21 °C Budapest

Itt a bizonyíték: bedőlt cégek romjain épülnek fel a hazai vállalkozások

2018. szeptember 4. 15:30

Évente több mint 25 ezer céget alapítanak Magyarországon, ugyanakkor ezeknek csak töredéke igazi első vállalkozás.

"Csak minden negyedik új vállalkozás indul teljesen tiszta lappal, a friss vállalkozások döntő többsége továbbra is korábbi cégekhez köthető" - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Igaz, a tendencia halvány fejlődést mutat, növekszik a teljesen újnak számító szereplők aránya.

2018-ban eddig az újonnan alapított cégeknek csupán 37 százaléka volt olyan, ahol minden tulajdonosnak és ügyvezetőnek az első cége a frissen létrehozott cég. Továbbá, ha a családi és címkapcsolatokat is figyelembe vesszük, akkor már csak 23 százalék a teljesen tiszta lappal induló cégek aránya.

 "Fontos hangsúlyozni, hogy az alacsony arány nem jelent feltétlen rosszat. Ha egy vállalkozó több cégben is befolyással bír és bővíti a cégparkját, az lehet teljesen indokolt gazdasági folyamat eredménye is" - mondja az Opten szakértője. Az esetek jelentős részben azonban inkább arról tanúskodnak, hogy az új cég valamilyen módon a korábbi tevékenység hátrahagyását jelenti. Ez viszont már kevésbé egészséges folyamat, de még ez sem nevezhető egyértelműen természetellenesnek.

A piaci versenyben teljesen természetes, hogy nem minden frissen induló vállalkozás lesz sikeres, és az is természetes lehet, ha a vállalkozók új felállásban, új partnerekkel, esetleg új tevékenységgel próbálkoznak. Az igazán problémás az a jelenség, amikor tömegesen hagyják magukra a vállalkozók a cégeiket, és próbálnak a korábbi felelősségük hárításával új cégekbe kezdeni.

Jelenleg a tulajdonosok, ügyvezetők 80 százaléka csak 1 cégben rendelkezik befolyással, ami azt mutatja, hogy a cégalapítások többségében a korábbi cégből történő kiszállással, vagy a cég teljes magára hagyásával járnak együtt. A magas cégalapítási arány tehát elsősorban a fluktuációnak az eredménye, nem pedig a cégstruktúra fejlődésének. A frissen alapított cégek esetében az alapítók, aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, ami szintén azt mutatja, hogy nem a friss pályakezdők öntik el a piacot új cégekkel.

Természetesen a hazai cégvilágban továbbra is szép számmal megvannak a céghalmozó, céggyűjtögető magánszemélyek is. Közel 5 ezer magánszemélynek van 5-nél több aktuálisan működő cége, és 719 olyan magánszemély is fellelhető, amelyeknél a közvetlen érdekeltségek száma meghaladja a 10-et. De valójában ez csak a jéghegy csúcsa, a közvetett befolyásokat is figyelembe véve ennél a mutatók még jóval nagyobb értéket is mutathatnak.

Vannak azonban bizakodásra okot adó jelek is. 2015 óta évről évre növekszik a teljesen tiszta lappal induló szereplők aránya, valamint megállt az alapítók átlag életkorának - 2013 óta tartó - növekedése. A 2018-as cégalapítók átlagban 1 hónappal fiatalabbak, mint a 2017-ben létrejött cégek tulajdonosainak alapításkori átlagéletkora.

Európai kitekintésben átlagosnak tekinthető a hazai cégsűrűség. Az egy lakosra jutó cégek száma az átlagnál magasabb ugyan, de például Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban vagy Görögországban arányaiban messze több cég van. Az egy lakosra jutó új cégek tekintetében 2010 környékén az évi 50 ezres cégalapítással még igen kiemelkedő értéket mutatott Magyarország, mára a helyzet normalizálódott a cégjogi szigornak köszönhetően.

Ugyanakkor a stabil cégstruktúrától még nagyon messze vagyunk, Németország, Franciaország, Ausztria, vagy éppen Lengyelország jóval alacsonyabb fluktuációs értékeket mutat, mint Magyarország. És akkor még nem is beszéltünk a hazai egyéni vállalkozásokról, amelyek száma lassan meghaladja a cégek számát. A magas egyéni vállalkozói szám rövid távú ösztönző hatásai mellett ugyanis hosszú távon átláthatatlanságot vihet a hazai cégvilágba.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm