Itt az év autósbotránya: 100 ezret is spórolhatsz vele

2015. október 10. 13:00

A Volkswagen botránynak köszönhetően az autógyár régebbi járművei is veszítettek értékükből, már most jelentősen olcsóbban kaphatunk VW-ket, ráadásul az áresés még jelentősebb lehet. Persze nem mindenkinek éri meg most autót venni, de mutatunk egy okot, ami miatt mégis most érdemes lecserélni a régi kocsinkat.

A Volkswagen (VW) dízelbotránya miatt csak Európában 3,6 millió autóban kell alkatrészt cserélni. Emiatt várhatóan csökkenni fog az autók teljesítménye, de cserébe a dízelmotoros használt Volkswagenek ára akár jelentősebb mértékben is csökkenhet.

Ha a szeptemberi használtautó adatokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy míg az összes használt autót tekintve az árak 2,8 százalékkal nőttek, addig a VW dízelei 0,2 százalékkal csökkentek, vagyis a különbség más használtautókhoz képest 3 százalék. Ez azt jelenti, hogy egy 3 millió forintos VW-n most közel 100 ezer forintot spórolhatunk más márkájú, hasonló árú gépkocsihoz képest.

Milyen botrányról van szó?

A Volkswagen a dízel meghajtású motorok vezérlőegységét úgy módosította, hogy a károsanyag kibocsátási tesztek során a motor úgy működjön, hogy a lehető legkevesebb káros anyagot bocsássa ki. Az átlagos használat során persze másként működött az autó, így a mérésekhez képest jelentősen magasabb volt a szén-dioxid és nitrogén-monoxid kibocsátás. Ez természetesen szabályellenes, így az autógyártőnak nemcsak a jó hírneve sérült ezzel, hanem akár komoly büntetéseket is kaphat emiatt.

Nem véletlen az árcsökkenés

Nem véletlenül csökkentek már most az árak, és az is borítékolható, hogy további áresést kell elkönyvelnie a dízeles VW tulajdonosoknak. A menettulajdonságok ugyanis romolhatnak az alkatrészcsere után és a motor szoftvercseréje után (igaz, az autó továbbra is hibátlanul működik).

A teljesítményromlás, illetve a szervízeléssel járó macera miatt sokan mielőbb megszabadulnának Volkswagenjüktől, és ez bizony lenyomhatja az árakat.

Hogyan érdemes VW-t venni?

Akit az esetlegesen alacsonyabb teljesítmény és az (egyszeri) szervízeléssel járó macera nem zavar, annak bizony megérheti most beruháznia egy használt Volkswagenbe. Persze nem mindenkinek van meg a kellő fedezete az autóvásárláshoz, ilyenkor érdemes a bankoktól kölcsönt felvenni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha hitelt veszünk fel az autónk kifizetéséhez, akkor most korábban nem látott alacsony kamatokkal számolhatunk. Ugyan új autóknál akár 7 százalék körül is alakulhat a kölcsönünk teljes hiteldíj mutató (THM), de még a használt autók esetében is 10 százalék körüli kamatokkal számolhatunk.

Míg a válság előtt az autóhitelek voltak népszerűek, addig mára az autófinanszírozás szinte kivétel nélkül zárt végű pénzügyi lízinggel folyik. Kiszámoltuk, hogy egy öt éves VW Passat, ami 3 millió forintba kerül, öt éves futamidő mellett mennyibe kerül nekünk havonta, ha 1,5 millió forintos önerővel vesszük meg az autót.

Ebben az esetben a legolcsóbb megoldást jelenleg a Budapest Bank ajánlja (31 642 forintos havi törlesztővel), de a többi pénzintézet ajánlata sem marad le tőlük sokkal, a legdrágább törlesztőrészlet is mindössze kétezer forinttal magasabb.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem