4 °C Budapest

Itt a bármire felhasználható ingyenhitel: ilyen még nem volt Magyarországon

2017. október 19. 11:35

Október közepétől november elejéig akciós feltételekkel, 0 százalékos kamattal kínál hitelt a Provident. A cég neve sokak fejében a szokatlanul magas THM-mel forrt össze, így különösen meglepő lehet, hogy éppen ők kínálnak ingyenhitelt.

Bár szigorúan megszabott feltételek mellett, de az október közepe és a november első fele közötti szűk egy hónapban ingyenes kölcsönt igényelhetünk a Providenttől. A 0 százalékos THM-mel hirdetett hitelek már nem számítanak újdonságnak, ám ezek jellemzően áruvásárlási hitelek, tehát csak egy adott termék megvásárlására fordíthatjuk őket. Ezzel szemben a Provident szabad felhasználású hitelt ad, ugyancsak 0 százalékos THM-mel, sőt, még az egyébként borsos áron kínált Otthoni szolgáltatásukat is ingyen adják.

Megkötések persze vannak: akciós hitelt csak 80-150 ezer forint közötti összegben kaphatunk, és a 10 hetes futamidőt sem lehet módosítani. Csak olyanok igényelhetik a hitelt, akik még nem voltak a Provident ügyfelei, vagy korábbi tartozásukat legkésőbb 2017. április 1-ig kiegyenlítették. Tehát a meglévő adósok nem tudják lenullázni hitelük THM-jét, ellenben más pénzintézetnél lévő kisebb hitelek kiváltására kitűnő lehetőség lehet az ajánlat.

Nyilván rögtön felmerül a kérdés, hogy ez mégis miért éri meg a Providentnek? Lehet, hogy a pénzintézet anyagilag nem fog keresni ezeken az ügyleteken - sőt veszít, hiszen azt a pénzt kamatos hitelben is kihelyezhetné -, ellenben új, hitelre éhes ügyfelekkel kerülhet kapcsolatba, akiket a későbbiekben megkereshet újabb, már távolról sem ingyenes hitelajánlatokkal.

Mit tud a többi hitelük?

Megnéztük, hogy az akción kívüli kölcsönök esetében mekkora kamatot kell fizetniük a providentes ügyfeleknek. Azt kell mondani, hogy ezek a kondíciók már jóval kevésbé barátiak. A pénzintézet 30 ezer és 1 millió forint között nyújt hitelt, 42 héttől 30 hónapig terjedő futamidő mellett. A THM mértéke nem sokat változik az egyes konstrukciók között, 24,88 és 24,90 százalék között található.

A Pénzcentrum kalkulátorának segítségével összehasonlítottuk, hogyan állják ki a Provident hitelei a versenyt más hitelintézetek személyi kölcsöneivel szemben. A kalkulációnál a legmagasabb, 1 millió forintos, 30 hónapos futamidővel rendelkező kölcsönt vetettük össze más pénzintézetek termékeivel.

Azonnal kiderült, hogy máshol jelentősen olcsóbban kaphatunk hitelt. Csakhogy néhányat említsünk: a Sberbank hitele 11,38 százalékos THM-mel, a CIB Bank kölcsöne 11,73 százalékos THM-mel, míg az MKB Bank ajánlata 12,01 százalékos THM-mel vehető igénybe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Miért lehet mégiscsak sikeres a Provident?

A fenti kalkuláción is látszik, hogy jóval olcsóbban is lehet személyi kölcsönhöz jutni. Pár éve még a nagyobb bankoknál is általános volt a 20 százalék körüli THM, ám ez mostanra sokat változott. A személyi hitelek átlagos hitelköltsége sokat csökkent az utóbbi években.

Hogy a Provident ezt megteheti, az azzal állhat összefüggésben, hogy nem teljesen ugyanazt a réteget célozzák meg. Míg náluk 30 ezer forint az igényelhető legkisebb kölcsön, addig a nagyobb bankok 2-300 ezer forint alatt jellemzően nem adnak személyi hitelt. Kivételek persze vannak, az OTP-nél már 100 ezer forintot is igényelhetünk. Természetesen a másik oldalról is jelentős az eltérés, míg a Providentnél 1 millió a plafon, addig máshol akár 7 millióig is elmehetünk.

A Provident mellett szólhat a kényelem is, hiszen az Otthoni szolgáltatásuk igénylése esetén a vállalat képviselője személyesen keres fel otthonunkban, így nekünk sehova se kell mennünk a hitel felvételéhez. Ezzel azonban érdemes vigyázni, mert bár a nullás hitelük mellé jelenleg ezt is ingyen adják, alapesetben ennek igencsak megkérik az árát. A példában szereplő 1 millió forintos hitel mellé erre a szolgáltatásra összesen 389 900 forintot fizetnek ki a szolgáltatást igénybe vevők, miközben még a kamat mértéke is csak 315 600 forint a 30 hónap alatt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem