13 °C Budapest

Itt a bejelentés: még több pénzt tolnak az autóvásárlási támogatásba

2019. október 10. 11:00

Már több mint 9 ezer család kérelmét bírálták el a nagycsaládosok autóvásárlási programjának keretében. Gulyás Gergely bejelentette, a kabinet mégtöbb pénzt rak a támogatási programba.

További 2 milliárd forintot biztosít a kormány a nagycsaládosok autóvásárlási programjára - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

A kancelláriaminiszter arról számolt be, hogy eddig 16 ezer kérelmet nyújtottak be 7 személyes autó vásárlására, 9000 határozat született a 2,5 millió forintos támogatásról.

Ezek 24 százaléka Dacia, 10 százaléka pedig Skoda vásárlására szólt.

A minszter arról is beszélt, hogy Eddig több mint 40 ezer igénylést nyújtottak be babaváró támogatásra, és már 30 ezer szerződést meg is kötöttek, ennek 80 százaléka a legmagasabb összegről, 10 millió forintról szól.

Hónapokat kell várni az új kocsikra

Korábban a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy jellemzően nem raktárról, hanem közvetlenül a gyártásból tudják kiszolgálni a vásárlókat. Erdélyi Péter közölte, ez azt jelenti, hogy a rendeléstől számított 5-8 hónap alatt tudják a kereskedők leszállítani a járműveket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Emlékeztetett arra, hogy a 2,5 millió forintos támogatás sok típus esetében azt jelenti, hogy a nagycsaládosok közel fél áron juthatnak hozzá az autóhoz. A támogatás nem befolyásolja az egyénileg érvényesíthető kedvezményeket - mondta az elnök.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem