Íme az igazság: még mindig csőbe húzzák a bankok a családokat?

Pénzcentrum
2017. június 26. 05:33

A személyi kölcsönök ugyan szabadon felhasználhatóak, a bankok reklámaiban azonban a legtöbbször valamilyen célra ajánlják a hitelt. Ezek lehetnek konkrét célok, mint például a gyerek táboroztatásának kifizetése, de az is előfordulhat, hogy csak ködös megfogalmazást hallhatunk a hirdetésben. Utánajártunk, hogy vajon mennyire nevelnek pénzügyi tudatosságra a tévében futó személyi kölcsön reklámok.

Ha bekapcsoljuk a tévénket, akkor egy reklámblokkon belül szinte biztos, hogy találkozni fogunk egy bank személyi kölcsön hirdetésével. Egy évvel ezelőtt sem volt más a helyzet, nem véletlen, hogy akkor körbejártuk a témát, azt fejtegetve, hogy milyen célra ajánlják a pénzintézetek a hiteleiket.

A jegybanki alapkamat csökkenése a lakáshitelek mellett a személyi kölcsönök kamatára is jelentős csökkenést hozott. Ha megnézzük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáit, akkor azt láthatjuk, hogy az újonnan felvett személyi kölcsönök átlagos kamatlába 20 százalék körüli szintről 15 százalék körülire csökkent, ami jelentős, 25 százalékos esést jelent mindössze két év alatt.

Hol kapjuk most a legolcsóbb hitelt?

Megnéztük a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorával, hogy hol kaphatjuk most meg a legolcsóbb hitelt, 1,5 millió forintos összeggel, 5 éves futamidővel és 250 ezer forint feletti jóváírt jövedelemmel számoltunk. Ez alapján az derült ki, hogy az átlagnál jelentősen alacsonyabb kamatokkal is kaphatunk kölcsönt. A legolcsóbb termék a Sberbank Fair Plusz, amely mindössze 7,74 százalékos THM-mel érhető el, a törlesztőrészlet 29 666 forint lesz, a teljes visszafizetendő pedig 1 794 986 forint. A CIB Előrelépő sem marad el ettől sokkal, 8,31 százalékos THM-mel, 30 422 forintos törlesztőrészlettel és 1 825 294 forintos teljes visszafizetendővel kaphatjuk meg. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Raiffeisen Személyi Kölcsönekerült, amelynek 8,97 százalékos a THM-je, 30 379 forintos a törlesztőrészlete és 1 845 973 forint a teljes visszafizetendője.

A havi részletek szempontjából egyébként még vannak olyan termékek, amelyek igénylését érdemes megfontolni, mivel nem sokkal magasabbak a fent felsoroltaknál:

Mire vegyük fel a hitelt a bankok szerint?

Az alacsony kamatok miatt nem is csoda, ha a bankok is a személyi kölcsönök felvétele felé terelik az ügyfeleket, a feltételek az ügyfelek számára is egyre kedvezőbbek. A tavalyi körképünk után azonban kíváncsiak voltunk arra, hogy mire vegyük fel a személyi kölcsönt a bankok szerint, milyen célokra ajánlják az ügyfeleknek.

A személyi kölcsönök reklámját a Youtube-on található videókkal mutatjuk be, itt ugyanis a legtöbb bank elérhetővé teszi a tévés reklámjait.

Több részből álló átfogó kampány része az OTP reklámja. Ezekben egy ügyintéző szemüvegén keresztül mutatják be a személyi kölcsön igénylést, egyes esetben lakáscélra, más esetben váratlan kiadásra, autójavításra ajánlják a személyi kölcsönt:

Az Erste reklámjai már futnak néhány hónapja, ezekben céljaink megvalósítását helyezik előtérbe:

A Budapest Bank hirdetése az álmok megvalósítására kínálja a személyi kölcsönét:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A CIB-nek nem található friss reklámja, azonban a tavaszi hirdetésben otthonunk alakítására ajánlják a személyi kölcsönt:

A Raiffeisen hirdetésében többféle célt is felsorolnak: konyhafelújítás, családbővülés, lakásátalkítás, kihagyhatatlan vásárlási ajánlat, gyorsabb munkába menetel szerepel az ajánlott célok között:

A Sberbank reklámjában is az álmok megvalósítását helyezik előtérbe, annyit viszont érdemes megemlíteni, hogy a képeken egy lakókocsis utazás szerepel:

A Cofidisnél is több fris reklámfilmet is találhatunk, elsősorban adósságkiváltásra ajálják a hitelt. Persze némi kiegészítéssel, mivel az adósságnál valamivel nagyobb hitelösszeg felételét ajálják (ez egyébként gyakori az adósságrendezésre felvett szabadon felhasználható hiteleknél), amiből így nyaralásra is telik:

A Provident reklámjában elsősorban a gyerekek nyári táborának kifizetésére ajálják a hitelt:

Mi változott egy év alatt?

Ha összehasonlítjuk az egy évvel ezelőtti és a mostani hirdetéseket, akkor azt láthatjuk, hogy a bankok sokkal inkább a hosszútávú célokra fektetik a hangsúlyt a reklámjaikban. Míg korábban előfordult, hogy akár luxuskiadásra is szabad felhasználású hitel felvételét ajánlották, addig mostanra a személyi kölcsönök pénzügyileg tudatos felhasználására bíztnak a reklámok.

A reklámok tartalmát egyébként a a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatról szóló törvény szabályozza, ez tartalmazza azt, hogy mit lehet bemutatni, elmondani az ügyfeleknek és mi az ami tiltott. A törvény többek között tisztességtelennek minősíti a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot, vagyis pl. egy olyan reklámot, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt oly módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy arra alkalmas, hogy megtévessze a fogyasztót a termék vagy szolgáltatás törvényben felsorolt lényeges tulajdonságait illetően, és ezáltal a fogyasztót olyan döntés meghozatalára készteti, amit egyébként nem hozott volna meg

- mondta korábban a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Emellett a hitelnyújtóknak törekedniük kell arra is, hogy a fogyasztó számára leginkább megfelelő, hosszútávon is vállalható szolgáltatást nyújtsanak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem