáról a Kormány dönt.

Mik is voltak a könnyítések?

A személyes érintkezések számát igyekszik csökkenteni az a módosítás, amely lehetővé teszi, hogy csak a házaspár egyik tagja vegyen részt az ügyintézésben. A kölcsön igényléséhez és a szerződéskötéshez ebben az esetben csak meghatalmazásra van szükség.

A meghatalmazott csak az igénylő házaspár valamelyik tagja lehet a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint annak megszűnését követő 30. napig. A meghatalmazás lehet az OTP Bank saját, a kitöltést követően két tanú aláírásával hitelesített nyomtatványa, ami a weboldalunkon elérhető. Ugyanakkor elfogadjuk a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is, ha az megfelel a tartalmi és formai feltételeknek

- tájékoztatott dr. Rajmonné Veres Ibolya, a bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.

Határidőket érintő módosítások

Korábban a gyermek születése akkor jelentette a Babaváró kölcsön teljes futamidőre szóló kamatmentességét, ha a gyermek a hiteligénylés után született meg. A módosítás szerint most már utólag is be lehet adni az igénylést, ha a baba a veszélyhelyzetben, illetve az azt követő 30 napon belül érkezik, erre a veszélyhelyzet lejártát követően 60 nap áll rendelkezésre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hasonlítsd össze a bankok ajánlatait a Babaváró kölcsön kalkulátorunkban!

A két hónap elegendőnek tűnhet, de azt is számításba kell venni, hogy az igénylés benyújtása előtt több dokumentumot, például a TB-igazolást is be kell szerezni az illetékes kormányhivatalban vagy ügyfélkapun keresztül elektronikus formában, ami akár több napot is igénybe vehet.

A jelenlegi helyzetben a házaspárok akkor is igényelhetnek Babaváró kölcsönt, ha a feleség a veszélyhelyzet idején tölti be a 41. életévét. Az igénylés benyújtásának határideje ebben az esetben a veszélyhelyzet végét követő 30. nap. A kölcsön folyósításához szükséges köztartozás-mentességről a veszélyhelyzet előtti utolsó napon (2020. március 10.) fennállt állapot szerint kell nyilatkozni.

Könnyítések az igazolások benyújtásánál

A kormányrendelet a Babaváró kölcsön igényléséhez feltételként szabott, három évig folyamatosan fennálló, maximum 30 napra megszakított TB-jogviszony igazolásában is tartalmaz könnyítéseket. Nem számít a jogviszony megszakításának, ha az igénylő a veszélyhelyzetben vagy az azt követő 30 napban veszíti el a munkáját és nem tud 30 napon belül elhelyezkedni. A kedvezmény a veszélyhelyzetet követő legfeljebb 90 napig érvényes, ennyi idő áll az igénylő rendelkezésére, hogy ismét rendezze a TB-jogviszonyát. Ha újra dolgozni kezd, a veszélyhelyzet idején kimaradt napokat is biztosítási jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni.

A kormányrendelet azt is lehetővé teszi, hogy a Babaváró kölcsönnel rendelkezők a veszélyhelyzet utánra halasszák néhány dokumentum és igazolás bemutatását. Ezek közé tartozik a megszületett gyermek, vagy a kamattámogatást befolyásoló körülmény, változás bejelentése. A kormány a jogorvoslati határidőt is kitolta a veszélyhelyzet lejártát követő 30. napig.

Ami nem változik

A Babaváró kölcsön hitelintézeti feltételrendszerében nincs változás, továbbra is ellenőrizni kell az igénylők jövedelmi helyzetét, valamint TB jogviszony igazolása is szükséges a kölcsönigényléshez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem