21 °C Budapest

Itt járnak jól a falusi csokkal: eladó házból sincs hiány

2019. június 12. 08:45

Elindult a visszaszámlálás, alig három hét múlva élesedik a családvédelmi program számos eleme, köztük a falusi családi otthonteremtési kedvezmény is. Mint arról már beszámoltunk, a tanyákra is kiterjedő falusi csok keretében az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak használt ingatlan vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be - írja a HelloVidék. Vásárlási cél esetén - új építésű lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére.

Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Az előrejelzések szerint igen komoly az érdeklődés a falusi csok iránt; a Takarék Csoport elemzői prognózisa szerint mintegy 150 milliárd forint értékben, összesen 30 ezer család részesülhet falusi csok támogatásban három év alatt. Mint azt a HelloVidéknek elárulták, tapasztalataik alapján a falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, és segítheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését. Ezzel többnyire a legtöbb ingatlanpiaci elemző is egyetért, viszont azt többnyire hozzáteszik, hogy lesznek olyan periférián lévő települések szép számmal, amelyek nem vonzzanak majd érdeklődőket.

A legdrágább járások és települések

A falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fő alatti, csökkenő lélekszámot mutató település került. Mivel rengeteg településről van szó, az ország szinte minden szegletében találhatunk olyat, ahol fel lehet majd venni a támogatást, így az sem nagy meglepetés, hogy a lakáspiaci árszínvonal rendkívül széles skálát rajzol. Az Otthontérkép és a Knauf Insulation friss kutatásából nemrég az is kiderült, hogy minden 100, most meghirdetett ingatlanból kevesebb mint 6 található a falusi csok-kal érintett településen, klasszikus családi ház közül pedig 100-ból alig 4 eladó az érintett településeken.

A teljes cikk, amelyből kiderül mely járások a legdrágábbak, és hogy hány négyzetméterre elég a falusi csok, a HelloVidék oldalán olvasható. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm