Itt a lista: 16 bank ellen nyerhet pert a jegybank

2015. október 9. 12:31

Az MNB jogerős érdemi pernyertességével végződött a jegybank által indított (forint alapú és tényleges devizahiteles elszámolást érintő) valamennyi eddig lezárult közérdekű bírósági eljárás. Az érintett alperes pénzügyi intézményeknek így a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük elszámolniuk fogyasztóikkal.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elszámolási törvény felhatalmazása alapján 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított 2015 április végén közérdekű pert. A keresetek célja annak megállapítása volt, hogy az intézmények a forint alapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseinek részévé tett, 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételek (ÁSZF) egyes előírásai (amelyek egyoldalú kamat-, díj- illetve költségemelést tesznek lehetővé a pénzügyi intézménynek), illetve a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításainak egyes részei tisztességtelenek, ezért érvénytelenek.

A perek döntő többsége jogerősen lezárult. Egyetlen esetben még felülvizsgálati eljárás van folyamatban a Kúria előtt, egy további perben az eljárást a bíróság felfüggesztette. Két érintett pénzügyi vállalkozás a per időszakában - más, korábban így döntő pénzügyi intézményekhez hasonlóan - önkéntesen alávetette magát az adott időszakra vonatkozó elszámolási kötelezettségnek, így ezen eljárásokat a bíróság megszüntette.

Az MNB közérdekű keresetei kapcsán érintett intézmények:
  • AEGON Magyarország Hitel Zrt.
  • BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet
  • CIB Bank Zrt.
  • CIB Lízing Zrt.
  • Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe
  • FHB Jelzálogbank Nyrt.
  • FHB Kereskedelmi Bank Zrt.
  • Magyar Cetelem Bank Zrt.
  • MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
  • MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.
  • OTP Bank Nyrt.
  • OTP Jelzálogbank Zrt.
  • Örkényi Takarékszövetkezet
  • SOPRON BANK BURGENLAND Zrt.
  • UCB Ingatlanhitel Zrt.
  • Zalavölgye Takarékszövetkezet

Az MNB valamennyi lezárult eljárásban érdemben pernyertes lett. A bíróságok ugyanis úgy foglaltak állást, hogy a pénzügyi intézmények perrel érintett ÁSZF-ei az érintett időszakra vonatkozóan is nagyobb részben tisztességtelennek, s így érvénytelenek voltak. A jegybank pernyertességével befejeződött perek öt intézménynél az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék, egy esetben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, öt szolgáltató esetében pedig a Kúria felülvizsgálata során hozott jogerős ítéletével zárultak. A bíróság két bankkal szembeni pert - tekintve, hogy az érintett intézmények egyes szerződési kikötéseket konzorciálisan alkalmaztak - egyesített, és a jegybank keresetét ekként bírálta el.

Az MNB tapasztalatai szerint a közérdekű perekben kifogásolt szerződési kikötések lényegében azonosak voltak azon kikötésekkel, amelyek tisztességtelenségét a bíróságok már korábban - a bankok által a magyar állammal szemben indított elszámolási perekben - megállapították. Ennek megfelelően a bírói testületek álláspontja a közérdekű perekben is jellemzően igazodott a korábbi eljárásokban már kimunkált bírói gyakorlathoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az érintett pénzügyi intézményeknek a 2010. november 26-át követő időszakra vonatkozóan a perek eredményeképpen, az ezt megelőző időszakra vonatkozóan pedig a törvény erejénél fogva kell elszámolniuk a tisztességtelenül elvont összegekkel.

Az elszámolási értesítőket - a két időszakra vonatkozóan egyben - 2015. szeptember 30-ig kellett postára adni a fogyasztóknak, 8 pénzügyi intézmény esetében azonban (az őket érintő perek lezárultának időpontja miatt) az elszámolás későbbre tolódik. Az elszámolási értesítők részletes információin túl a közérdekű perek eredményéről és az értesítők megküldésének határidejéről a pénzügyi intézményeknek honlapjukon és fiókjaikban is tájékoztatniuk kell ügyfeleiket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem