Itt a javaslat: 50 éves korukig behívhatnák a magyar férfiakat katonának

MTI
2018. november 1. 11:02

Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerdán benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításáról szóló javaslatot.

A több törvény módosításáról szóló javaslat többek között a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség irányításának szétválasztásáról rendelkezik, de a szervezeti átalakításokon túl rögzíti az önkéntes tartalékos szolgálatvállalás ösztönzését, valamint bevezeti az úgynevezett honvédelmi veszélyhelyzet fogalmát. A javaslat elfogadása esetén január elsejével lép hatályba.

A parlament honlapján közzétett javaslatban Benkő Tibor kiemelte: az új típusú kihívások szükségessé teszik az irányítás és a vezetés szétválasztását, a közigazgatási és a katonai feladatok markáns elkülönítését.

A javaslat a Honvéd Vezérkar Honvédelmi Minisztériumból történő kiszervezésével összefüggésben meghatározza az új irányítási és vezetési rend közjogi kereteit. Ennek lényege, hogy a miniszter csak irányítaná a Magyar Honvédséget, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig vezetné. 

Ezzel elválna az irányítás és a vezetés, a Magyar Honvédség katonai vezetése kiválna a HM-ből, a Magyar Honvédség felső szintű vezető szerveként önálló honvédségi szervezetként létrejönne a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ennek nyomán a HM nem lenne a Magyar Honvédség része, tisztán központi államigazgatási szervként működne, és a miniszter irányítást gyakorolna a Magyar Honvédség felett.

A javaslat tartalmazza többek között a hivatásos állományba kerülés szabályainak rugalmasabbá tételét, az úgynevezett kirendelés intézményének megteremtését.

A szervezeti átalakítással összefüggésben pontosítják a Magyar Honvédség személyi állományára vonatkozó szabályozást is, új kategóriaként jelenne meg a honvédelmi alkalmazott.

A kiképzett tartalékos állományt pedig kibővítenék a katonai tanintézetben hallgatói, honvéd tisztjelölti vagy altisztjelölti szolgálatot teljesítő férfiakkal.

Ezen felül az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást a honvédelmi szolgálati díj kiterjesztésével, valamint részükre pótlék megállapíthatóságának törvényi megalapozásával kívánják ösztönözni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A javaslat rögzíti azt is, hogy a honvédelmi bírság jogintézményével kívánják a "jogkövető magatartásra sarkallni" a honvédelmi adatkezelésben érintetteket. A honvédelmi bírság kiszabására például a törvényjavaslatban nevesített honvédelmi feladatok végrehajtásának elmulasztásával, késedelmes teljesítésével összefüggésben a fővárosi és a megyei kormányhivatal lenne jogosult.

A honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy figyelembe kell venni a Magyarországra is jellemző, a születésszám csökkenéséből adódó népességfogyást, amely a hadköteles korú férfiak számának folyamatos csökkenését eredményezi. Emiatt tíz évvel,

50 évre növelnék a behívhatósági korhatárt. Ezáltal megközelítőleg 850 ezer emberrel növelnék a hadkötelezettség alapján behívhatók számát.

Benkő Tibor kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott biztonsági környezetben az új típusú kihívások egyértelműen szükségessé tették az államok védelmi szabályozásának újragondolását.

Mint kifejtette: az elmúlt években új jelenségek jelentek meg - mint például a hibrid hadviselés - amelyek kihasználják az államok védelmi szabályozásának gyengeségeit, illetve a korábbi biztonsági környezethez igazított kötöttségeit. 

Ezért szükséges, hogy Magyarország is felkészüljön az új típusú "szürke zónás" kihívások hatékony kezelésére a szabályozás terén is. Ezt a célt szolgálja a honvédelmi veszélyhelyzetre vonatkozó javaslat, amely egy béke idejű, szélesebb körű, illetve az új típusú kihívásokhoz alkalmazkodó rugalmasabb felhatalmazást kíván biztosítani a kormány számára a válságok kezelésére való felkészülés, illetve az eszkaláció elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében - olvasható a honvédelmi miniszter javaslatában.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm